Nyomorba szülnek

Egy biztos: ha albérletben élnék, nem lenne hat gyerekem.
Az esti híradóban a mélyszegénység és éhezés kapcsán próbáltak egy 60 négyzetméteres, bérelt lakásban élő, hatgyerekes család bemutatásával hatást gyakorolni a lelkekre, hogy milyen nehéz is ennyi éhes szájat eltartani. Még úgy is, hogy a két szülő dolgozik. Nálam elmaradt a várt hatás.

Sose értettem, miért szül valaki sorozatban, ha egyszer komoly anyagi gondjai vannak. Igaz, a fogamzásgátlásnál csak az abortusz drágább, de azért lehetne (kellene) azt a születést szabályozni, akárhogyan is. Tegnap Debrecenben száz rászoruló család kapott egy szatyornyi lelkiismeretet, benne löncshússal, liszttel, cukorral, tartós élelmiszerekkel. A 6 gyermekes család azt mondta, ez ideig-óráig lesz elég, de persze így is nagyon örülnek neki. Igazuk van: az ilyen segítség – bár értékelendő – nem sokat javít a szűkölködők helyzetén, nem lakatja őket jól, és a két és fél hónapos nyári szünetből körülbelül egy hétnyi főétkezés gondját oldja meg. Merthogy Magyarországon a 20 ezer, mélyszegénységben élő gyerek főleg hétvégén és nyári szünetben koplal kényszerűen, amikor még az iskolai menü is hiányzik az étlapról.

Vannak persze más kezdeményezések is. Például a naposkacsák osztása, ami kifejezetten jó ötlet. Debreceni elgondolás, milliós nagyságrendű, ezer helyi családon segít, igaz, csak azokon, akik kertes övezetben laknak: a panellakók ebből (is) kiszorultak. Vagy például Bocskaikertben ingyen adtak vetőmagot azoknak, akik vállaltak bizonyos kötelezettségeket. Ez mondjuk nem rászorultsági alapon ment, hanem lelkesedésin, de 150 család biztosan jól járt. A Tolna megyei Belecskán pedig sikerült megoldani kicsiben azt, ami nagyban sehogy se megy: hat éve megszűnt a faluban a munkanélküliség. A helyiek ugyanis ott, helyben zöldséget, gyümölcsöt termelnek, segély helyett fizetést kapnak, a terményekből pedig még az iskolának is jut.  

Gulyás Erzsébet, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság képviseletében nemrég arról beszélt, hogy a szegénység leküzdéséért lépni kell, a gyermekszegénységet pedig eltűrhetetlennek tartja. Ez nem új. És azt is fontosnak érzi, hogy a nehéz körülmények közt élő gyermekek már 3(!) éves koruktól járjanak iskolába, és kisiskolás korukban egész napos oktatásban részesüljenek, hogy mire hazamennek, már a leckével se legyen gondjuk. Na, ez viszont új. Mivel ő hosszú éveket töltött gyermekvédelmi területen, nyilván tapasztalati okokból javasolja ezt. Csak azt nem tudom, hol szerezte a tapasztalatait – én ugyanis úgy tudom, a tőlem öt kilométerre lévő Hadházon még ötévesen se nagyon viszik óvodába a gyerekek jó részét, pedig akkor már kötelező lenne. Hogy vinnék akkor három évesen?
Gyanítom, a megoldás még sokáig várat magára. Addig is a munkahelyteremtés, az ételosztás és az iskolareform mellett esetleg a fogamzásgátlást kéne dotálni – hogy ne szülessenek meg nyomorba kényszerített gyerekek.

B. Gergely Krisztina