Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Most kiderül, hogy van-e igény éjszakai járatokra Debrecenben!

| 2018. 07. 05. | 19:14:00
Tesztel a DERKE és a DKV.
Most kiderül, hogy van-e igény éjszakai járatokra Debrecenben!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület a DKV Zrt. közreműködésével, teszt jelleggel éjszakai autóbuszjáratokat indít Debrecenben.  A tesztüzemben öt hétvégén keresztül, összesen hét útvonalon közlekednek majd az autóbuszok.

Annak érdekében, hogy valós képet kapjunk az éjszakai járatok szükségességét illetően, a DERKE, a DKV Zrt. közreműködésével július 6-ától augusztus 12-éig, öt hétvégén keresztül, – ez alól kivétel a Campus Fesztivál hétvégéje, a július 20-21. – pénteken és szombaton éjszaka 90, 90Y, 91, 91Y, 92, 92A és 93-as jelzéssel, teszt jelleggel éjszakai autóbuszjáratokat közlekedtet.

A  járatok költségét és üzemeltetéséből eredő egyéb többletköltségeket  a tesztidőszak alatt a DERKE pályázati forrásból finanszírozza.  A szervezet ezen felül tagjainak és önkénteseinek segítségével elkészítette a megállóhelyi menetrendeket, melyek gyártásáról és kihelyezéséről szintén ők gondoskodnak.

Az éjszakai járatok a nappali járatokon alkalmazott normál díjszabással vehetőek igénybe. A járatokon folyamatos utasszámlálás és jegyellenőrzés lesz, annak érdekében, hogy valós információkhoz jusson az egyesület és a DKV Zrt. is az utasszámokat illetően. 

[Beillesztett cikk: DERKE: az átalakítás tartósan nem oldja meg Debrecen közlekedési gondjait]

 

Hirdetés
További híreink
Százötven adag meleg ételnek lesz gazdája
Százötven adag meleg ételnek lesz gazdája
Sorszámot kénytelenek osztani a debreceni nélkülözőknek.
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Zenei misszióként hozzák vissza a Nagyerdőre a hetvenes-nyolcvanas évek világát. Irány a Campus!
Papp László: a vezérkar nagy része dezertált
Papp László: a vezérkar nagy része dezertált
A BMW nem Magyarországot választja, ha az akkumulátoripari beszállítói nem jöhetnek – mondta a Cívishírnek Debrecen polgármestere. Interjú.
„Faragja” a TISZA a debreceni városvezetőket
„Faragja” a TISZA a debreceni városvezetőket
A Facebookon üzengetnek a politikusaink egymásnak, érdemi párbeszéd nincs.
Jövőre is megrendezik a Debrecen Maratont
Jövőre is megrendezik a Debrecen Maratont
A cél jövőre a nevezők számának túlszárnyalása.
Súlyosabb büntetést kaphat a feleséggyilkos Debrecenben
Súlyosabb büntetést kaphat a feleséggyilkos Debrecenben
A támadó magát is többször hason szúrta.
Campus: sztárok a mélygarázsban
Campus: sztárok a mélygarázsban
Már több mint kétezer embernek ad munkát a debreceni fesztivál.
Letörte a csapórudat Józsán, majd elhajtott
Letörte a csapórudat Józsán, majd elhajtott
A sofőrt keresik a rendőrök.
Újra építőtábort szervez a Péchy
Újra építőtábort szervez a Péchy
A cél, hogy elkészüljön az iskola új multifunkciós közösségi tere.
Hirdetés
Hirdetés
Százötven adag meleg ételnek lesz gazdája
Százötven adag meleg ételnek lesz gazdája
Sorszámot kénytelenek osztani a debreceni nélkülözőknek.
Hirdetés
Hirdetés
Álmosdi közösségi ház: nyert ügy
Álmosdi közösségi ház: nyert ügy
Elkezdődhet az építkezés.
Még mindig itt van Debrecenben a koronavírus
Még mindig itt van Debrecenben a koronavírus
A minták alapján a koronavírus-fertőzések számának emelkedése várható helyben.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megfiatalodva őrzi múltját a hajdúböszörményi fürdő
Megfiatalodva őrzi múltját a hajdúböszörményi fürdő
A Bocskai Strand- és Gyógyfürdőben minden korosztály megtalálja a számára megfelelő vízi élményt.
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Rocker professzorok: katedrát cserélnek hangszerre
Zenei misszióként hozzák vissza a Nagyerdőre a hetvenes-nyolcvanas évek világát. Irány a Campus!
Húsz nemzet játékosai a 30. Eötvös Kupán
Húsz nemzet játékosai a 30. Eötvös Kupán
Egy évben ennyi országból még nem érkeztek játékosok a debreceni versenyre.
A folyóparton ünnepel Tiszacsege
A folyóparton ünnepel Tiszacsege
Reggeltől hajnalig tartó programfolyammal készül a kisváros a Csegei Rév Nap rendezvényre.
Gazdaság
Magyar Péter az üzemanyagárakról
A kormány kész beavatkozni.
Campus: sztárok a mélygarázsban
Már több mint kétezer embernek ad munkát a debreceni fesztivál.
Védett üzemanyagárakat akar a KDNP
Rétvári szerint a TISZA Párt megszegte a választási ígéretét.
Vagy a Nagyerdő, vagy nincs Campus Fesztivál
Esténként 30-35 ezren készülnek fesztiválozni Debrecenben. A trükközők ráfizetnek.
Nincs megállás. Ismét drágultak az üzemanyagok
A változás várhatóan fokozatosan jelenik meg a hazai töltőállomások áraiban
Pörgésben a magyar használtautó-piac
Már 4,4 millió autó van Magyarországon.
Támogatott tartalom
Afrikában is segít a Richter
Afrikában is segít a Richter
Folytatta a kiszolgáltatott helyzetű nők támogatását a bamakói Remény Háza.
Újra építőtábort szervez a Péchy
Újra építőtábort szervez a Péchy
A cél, hogy elkészüljön az iskola új multifunkciós közösségi tere.
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Strandok éjszakája: több hajdú-bihari fürdő csatlakozik
Hosszabbított nyitvatartás, zenés programok, habparti, szaunaszeánszok és esti fürdőzés.