Mindennapi sorozatunkat add meg nekünk ma: a Drót
Nem tudjuk, hová fut ki a koronavírus-járvány, de a karantén óráit, napjait értelmesen, vagy legalábbis minőségi néznivalóval is ki lehet tölteni, csak éppen internet és áram legyen. A házastárssal való közeli törődés most veszélyes, egymást is megfertőzhetik, de két évtized együttélés után sok magyar házasságban a koronavírus a legkisebb rossz, ami történhet, ezért most különösen fontos, hogy mindenki kösse le magát, merüljön el valamiben a családi béke érdekében. A könyvolvasás ma már sci-fi, szobafogság esetére így könnyebb, vizuális kikapcsolódást ajánlunk, szigorúan szubjektív alapon. Sorozatajánlót indítunk a járvány idejére.
„Ez itt Baltimore, ahol az istenek nem mentenek meg!”
A Drótot (The Wire) annak idején nézőidegen időpontban (éjfélkor) játszotta a Duna TV 2002 és 2008 között. Ma már ingyen csak alternatív utakon (értsd: torrent) elérhető, vagy elő kell fizetni az HBO GO-ra. Megéri mindkét erőfeszítés, mert minden idők legjobb sorozatáról beszélünk!
Amerika sötét oldala sokkoló. Mint ahogyan minden jóléti demokráciának van sötét oldala Európában is, de talán nem annyira elszigetelten, mint odaát, ahol a rosszat, a bűnt, a kilátástalanságot és az esélytelenséget is tökélyre fejlesztették. A Drót dokumentarista módon olyan mélységekig visz a fertőben, hogy azt magyar fejjel nagyon nehéz megérteni. A baltimore-i feketegettóhoz képest ugyanis a Nagysándor-telep ötcsillagos luxuslakópark.
Ez nem az CSI-világ, amelyben jóseggű nyomozócsajok az 55. percre szívós munkával felderítenek, lelepleznek, földhöz vágnak, és még omlettet is tudnak csinálni reggelire. A baltimore-i gettó drogbizniszét leleplezni igyekvő rendőrcsapatban semmi menő nincs, írógéppel írják a jelentést egy szuterénben, és várnak a drótra, azaz a lehallgatókészülékekre. A nézőben pedig már a harmadik epizódnál világossá válik, amikor a dót még mindig nem érkezett meg, de a halomra lőnek kiskorúakat tíz milligrammért, és nincs mit tenni, hogy a nyomorult bürokrácia a legfőbb gátja a bűnüldözésnek. A nagymenők a gettóban is megússzák, a piti kis dílerek kerülnek helyettük rács mögé, vagy a hullaházba.
A Drót sokkal több mint egy jó krimi. Amerika kórképe. Bemutat egy olyan világot, amelyben elfogadott az, ha egy serdülő drogdíler a családfenntartó, aki ugyanúgy gondoskodik a betevőről, a testvérei tanulmányi előmeneteléről, mint az anyja napi heroinadagjáról. Ez a klasszikus családi élet a társadalom peremén.
Az HBO olyan magasra emelte a lécet a sorozatgyártásban a Dróttal (illetve a nagyjából ugyanabban az időben futó The Sopranos-szal), hogy a vetélytársaknak a nézettségért zajló ádáz versenyben követniük kellett, és a minőség lassan, de biztosan átvándorolt a mozivászonról a képernyőre. Azóta Quentin Tarantino is csak vér nélküli semmitmondásra képes, Martin Scorsese erőlködik, bár ő közreműködött – rendezőként vagy producerként – a kultikussá vált Boardwalk Empire-ben, amiért illik megsüvegelni.
Noha a Drót kötelező „anyag”, nagyon sokan még nem látták. Tizenkét éve véget ért, azóta új sorozatjunkie-generáció nőtt fel, amely visszafelé nem tekint, pedig érdemes lenne!
BeA
