Menekülteket szállásolnak el a debreceni Povolnyi szakiskola tornatermében

Beregszász és Ungvár polgármestereinek kérésére speciális segélycsomagokat állítanak össze Debrecenben – jelezte a város polgármestere sajtótájékoztatón március 4-én. Papp László (Fidesz-KDNP) a helyi repülőtéren kialakított gyűjtőponton azt mondta, a tartós élelmiszerek, higiéniai felszerelések, elektronikai eszközök mellett elsősorban tömlőkre, szivattyúkra és víztartályokra van szükség a két városban, ahova már rendkívül nagy számban érkeztek menekültek Ukrajna keleti és déli részeiből – írja az MTI.
– A megyei kereskedelmi és iparkamara közreműködésével számos térségbeli cég ajánlott fel ilyen eszközöket, a szállítmányokat hetente több alkalommal indítják útnak – tette hozzá. Papp László beszámolt arról is, hogy egyre több menekült érkezik Debrecenbe is, és bár túlnyomó részük tovább utazik, most a legfontosabb feladatuk, hogy a maradóknak szállást biztosítsanak.
Papp László példaértékűnek nevezte azt a széleskörű összefogást, amely a helyi karitatív testület koordinálásával megvalósult Debrecenben a rászorulók megsegítésére. Széles Diána (Fidesz-KDNP) alpolgármester, a karitatív testület társelnöke azt mondta, most a legfontosabb feladatuk átmeneti szállások kialakításával felkészülni a nagyobb menekülthullámra. Ezek berendezéséhez matracok, takarók felajánlását várják és önkéntesek segítségét kérik a folyamatosan érkező, nagy mennyiségű adományok osztályozásához, csomagolásához.
A Debreceni Nemzetközi Iskola is jelentős mennyiségű adományt gyűjtött össze, amelynek eljuttatásában szintén a karitatív testület segít majd. A Debreceni Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat segít az esetleges nyelvi nehézségek megoldásában, a tolmácsolásban. A Debreceni Tankerületi Központ 41 – gyakorlatilag mindegyik – intézménye csatlakozott a segélyakcióhoz. Náluk már több, mint 70 doboznyi adomány gyűlt össze, ami hamarosan szintén a debreceni repülőtéren lévő raktárba kerül, s innen szállítják majd el.
Papp László köszönetet mondott a Xanga cégcsoportnak és vezetőjének, Herdon Istvánnak, hogy a repülőtéren egy csarnokrészt térítésmentesen bocsátott az adományok gyűjtése céljából rendelkezésre, hiszen ez logisztikai szempontból rendkívül fontos.
Skultéti Éva, a térségi iparkamara főtitkára jelezte: szeretetcsomagokat állítottak össze a menekülő gyerekek számára. A színes ceruzákat, kisfestőket, játékokat, édességet tartalmazó csomagokkal szeretnék némileg elviselhetőbbé tenni a nehéz napokat a kicsiknek.


















