
Papírforma: magabiztos debrecen győzelem

A fehérvári második számú csapatát, a FEHA19 gárdáját látta vendégül a DEAC a jégkorong Erste Ligában vasárnap este, és a hazai közönségnek egyetlen pillanatig sem kellett izgulnia.
A debreceniek – a papírformának megfelelően – magabiztosan győzték le a sereghajtót. Húsz percnyi játék után már három góllal vezetett a DEAC, amely mindhárom gólt a végsőkig kijátszott akció után szerezte.
A második harmadban a biztos előny birtokában visszább vett a tempóból a hazai gárda, így kiegyenlített játékot láthatott a nagyérdemű. A hajdúságiak vezetése nem forgott veszélyben, de a fehérváriak derekasan küzdöttek, ezért nem fulladt unalomba az összecsapás. Így pörgött le az utolsó játékrész is, amelynek a végén egy ismét tökéletesen kijátszott debreceni figura a hatodik hazai gólt eredményezte.
A DEAC – miután két nappal korábban az Újpestet győzte le – hat ponttal zárta a hét végét, és tovább zárkózott a tabellán. Legközelebb október 29-én, csütörtökön játszik itthon, amikor a címvédő Gyergyót fogadja, de előtte az éppen most legyőzött fehérváriakhoz látogat.
Erste Liga, alapszakasz
Debreceni EAC–FEHA19 6–1 (3–0, 2–1, 1–0)
Debrecen, 400 néző. V: Belák, Tóth R., Dömötör, Kolláth
DEAC: Antek – Mártonffy, Usztyinyenko (1) / Kiss D. (1), Bukor (1) / Haranghy 1, Szécsi / Jurkovics, Varga M. – Németh Z. 1 (1), SENFELD 3 (1), CULIGIN (4) / Ördög, Sztyepanov (2), Kulesov 1 / Tóth Róbert, Kovács Alex (1), Varga B. / Kovács Alpár, Görbe. Edző: Vaszjunyin Artyom
FEHA19: Csibi/Hegedüs – Sivrin, Bajkó / Dóczi Zs. (1), Deák / Bánhegyi, Szabó P. / Angyaláti – Magosi, Karó, Fehér (1) / Molnár Z., Alapi 1, Keceli-Mészáros / Pallós, Balasits, Erdőhelyi / Pallag-Bozsák, Dobai. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések: 30–43
Emberelőny-kihasználás: 6/3, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Vaszjunyin Artyom: – Azt kaptam ettől a mérkőzéstől, amire számítottam, azzal a különbséggel, hogy védekezésben ellustultunk. Ez most elég volt a győzelemhez, de erősebbek ellenfelekkel szemben már sokkal dinamikusabb játékot kell nyújtanunk.
Tokaji Viktor: – Magunkat vertük meg az első hét percben. A második harmadban már feljavultunk, és onnantól kezdve egyenrangú partnerei voltunk a Debrecennek. A játék képe alapján túlzónak érzem az eredményt. Dolgozunk tovább, hogy végre olyan teljesítményt nyújtsunk hatvan percen keresztül, mint amilyen a második- és harmadik harmadbeli volt.













































