Hirdetés
Hirdetés

Magyar Péter szerint az ATV a Fidesz házitelevíziója

| 2024. 06. 11. | 16:13:31
Nagy harcot vív egymással a csatorna és a Tisza Párt embere.
Magyar Péter szerint az ATV a Fidesz házitelevíziója
Magyar Péter egy perc után kivonult a stúdióból (Fotó: ATV)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyar Péter kivonult június 10-én, hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorából, miután a műsorvezető, Rónai Egon szembesítette azzal, hogy valótlan állításokat tett a csatornáról. A hétfői adásban Rónai egy dossziét adott át Magyarnak, amelyben összegyűjtötték a náluk történt eddigi szerepléseit.

Magyar Péter erre támadást indított az ATV ellen. Több bejegyzésben kötötte a Fideszhez az ATV-t, majd egy nevek nélküli listát tett közzé arról, hogy az ATV dolgozói közül kik tagjai a Hit Gyülekezetének. Az ATV erre azt úgy reagált: „rossz történelmi kort idéz”, hogy Magyar Péter „listázni” kezdte a munkatársaikat. 

Az ügy kapcsán Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója a Média1 megkeresésére elmondta: munkatársaikat megilleti a személyes adatok védelméhez fűződő jog, a televízió egyes munkatársai felekezeti hovatartozásának nyilvánosságra hozatalát a Büntető törvénykönyv is szankcionálja, és megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Magyar Péter június 11-én, kedden délután az Utoljára az ATV-ről című Facebook-posztjában azt írja:

„Elfogadhatatlan, hogy élő adásban az előző napi választási eredményekkel mit sem törődve, a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének egyetlen kérdést sem tesz fel a riporter, hanem a saját hazug narratívájukat erőltetve kutyakomédiának nevezi a tényeket. Ha a riporter újra ilyen helyzetet teremtene a propaganda megrendelésére, újra kijönnék a stúdióból.

Az ATV a honlapján közzétette azokat az üzenetváltásokat is, amelyek szerintük igazolják, hogy Magyar nem mondott igazat a televízióval kapcsolatban.

Hirdetés
További híreink
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
A jelzőlámpa nélküli zebráknál segítik a biztonságos átkelést.
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Több tízezer dolgozót érint.
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Üres telkek, milliárdos támogatások?
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
A Magyar Corvin-lánc Testületben sem tag többé.
Teljesen megújulna a KDNP
Teljesen megújulna a KDNP
Cselekvő, karakteres pártot akarnak.
Lottó: két szerencsés sokat nyert
Lottó: két szerencsés sokat nyert
A főnyeremény már csaknem 2,5 milliárd forint.
Nepáli katasztrófa: három magyart keresnek
Nepáli katasztrófa: három magyart keresnek
A Külügyminisztérium folyamatosan egyeztet.
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása.
Dunai fenékküszöb: elkészül az első ütem
Dunai fenékküszöb: elkészül az első ütem
Eddig 43 ezer köbméter követ építettek be.
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
A jelzőlámpa nélküli zebráknál segítik a biztonságos átkelést.
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Több tízezer dolgozót érint.
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
A Magyar Corvin-lánc Testületben sem tag többé.
Teljesen megújulna a KDNP
Teljesen megújulna a KDNP
Cselekvő, karakteres pártot akarnak.
Lottó: két szerencsés sokat nyert
Lottó: két szerencsés sokat nyert
A főnyeremény már csaknem 2,5 milliárd forint.
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása.
Dunai fenékküszöb: elkészül az első ütem
Dunai fenékküszöb: elkészül az első ütem
Eddig 43 ezer köbméter követ építettek be.
Életműdíjat kap Gáspár Sándor
Életműdíjat kap Gáspár Sándor
A közönségsikert A miniszter félrelép mellett Rudolf Péter Üvegtigris-trilógiája hozta el számára.
Élőben közvetítik a debreceni virágkarnevált
Élőben közvetítik a debreceni virágkarnevált
Az államalapítás ünnepén elindul a független és hiteles Híradó - közölték.
Lovas Rozi ünnepel
Lovas Rozi ünnepel
Népszerű színésznőnk 40 éves.
Elhunyt a Jurassic Park legendás színésze
Elhunyt a Jurassic Park legendás színésze
1993-ban Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki.
Tom Hanks 70 éves
Tom Hanks 70 éves
Egybeforrt a neve Forrest Gumppal.
Az új vezetés átvette az irányítást a közmédiában
Az új vezetés átvette az irányítást a közmédiában
A végleges vezető kiválasztása nyílt pályázati eljárásban történik majd.
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Búcsúztatják az Apolló mozi nagytermét
Minden idők leghosszabb vetítéssorozata indul el Debrecenben - írják.
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Nézz rá az életedre az utolsó sorból!
Kern András egyszemélyes darabját néztük meg a Hadházi Szabadtérin.
Tenki Réka 40 éves
Tenki Réka 40 éves
Debreceni színpadoktól a magyar filmvilág élvonaláig.
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
Felügyeleti szerv alakul a közmédia számára
A javaslat elfogadásához kétharmados többség kell.
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A legmagasabb német elismerés Nádas Péternek
A rend még 2025 júniusában választotta új tagjai közé a magyar írót.
Colin Farrell 50 éves
Colin Farrell 50 éves
Dublin rosszfiújából Hollywood egyik legjobb színészévé vált.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Állami tulajdonba kerül a debreceni Aranybika
Újra közvagyon – írta Tárkányi Zsolt.
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
A BHO Egyesület jelöltje a voksok több mint kétharmadát szerezte meg az időközi választáson.
Debreceni késelés: meghalt az egyik sérült
Egy létavértesi fiatal az áldozat.
Tárkányi: 20 villamosvonal árát költötték akkumulátorgyárakra
A CATL több mint 300 milliárd forint támogatást kapott az előző kormánytól - írja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Tanévkezdés Debrecenben, a krisztusi szeretet jegyében
A nagytemplomi ünnepséggel hivatalosan is megnyitották a református iskolák 2026-27-es tanévét.
A bejárati ajtó több mint egy bejárat
Biztonság, fény és stílus egyetlen megoldásban.
Ételt és tanszereket osztottak Debrecenben
Közel 80 gyermek kapott új iskolatáskát is.
Hirdetés
Hirdetés