Olyan falu van Szabolcsban, ami sohasem létezett

A Sóstói Múzeumfalu kapuján belépve évszázadokat repülünk vissza a múltba. Egy olyan helyre csöppenünk, ahol mintha megállt volna az idő. A Nyíregyháza üdülőövezetében felépült, Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma letűnt korok emlékét őrzi immár fél évszázada.

A falu egységes település képét mutatja, pedig az itt látható házak, épületek a valóságban sosem állhattak volna egymás mellett. A lakó- és gazdasági épületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különböző tájegységeiből – Szatmár, Rétköz, Nyírség, Nyíri Mezőség és Bereg – érkeztek ide. Szegény- és középparaszti porták, kisnemesi házak sorakoznak gondosan megtervezett rendben. Megtalálható itt a falu végén a földbevájt cigány putri és kunyhó ugyanúgy, mint a központban emelkedő, Jármiból átköltöztetett kisnemesi ház, vagy épp a gyulaházi református paplak.

Az orsó formájú falu központjában a kisdobronyi (ma Ukrajna területén található, kárpátaljai település) templom áll, jól megfér mellette a tivadari református harangláb, melyet régi tervek alapján rekonstruáltak. Ezt az együttest veszik körül az eredeti helyükön kapott házszámmal is ellátott lakóépületek, melyeket a többi között Tiszabecsről, Jármiból, Kállósemjénből, Beszterecről, Tarpáról, Pócspetriből, Paszabról költöztettek át ide. 

A temetőcsősz háza egykor Nagyhódoson állt, a temető csónak alakú fejfái viszont Szatmárcsekén. A teljesen berendezett iskola padjaiban hajdan barabási nebulók tanulták a betűvetést, míg a távolabb álló kocsmában szintén barabási legények kurjongattak egykor.

Ezért hagyjuk már a tirpákozást!

Valaha a nyíregyházi Szarvas utcán állt a műhelysor, ahol csizmadia, szíjgyártó, kalapos, pipakészítő, fazekas, takács és kerékgyártó mesteremberek várták a kuncsaftokat. A Szarvas utca – vagy, ahogy korábban nevezték, a Szarvas-paléta – ma is létezik a szabolcsi megyeszékhelyen, ez az egyik legrégebbi utca, melyet a Károlyi Ferenc gróf 1753-ban kiadott pátenslevele után a Szarvasról érkező telepesek népesítettek be. A Nyíregyházára való áttelepülést Károlyi megbízásából Petrikovics János kisnemesi származású, szarvasi csizmadiamester szervezte. A Békés megyéből érkező, szlovákul beszélő, evangélikus vallású emberek lettek utóbb a tirpákok. Sokan – tudatlanságból – még ma is gúnyolódásra, csúfolásra, jelzőként használják a tirpák szót, de aki olvasott Krúdyt, az tudja jól: a tirpákok szorgalmas, dolgos, és bizony, módos emberek voltak, akiknek köszönhetően az 1700-as évek közepére csaknem teljesen elnéptelenedett nyírségi város felvirágzott. Krúdy, a város szülötte nemes egyszerűséggel nyíregyházi Rothschildoknak nevezte őket egy róluk írt novellájában. Nekik, a tirpákoknak köszönhető a Nyíregyházát övező, az országban is egyedülálló bokortanya-rendszer, mely a 18. század óta a város éléskamrájának számít. A múzeumfaluba átszállított tirpák porta teljes felszerelésével látható, így azt is megtudhatjuk, milyen eszközöket, tárgyakat használtak eleink.

A Sóstói Múzeumfalut éppen 50 éve, 1970-ben kezdték el építeni. 1979-ben, amikor már állt az első öt berendezett porta, megnyílt a nagyközönség előtt. A többi épület szinte a szemünk láttára költözött eredeti helyéről a skanzenbe.

Többségében mentés volt ez a javából, hiszen a hajdani házak helyére az utódok komfortos, korszerű házakat szerettek volna építeni. A múzeumfalu szakemberei az így lebontásra ítélt házakat az első téglától az utolsó szögig számba vették még a bontás előtt, hogy aztán ugyanabban a formában Sóstón felépítsék. Berendezéskor még a fénykép is ugyanoda került vissza a falra, ahová egykori tulajdonosa szegezte.

A nyíregyházi skanzen a legutóbbi időben Árpád-kori faluval egészült ki.

A falu él, rendszeres programokkal, gasztronómiai élményt is nyújtó rendezvényekkel fogadja a látogatókat. Az év első nagy eseménye a nyírségi disznótoros, az utolsó pedig a Márton-napi mulatság. Húsvétkor és pünkösdkor a népi hagyományok is megelevenednek itt.

Kapott bírálatot a skanzen azért, mert egy éve térkővel burkolták le az utcáit, ami a 18-19. század építészetére azért – ismerjük el – nem volt jellemző. Egyes vélemények szerint ezzel veszített a bájából, hitelességéből a falu. A magyarázat a térburkolásra viszont érthető: a Sóstói Múzeumfaluba látogatókat nem akarják kitenni az időjárás szeszélyeinek, ne az tartsa vissza őket egy rendezvényen való részvételtől, hogy sarat kell dagasztaniuk esős időben, vagy éppen hóolvadás után, ha egy igazi jó disznótorosra vágynak.

Cservenyák Katalin