
Több bélfertőzést jelentettek Hajdú-Biharban

Az Egészségügyi Minisztérium 43. heti járványügyi jelentése szerint Hajdú-Biharban 13 szalmonellózisos megbetegedést jelentettek, szemben az előző heti kilenccel. Ugyanennyit Budapesten regisztráltak, a többi megyében ennél kevesebbet. Országosan közben enyhén csökkent a bejelentések száma: 93-ról 91-re.
A campylobacteriosis esetében még nagyobb volt a helyi növekedés: az október 12–18. közötti négy után 11 megbetegedés került a nyilvántartásba október 19–25. között. Ennél többet csak a fővárosból jelentettek, ahol 16 esetet rögzítettek. Hajdú-Bihar tehát az országos tendenciával ellentétes irányba mozdult: Magyarországon összességében 132-ről 105-re csökkent a bejelentések száma.
Bárányhimlőből kettő helyett nyolc, skarlátból három helyett öt eset szerepel a friss megyei adatsorban. A skarlátbejelentések száma csak Budapesten és Pest megyében volt magasabb. Rotavírusos gyomor-bélhurutból ugyanakkor az előző heti hat után négyet regisztráltak.
A hepatitis A esetében is csökkenés látható: kilencről háromra mérséklődött a bejelentések száma egy hét alatt. Ez Budapesttel együtt a második legmagasabb érték volt a 15 esetet jelentő Borsod-Abaúj-Zemplén mögött.
A jelentés Hajdú-Biharból egy gennyes és három savós agyhártyagyulladást is rögzített. Utóbbiból az előző héten is három szerepelt a megyei adatok között; a tárgyhéten országosan mindhárom bejelentés innen érkezett.







































