Hirdetés
Súlyos baleset Debrecen és Vámospércs között
| 2024. 10. 04. | 17:26:27
Tűzoltók,mentők a helyszínen.

A tetthely (Fotó: OpenStreetMap)
Hirdetés
Egymásba hajtott két autó a 48-as főút 12-es kilométerénél. Az egyik jármű árokba hajtott, ahol a tetejére borulva állt meg. A Debrecen és Vámospércs között történt balesethez a vármegyeszékhely hivatásos tűzoltói vonultak, áramtalanították az árokban lévő kocist. A két járműben összesen négyen utaztak, hozzájuk mentőt riasztottak - közölte a katasztrófavédelem hajdú-bihari igazgatósága október 4-én, pénteken délután.
Hirdetés
Hirdetés
További híreink

Kötélen lógva érkezett a Mikulás a debreceni klinikára
Mosolyt csaltak a beteg gyerekek arcára.

Új helyre költözött a kondoroskerti népkonyha
Negyvenhárom Ételpont működik Debrecenben.

Ronda pulcsiban futottak és jótékonykodtak Debrecenben
Fotókon az esemény.

Hópihe és Marcipán a gyermekklinikán
A DEKOM Mikulása Debrecenben.

Távhővezetéket javítanak a Nagyerdőn
Több épületben is szünetel majd a szolgáltatás.

Spanyolországban álltak helyt a debreceni egyetemisták
Nemzetközi csapatokban kellett dolgozniuk.

Eladnák a DVSC egykori sporttelepét
Új lakóövezet jönne létre a debreceni rozsdaövezetben.

Felgyújtotta a szeretőjét Balmazújvároson
A Debreceni Törvényszék ítéletet hozhat.

Lezárnak egy kereszteződést a Tégláskertben
A debreceni buszok is terelőútvonalon közlekednek.

Levelez a debreceni fideszesekkel a TISZA Párt
A fideszesek kifakadtak.

Balesetveszély Józsán: megoldást vár a képviselő
A Mi hazánk debreceni politikusa az illetékesekhez fordult.

Szabadjára engedték a fantáziát Debrecenben
A hídtervezés egyik legfontosabb része a méretezés.

Több gyerek rosszul lett a csokimikulástól Böszörményben
Vizsgálat indult.

Elképesztő tél jön? Megkérdeztük a szakértőt
A debreceni meteorológus szerint most még csak találgatni lehet, lesz-e hideg és hó az ünnepekre.

Olaj égett egy debreceni üzemben
Egy püspökladányi étteremben pedig a hűtő gyulladt ki.

Mesés Mikulás-nap köszöntött Hajdúsámsonra
Ének, tánc, édesség és vidám találkozások töltötték meg a téli főteret.

Gázolt a Püspökladányba tartó vonat
Riasztották a tűzoltókat.

Egy lopássorozat vége: fellélegezhetnek a berettyóújfaluiak
A tolvaj közel 350 ezer forint kárt okozott.

Elment a rapper „Escobar”
Két évvel ezelőtt rákbetegséggel diagnosztizálták.

Eltűnnek a kamionok a 42-esről a határ előtt
Berettyóújfalu, Mezőpeterd és Biharkeresztes fellélegezhet, de Püspökladány, Báránd és Földes továbbra is várja a megoldást.

Felgyújtotta a szeretőjét Balmazújvároson
A Debreceni Törvényszék ítéletet hozhat.

Szegregációs frontvonal: templomkert vagy állami iskola?
A református intézményekben kevesebb a hátrányos helyzetű; a különbségeket az egyház, a tankerület és a polgármesterek is másképp látják.

Leégett egy autó Hajdúböszörménynél
Menet közben gyulladt ki.

Komádi tovább épül: élhetőbb közterek születtek
Jövőt formáló beruházásokat adtak át.
Hirdetés
Olvasta már?

Kötélen lógva érkezett a Mikulás a debreceni klinikára
Mosolyt csaltak a beteg gyerekek arcára.

Új helyre költözött a kondoroskerti népkonyha
Negyvenhárom Ételpont működik Debrecenben.

Kórházi fertőzések: aggasztó számokat közöltek
Van némi javulás, de a valódi áttörésre még várni kell.
Gazdaság
Kihívást jelent az online marketing?
Egy SEO ügynökség lehet a megoldás.
A munkáltatók fele béremelést tervez
Ez derül ki egy friss kutatásból.
Ennyivel emelkedik a minimálbér
Orbán Viktor bejelentette.
Gulyás: 936 ezer forint lesz a tanárok átlagfizetése
2026-ban jön a béremelés.
CATL: lesz második debreceni ütem
A munkaerőtoborzás nem könnyű, de azt mondják, tartanák magukat ahhoz, hogy a dolgozóik kétharmada magyar legyen.
Ha nincs adótartozása, lehet „komája”
Jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézést.
Támogatott tartalom

Szárítógépek és panelélet
Így oldható meg a teregetés erkély nélkül is.

Ünnepi jókívánságok a Gulyás Tüzéptől
2026-ban is várja Önöket a Gulyás Tüzép csapata!

Megújult a bárándi úthálózat
Modern, biztonságos utak szolgálják immár a lakosságot.

Kitüntettek két debreceni kémiatanárnőt
A jövő kutatóinak mesterei: átadták a 2025. évi Magyar Kémiaoktatásért Díjakat.
Programok



























