MCC-igazgató: az oktatásban nem kell mindennek élvezetet okoznia a gyerekeknek

A tananyag egységesítése nem járul hozzá a társadalmi esélyegyenlőtlenségek csökkentéséhez – mondta Nahalka István oktatáskutató augusztus 2-án Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Fesztnek a pedagógiai módszerekről rendezett kerekasztal-beszélgetésén. Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója viszont úgy vélekedett, minél inkább a szülők és gyermekek döntenek a tananyagról, annál nagyobbak az iskolák közötti és ezáltal a társadalmi különbségek.

Nahalka István, nyugalmazott egyetemi docens a különböző pedagógia módszerekről rendezett vitán arról beszélt, hogy "bizonyos értelemben értelmetlen dolog a tanulási idő nagy részét lekötő tananyagrendszert meghatározni", mert van olyan iskola, amelyben gyorsan át lehet adni a tudást, és van olyan, amelyben sokkal tovább tart. Véleménye szerint nehéz meghatározni, milyen tananyagra lenne szükség, de az igazán fontos szerinte az, "amit a pedagógus helyben alakít ki a gyerekekkel és a szülővel együtt", hogy a gyereknek mire van szüksége, hogyan tudna a legjobban fejlődni.

Sokak szerint a közös kánon segíti, hogy az esélyek ne legyenek nagyon különbözők, de a kutatások bebizonyították, hogy ez nem így van – mondta Nahalka István.

Hozzátette, ha egységessé teszik a tananyagot, akkor nem lehet differenciálni a gyerekek között, ráadásul "a társadalmilag jobb helyzetben lévők könnyebben elfogadják, hogy velük valamiféle erőszakot tesznek", míg a többiek nem viselik el ezt annyira. A mostani Nemzeti Alaptantervben nincs differenciálás, csak a tanítási módszerben, ez pedig nem jó – jelentette ki az oktatáskutató.

Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója azt mondta, hogy a konzervatív oktatás világa egyfajta tranzakció a nemzedékek között, több száz éves élettapasztalat és kulturális örökség átadása a következő nemzedéknek. Minden nemzetnek saját kulturális öröksége van, de ha ezt nem adják tovább, akkor műveletlenek lesznek a gyerekek, sőt, minden nemzedéknek a nulláról kell újrakonstruálni az életét, ez pedig iszonyatos veszteség lenne – fogalmazott az igazgató. Nahalka Istvánnal ellentétben ő úgy vélekedett, hogy minél rugalmasabb a tanterv, minél inkább a szülők és a gyerekek döntik el, mit tanuljanak, annál inkább nőnek az iskolák közötti különbségek és ezáltal a társadalmi különbségek. Társadalomalkotó ereje van a kulturális kánonnak, de szükség van folyamatos vitára arról, mi kerüljön bele – mutatott rá.

Setényi János arról is beszélt, hogy szerinte az oktatásban nem kell mindennek élvezetet okoznia a gyerekeknek, "ne a gyermekkedély irányítsa az oktatási rendszereket". A gyerekeknek olyan könyveket is el kell olvasniuk, amelyek nem tetszenek nekik, mert "a felnőttség része, hogy az ember olyan dolgokat is megcsinál, amelyek elsőre nem megnyerőek" – mondta az igazgató.

Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese azt mondta, a konzervatív pedagógiai irányzat kiindulási alapja valóban az, hogy van egy kulturális átörökítődés, amely identitáskijelölő, de jóval több is annál, mert kulturális tartalom és tudásbázis nélkül nincs hatékony kreativitás sem. A kánon nem önmagáért van, nem azért művelődünk, hogy műveltek legyünk, a kánon ismerete közös nevező, közösséget ad, belépőszint olyan diskurzusokba, amelyek hozzátartoznak a civilizált léthez, jó esetben a kánon és annak elsajátítása olyan szociális sémákat ad, amely jól hasznosíthatók a mindennapi életben – hangoztatta a főigazgató-helyettes.

Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője is egyetértett azzal, hogy az oktatás célja és funkciója a kulturális továbbörökítés. Nincs vita abban, hogy egy csoportnak szüksége van a közös kulturális szövedékre, de nagyon fontos a módszer, nem mindegy, hogyan történik az ezzel való ismerkedés, hiszen sokfélék vagyunk, egyszeriek és megismételhetetlenek az ízlésben, a gondolkodásban, ezért a tanulási képességeink sem ugyanolyanok – hívta fel a figyelmet. Ercse Kriszta szerint probléma, hogy a kánon egy szelektált csomag, és mindig az szelektál, aki a hatalommal rendelkezik, a kánon e szerint változik, így azonban nem a közös nagy halmazt mutatja be. Ráadásul "az előíró, nagyon poroszos pedagógia" nem fektet túl sokat abba, hogy feldolgoztassa az információkat, csak az ismeretalapú választ tekinti jónak, de "nem származik hasznos tudás abból, ha csak magolunk, memorizálunk" – fűzte hozzá.

Setényi Jánossal vitatkozva azt mondta, a gyermeki kedély nem pedagógiai kérdés, hiszen mindenki azt szeretné, hogy a gyereke jól érezze magát, az viszont pedagógiai kérdés, hogy meg tudják-e ragadni a gyermek érdeklődését, mert ez szükséges a motivációhoz. Ami érdekes, az nem szükségszerűen könnyű, de nem is érződik szenvedésnek – fogalmazott.