Magyar kutatók 99 millió éves őscsigákat fedeztek fel
A tudomány számára eddig ismeretlen, 99 millió éves szárazföldi csigafajokat fedeztek fel magyar kutatók közreműködésével – közölte az ELTE az MTI-vel január 6-án.
Az egyetem közleménye szerint az őscsigákat mianmari borostyánkőből, megkövesedett növényi gyantából azonosították. Ennek magyarázata, hogy amikor a kifolyt gyanta még friss és ragacsos, gyakran esnek benne fogságba növényi részek (például levelek, magok), vagy akár kisebb-nagyobb állatok. Ezeket a gyanta megszilárdulását és megkövesedését követően zárványoknak nevezik. Mint írták, az északkelet-mianmari Hukawng-völgyben a mai napig bányászott borostyán a zárványokban leggazdagabb borostyánkő-típus az egész világon.
Kora megközelítőleg 99 millió év, vagyis a késő kréta kor legelejéről származik.
Az eddig burmai borostyánban felfedezett különböző növény- és állattaxonok száma meghaladja a kétezret. 2018 óta már 30 szárazföldi csigafajt dokumentáltak burmitból. E zárványok esetében a csigaház sokszor kiváló állapotban őrződött meg.
A magyar kutatók közreműködésével a közelmúltban felfedezett két új szárazföldi csigafaj a Diplommatinidae szárazföldi csigacsaládba tartozik. Ebbe az alaktanilag diverz, a mai napig létező csigacsaládba többnyire kisméretű fajok tartoznak.
A két, most leírt faj az Euthema convexispira és az Euthema torokzselenszkyi nevet kapta.
Az előbbi faj esetén a "convexispira" a héj kanyarulatainak domború peremére utal, míg az utóbbi faj Török-Zselenszky Tamás zenész, író és költő után kapta a nevét. Az Euthema torokzselenszkyi apró holotípusát a Szegedi Tudományegyetemen nagy felbontású mikroCT-vizsgálatok révén beszkennelték, aminek eredményeképp a kis csigaházról háromdimenzióban forgatható, szabadon átvilágítható digitális modell készült.
A közlemény szerint ezen jól láthatóak azok a kicsiny anatómiai jellegek, amelyek segítettek az új faj elkülönítését a nemzetség többi, már ismert fajától.
Az E. torokzselenszkyi holotípusa, valamint a cikkben most leközölt Pulchraspira sp. példány a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytani és Földtani Tárának gyűjteményébe került.
A kutatást Jean-Michael Bichain, a franciaországi colmari Természettudományi és Néprajzi Múzeum kutatója vezette, az eredményeket a Zoosystematica Rossica nevű szaklap közölte le. A kutatásban közreműködtek a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az ELTE Őslénytani Tanszék és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai is.
