Tojáskereséssel robbant be a húsvét Hajdúnánáson

A hajdúnánási húsvéti tojáskeresés és locsolóünnep családok sokaságát vonzotta a város főterére és a környező utcákba április 5-én. Már az érkezéskor azt lehetett érezni, hogy Hajdúnánás ezúttal nem egyszerűen programot kínált, hanem valódi ünnepi teret nyitott meg a városlakók előtt. A főtéren nyíló tulipánok és árvácskák, a pompázó tulipánfa, a nyuszikat és sárgarépákat idéző installációk, a tojásokkal feldíszített fák és a városháza ajtajára került nyuszifüles virágkoszorú együtt olyan látványt adott, amelyben a tavasz és a húsvét hangulata összeért.
A Molnár család húsz tojása
A fák alatt felállított népi játékok rögtön magukhoz vonzották a gyerekeket és a szülőket. Kötélkarikák repültek a faágakra, babzsákok csapódtak a célfelületnek, a gyerekek gólyalábon próbálgatták az egyensúlyukat, a bátrabbak pedig a keskeny gerendán állva, súlyozott bottal a kezükben a bajvívást is kipróbálták. A nyílpuskázás és a művészi kirakók tovább színesítették a délutánt, miközben a kirakodóvásár előtt tojásos-virágos díszekből formált kis alagút vezette a látogatókat a standok közé. A szökőkút csobogása nyugodt hátteret adott a nyüzsgésnek, a vásárban pedig népi művészek kínálták portékáikat.
Közben egyre többen érkeztek a főtérre. Lassan benépesült a vásári utca, a művelődési ház előtt néptáncosok gyülekeztek, beszélgettek, készülődtek, sokan kerékpárral jöttek, mások családostul sétáltak végig a téren. Jó volt látni, hogy nemcsak a programok miatt jöttek az emberek, hanem azért is, hogy találkozzanak egymással. Ismerősök köszöntek össze, barátok álltak meg pár szóra, családtagok keresték egymást a forgatagban, és a városközpontból lassan valódi közösségi tér lett, ahol együtt ünnepelhette a húsvétot Hajdúnánás.
A délután egyik legnépszerűbb eleme a városi tojáskeresés volt.
A meghirdetett játékban a városközpont egy kilométeres körzetében elrejtett hungarocell tojásokat kellett megtalálniuk a résztvevőknek, a szerencsések pedig azokat később csokitojásra és csokinyuszira válthatták be. A Molnár család szemmel láthatóan komolyan vette a kihívást: egy óra alatt húsz tojást találtak. – Készültünk a tojáskeresésre, hiszen azt előre meghirdették, és nagyjából egy óra alatt összegyűlt a húsz tojás – mondták. A rövid beszélgetésből is érződött, hogy a keresés nemcsak játék volt számukra, hanem közös családi élmény is: egyszerre adott mozgást, izgalmat és sikerélményt.
A közösség élménye
A sokadalomban Bódi Judit polgármester is feltűnt, akinél egy asztalnál a tojáskeresők beválthatták a megtalált tojásokat. A gyerekek sorra érkeztek a zsákmánnyal, és a jutalom átvétele közben az egész jelenet egyszerre volt kedves, mozgalmas és ünnephez illő. A polgármester a Cívishírnek arról beszélt, hogy a program szervesen illeszkedik az önkormányzat Találkozzunk a téren rendezvénysorozatába, amelynek lényege, hogy a városlakóknak legyen miért kilátogatniuk a közösségi térre.
– Vannak a nagy attrakciók, a nagy koncertek, és vannak az ilyen családias ünnepek, mint a húsvéti rendezvény vagy ősszel a Tökjó nap. Ez tipikusan olyan alkalom, hogy legyen miért itt lenni, beszélgetni, együtt lenni. Nagyon jó idő van hozzá, és szeretnénk felidézni a húsvét hagyományait is. Úgy látom, eléggé feledésbe merülőben van a húsvét igazi, hagyományos része, ezért próbáltuk újra életre hívni, és összekötni a mai gyerekeknek szóló elemekkel, a tojáskereséssel, a kézműves foglalkozásokkal és a vásárral – fogalmazott.
Bódi Judit arról is beszélt, hogy a városközpont ünnepi díszítése nem egyszeri ötlet, hanem tudatosan épített folyamat része.
– Már adventkor, húsvétkor és az őszi rendezvények idején is azt vallottuk, hogy ne csak a főtéren lehessen érezni az ünnep közeledtét. Körülbelül egy héttel korábban már a várostábláknál megjelennek az aktuális ünnep szimbólumai, és ahogy haladunk a központ felé, egyre erősebb lesz ez a hangulat. Mire elérkezik az ünnep, a főtér teljesen díszbe öltözik – mondta.









































































