Székely lélek Biharkeresztesen

Sajátos, élő kultúrát hozott magával 2018-ban Biharkeresztesre Ilkei Albert. Pontosabban fogalmazva: egy egykori erdélyi nemesi família életfilozófiáját, értékrendjét, amely egy sepsiszentgyörgyi család biharkeresztesi mai életén keresztül nyilvánul meg. Ilkei Albert hamar letette névjegyét új lakóhelyén: köztéri padot készített, az 1848-1849-es eseményeknek emléket állító kopjafákat faragott, no meg nevet szerzett magának a pálinkamustrákon is – sorra nyerte, vagy éppen a dobogó legfelső foka közelében végzett párlataival. A külvilág körülbelül ennyit tudhat Ilkei Albertről. A fafaragó mester a Cívishírt azonban beengedte takaros háza udvarára, egy jóízű beszélgetésre a saját maga készítette faveranda hűvösébe, majd a műhelyébe. Végül a lakóépülettel egybeépült alsó ház két helyiségét is megmutatta, ahol kiderült, nem csak fafaragással, bútorfestészettel is foglalkozik. 

A honvágyfelejtő alkotás

– II. Rákóczi György a libertinusok közül kiemelve nemesi oklevéllel ajándékozta meg az Ilkei családot. Ott vagyunk Orbán Balázs író, a legnagyobb székely könyvében is. Apám az Úz-völgyi harcok katonája volt Horthy idejében, négy évet hadifogságban töltött Arhangelszkben. Emlékére, az Úz-völgyi temetőbe is faragtam kopjafát. A vitézi renddel minden év augusztus 26-án emlékezünk ott. A Háromszéki Vitézi Rend tagja vagyok – mondta elöljáróban, majd egy vallomással folytatta: – Mi, erdélyiek, egy értéket hoztunk az anyaországba, én Biharkeresztesre, és ezáltal kapcsolatot teremtettünk az itt valókkal. Nem panaszkodom, mert jó társaságban vagyok, de bizony vannak az anyaországban olyanok, akik nem úgy veszik az Erdélyből jötteket, mint ahogy kellene. A jelenlétemmel, a tevékenységemmel egyfajta egyensúlyt szeretnék teremteni. Kopjafát például nem hallottam, hogy készítene valaki a környéken, de székelykapukat is faragok – mondta.

Ilkei Albert feleségével Sepsiszentgyörgyről költözött 2018-ban Biharkeresztesre. Az ok egyszerű: legyen együtt a család. Fiuk ugyanis Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen végzett, a városban maradt dolgozni, a Szigligeti Színház főgondnoka. Lakása viszont Biharkeresztesen van.

– Aztán mi is vásároltunk magunknak egyet, mert nem volt olcsó állandóan idejárni az unokákhoz; és azt is néztük, legyen majd, ki lehúzza a szemünket, ha arra kerül a sor. A feleségem azonnal otthon érezte magát. Nekem nehezebben ment. Székelyföld, a baráti kör, a vitézi rend, az ünnepek, mind-mind hiányzott. A Jóisten azonban gondoskodott rólam, mégpedig a nekem kedves tevékenységen keresztül. A fiam az egyetemen kapcsolatba került Tőkés Lászlóval; a püspök tudta, hogy mivel foglalkozom. Amikor nyugdíjba ment, megkért, a Csernátonból kapott és a püspöki lak kertjében felállított székelykapuját helyezzem át oda, ahol élete további szakaszában élni fog. Az alkotás alját újra kellett készítenem, és mivel csak gyalogszékelykapu volt, kétszárnyú nagykaput és oszlopot is csináltam hozzá. A tetején a galambdúcot is újraépítettem. Ez az első évünkben történt, és annyira lefoglalt, hogy kezdtem felejteni a honvágyat – mesélte Ilkei Albert.

Génjeiben a fa szeretete

Persze Biharkeresztesen nem maradt titokban, hogy nem akármilyen fafaragó mester költözött a kisvárosba – itt is megtalálták az Erdélyországból jött embert. Először a római katolikus egyház, ahonnan keresztállításra jött felkérés. El is készült, ott van Keresztes nyugati bejárata előtt, a főút mellett. Aztán Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából padot készíttettek vele a költőről elnevezett utca végére. A polgármester, Dani Béla Péter is meglátta Ilkei Albertben a lehetőséget.

– Egy temetésen jött oda hozzám: "Berci bátyám, kéne két kopjafa a városnak!" Mondtam, ha komolyra fordul a dolog, beszéljünk. Fel is keresett egy idő múlva. Rám bízta a faragást. Én olyan kopjafát tudok csinálni, ami székely jelleget hordoz, minden díszítésnek jelentése van. Elkészítettem a két kopjafát, az egyik Petőfi Sándor, a másik Deák Ferenc életútját ábrázolja. Azokat a Petőfi és a Deák utca találkozásában lévő kis téren állítottuk fel; március 14-én avattuk őket – emlékezett vissza.

Megkérdeztük, honnan a tudása

– Déd- meg nagyapám kerekes mesterek voltak. Ez azt jelentette, hogy nemcsak kerekeket, hanem egész szekeret csináltak. Épületasztalosként pedig ajtókat, ablakokat is. Nekem a fa szeretete, a fa megmunkálása a génjeimben van. Ha megérintem a fát, megnyugtat. Kicsi gyermekként vésőt készítettem magamnak – emlékezett.

Kisebb kopjafák, gazdagon díszített csillárok kerültek ki a keze alól. Ellátogatott Csernátonba is, a híres kopjafa- és székelykapu-készítő mesterhez, Haszmann Pálhoz.

– Megmutattam neki azt a kopjafát, amit Sepsiszentgyörgynek, a forradalom első évfordulójára készítettem. Erre azt mondta a mester: "Fend meg jól a vésőidet, faragjál, nálam nincs, amit tanuljál!" A mintákat még kiskoromban sajátítottam el Sütő Béla bácsitól, akit Pali bácsi is nagyra tartott.

Alapanyag a szomszédból

A fafaragás mellett Ilkei Albert évtizedekig a tanult szakmájában, villanyszerelőként dolgozott. A kettő azonban egyszercsak összeért, merthogy fából gazdagon díszített csillárokat is készített, és azokat be kellett vezetékelni, be kellett kötni, üzemelni.

– A fa a lelkemig hat. A fenyő illata visszavisz a Hargitára. Jó alapanyagot most Hegyközcsatárban találtam. Mondtam is az eladónak: olyan alapanyagot adjon, hogy az, ami abból készül, nem a temetőbe megy, hanem közterületre, Biharkeresztesre. Pad, kopjafa – annak meg kell adni a módját. Olyan anyagot adott, hogy bog, vagy ahogy itt mondják, görcs se volt benne. Most Szoldobágyra készítek egy hatalmas kopjafát az 1848-49-es hősök emlékére – beszélt mostani munkájáról, majd felálltunk az asztaltól, és a műhelye felé vettük az irányt.

Kevés, de összeillő színek

A műhely falán családja ősi mesterségének jelképe, egy fakerék lóg, akárcsak egy régi cégtábla. Bent szerszámok sokasága, a többségét maga készítette. A mennyezetről már-már rokokó díszítésű, 25 égős csillár lóg. Ennek, szúrta közbe, valamelyik templomban lenne a helye.

– Pálinkafőzőm is van – folytatta. – Mióta itt vagyok, rendre nyerem a pálinkamustrákat. Első évben a szilvapálinkám aranyat, az almás ezüstöt hozott. A másodikban is így lett. Kérdezték is a helyiek, hogy mi a titok? Mondom: jó cefre, tisztaság, és meg kell adni a főzés módját – sorolta nevetve, majd az alsó házba kísért minket.

– Azt még nem mondtam, hogy bútorfestészettel is foglalkozom – nyitja ki az ajtót.

Bent az ember legalább száz évet repül vissza az időben. Festett ládák, szekrények, székek, faragott karnisok, édesapja régi csizmája a falba vert szögön, kanapé, ami láda is. És persze gyermekágy, amit a kukák mellől mentett meg Sepsiszentgyörgyön. Festett virágrámák, páros ágy, éjjeli szekrények – mind saját kéz munkája, szépen díszítve.

– A mintákhoz van könyvem, de sok mindentől jön az ihlet. A színek összehangja a legfontosabb. Ne sok legyen, hanem harmonikus – árulta el a szépség titkát a mester.

Ilkei Albert munkája nemcsak fából készül, hanem emlékezetből, hagyományból, hűségből. Egy székely ember áll Biharkeresztes közepén – és épít. Fával, lélekkel.

– CH –