Önámítás kiállítás
Az igazsághoz hozzátartozik, szeretett városunkban is jó néhány, úgymond kiszámítható tárlatnyitón vettem már részt. Volt szendvics, kóla, pogácsa. És persze szép képek, hiszen amiatt mentem oda. Ám ezek a megnyitók korántsem voltak olyan extrémek, mint mondjuk egy égő varjún ugrálni. Pátoszos megnyitó beszéd, alkotó méltatás, kamarazenekar, hegedű vagy tárogató szóló esetleg versmondó lány.
Sándor György jut eszembe „Kedves tanárok, diákok, Irma néni” .A híres évnyitó vagy évzáró paródiája. Előre megírt klisék, Keresztes Ildikó szerű meghatottság és unalom, unalom, unalom…
Mielőtt félreértik, Debrecenben számos kiváló képzőművész él, és nem az ő munkájukat ironizálom. Sőt! Ép azt szeretném elérni, hogy ne csak ugyanaz a 70-80 ember legyen ott a megnyitókon. De általában csak Ők vannak ott! Nyilván mert bírják és van idejük végigállni ezeket az unalmas üresjáratokat.
Így azonban eltékozolják a lehetőségét annak, hogy az ifjabbak is úgy járjanak magaskultúrát nézni, mint filmet a plázában. Ők nem bírják a belterjes szófacsarást ezt az ötven éve ugyanarra épülő koreográfiát. Másra vágynak. Annyi tehetséges, kreatív ember él a városban, nem hiszem el, hogy tudnának változtatni ezen. Mindannyiunk örömére.
Szakács Béla debreceni lakos
Olvassa Béla bejegyzéseit a blog.civishir.hu oldalon. KATT IDE
FIGYELEM: EREDETI ELÜTÉSI ÉS HELYESÍRÁSI HIBÁK.
Az FM90 Friss Rádió támogatásával.
