Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rekordszámú végzős a debreceni jogi karon

| 2024. 06. 26. | 19:52:33
Több mint háromszázan vették át diplomájukat.
Rekordszámú végzős a debreceni jogi karon
A kar diplomaosztóján soha ennyien nem vettek még részt (Fotó: unideb.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több mint háromszázan végeztek a jogi karon

Átvették diplomáikat a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzősei az intézmény Főépületének Díszudvarán szerdán. Jogász szakon ezúttal 76-an, európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzésen 13-an, igazságügyi igazgatási alapszakon, valamint jogi felsőoktatási szakképzésen 221-en feleltek meg a követelményeknek.

Az ünnepségen a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja köszöntőjében kiemelte: soha nem vettek még részt annyian a kar diplomaosztóján – több mint háromszázan –, mint most.

- Kitartással, szorgalommal, logikus gondolkodással, szakmai alázattal és szeretettel minden kitűzött célunkat elérhetjük. A diploma átadásának perce életük egy új fejezetének kezdete. Legyenek büszkék arra, hogy a Debreceni Egyetemre jártak – fogalmazott Szikora Veronika.

A kari vezető emlékeztetett arra, hogy a képzések szerkezete magában hordozza a továbbtanulás lehetőségét, a szakirányú továbbképzések nyitva állnak a jogász kollégák és más szakmák gyakorlói előtt is. Szeptembertől indul a compliance és az egészségügyi szakjogász képzés is – tette hozzá Szikora Veronika.

Árva Zsuzsanna oktatási dékánhelyettes bejelentette: a karon a 2023/24-es tanév tavaszi záróvizsga-időszakában jogász szak nappali és levelező tagozatán 76-an, az európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzésen 13-an, igazságügyi igazgatási alapszak, valamint jogi felsőoktatási szakképzés nappali és levelező tagozatán 221-en fejezték be sikerrel tanulmányaikat.

Alternatív vitarendező, közvetítő szakjogász szakirányú továbbképzésen 19, fogyasztóvédelmi szakjogász szakirányú továbbképzésen 9, HR szakjogász szakirányú továbbképzésen 1, HR-tanácsadó, humánpolitikai szakember szakirányú továbbképzésen 3, ingatlanjogi szakjogász szakirányú továbbképzésen 36, kriminalisztikai szakjogász szakirányú továbbképzésen 9, kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember szakirányú továbbképzésen pedig 2 jelölt felelt meg a képesítési követelményeknek.

A végzettek eskütételét és a diplomák átadását követően díjakat is osztottak az ünnepségen.

A DE Tehetséggondozó Programjában való részvételükért 17-en kaptak rektori kitüntetést, a DE Kiváló Hallgatója elismerést Pete Miklós, jogász szakon végzett hallgató vehette át.

A DE Hallgatói Önkormányzata Elnökségének Elismerő Oklevele kitüntetésben Szilágyi Rebeka, a DE ÁJK Hallgatói Önkormányzat alelnöke részesült, a Hallgatói Önkormányzat Elnökségének Elismerő Oklevele díj pedig Hegedűs Sára jogász szakon végzett hallgatóhoz került.

A Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének elismerő oklevele elismerést Mezei Lili, a Kollégiumi Kulturális Bizottságának tagja kapta, a DE ÁJK Preator Szakkollégiumban végzett munkájáért a Pro Praetor díjat Barna Nóra érdemelte ki. A Domokos Lajos-díjat pedig Barna Nóra Annának, Hegedűs Sára Örzsének, illetve Pella Sebestyén Márknak adományozták.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Magyarországon is látható a sarki fény
Magyarországon is látható a sarki fény
Ha komolyabb mágneses vihar alakul ki.
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
Rendőrségi razzia a debreceni Nagyállomáson
A Petőfi téren is fokozott ellenőrzést tartottak.
Semcorp: tudomásul vesszük a határozatot
Semcorp: tudomásul vesszük a határozatot
Közleményt adott ki a bezárt debreceni cég.
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Tüntetés és követelések a debreceni városházánál
Kozma Éva: hiteles a polgármester aggodalma vagy csak a lehetséges előrehozott választásra készül?
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
Debreceni ügy: a MÁV cáfol
A panasz szerint a buszsofőr nem állt meg a kánikulában egy 13 éves lánynak.
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Balos javaslatokkal értett egyet a fideszes polgármester
Debrecen vezetője találkozót kért Vitézy Dávidéktól, de azt mondta, hogy választ sem kapott.
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
Bezárták a Semcorp gyárát Debrecenben
A hatósági vizsgálatok idejére.
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
Polgármesteri hivatal: Magyar Péter nem mondott igazat
A debreceni Semcorp-gyár szennyezése a téma.
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Debreceni Fidesz: Papp László nem felelős
Kiállnak a polgármester mellett.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
Új vezetők a Debreceni Egyetemen
A kinevezések öt évre szólnak.
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
Az Aranybikából diákszállót csinálnának
A debreceni főtér ikonikus épülete az állam tulajdonába kerül.
Új dékán a debreceni orvostudományi karon
Új dékán a debreceni orvostudományi karon
Mátyus Lászlót Németh Norbert váltotta.
Harminc debreceni egészségügyist ismertek el
Harminc debreceni egészségügyist ismertek el
Átadták a klinikai főorvosi címeket is.
Egyetem tér: a többség árnyékos parkot szeretne
Egyetem tér: a többség árnyékos parkot szeretne
A debreceniek fontosnak tartják a felújítást.
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
Gyógy- és fűszernövénykertet avattak Debrecenben
A látogatók részéről fokozott érdeklődés tapasztalható a gyógy- és ehető növények iránt.
Új elnökhelyettes a debreceni klinikai központban
Új elnökhelyettes a debreceni klinikai központban
Illés Árpád átvette megbízását.
Megújultak a virágágyások a debreceni Egyetem téren
Megújultak a virágágyások a debreceni Egyetem téren
A felsőoktatási intézmény kérdőívét több mint 7500-an töltötték ki.
Hirdetés
Kínai utasszállítót figyelmeztettek a Gripenek
Kínai utasszállítót figyelmeztettek a Gripenek
A román-magyar határhoz repültek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
Utolsóból lett második a debreceni gokartos
A DEAC sportolója az elrontott időmérő után javított.
Adómentes lesz az iskolakezdési támogatás
Adómentes lesz az iskolakezdési támogatás
A pénzügyminiszter jelentette be.
Magyarországon is látható a sarki fény
Magyarországon is látható a sarki fény
Ha komolyabb mágneses vihar alakul ki.
Gazdaság
Sokan várnak bekötésre – megnyílt a pályázat
A fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe - közölte a miniszter.
Erős félévet produkált az autópiac Magyarországon
Kiemelkedő a bővülés az elektromos autók szegmensében.
Több mint százmillióért megvették a „Don-kanyart”
Ténylegesen krimibe illő az évtizedek óta pusztuló egykori debreceni vendéglátóhely története?
Korszerűbb utak és biztonságosabb közlekedés Polgáron
Az új támogatási forma beruházásai egyszerre javítják a közlekedést és a közszolgáltatások színvonalát.
Új vezérigazgató a HUNÉP Zrt-nél
Az új vezetés célja a stabil működés, a szakmai folytonosság és a változó ügyfélelvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nemzetközi elitcsapattal magyarázkodik a debreceni Semcorp
A városvezető már nem látja őket szívesen Debrecenben.
Támogatott tartalom
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Felnézek Fesztivál: megtelik a főtér reménnyel
Ahol a zene és a hit erejének segítségével közösségre találunk Debrecenben.
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A tökéletes terasz a megfelelő burkolattal kezdődik
A Gulyás Tüzépen segítünk megtalálni a megfelelő választást.
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.