Láz helyett: személyesen a Puskás Aréna megnyitójáról
Előkészületek
Az egészet a szerda estével kell kezdenem: lázas voltam, majd’ 40 fokon égett a testem, meg voltam hűlve, meg voltam fázva. Hirtelen jött a csütörtök este, amikor József Attila sorai jutottak eszembe: „Harminchat fokos lázban égek” – már nem a megfázás gyötört, de nem tudtam aludni, végre megnyit másnap a Puskás! Menjünk már, kezdődjön! Pénteken pedig már délben ott voltam Budapesten, egészen pontosan 11:55-kor szálltam le a járatos buszról. Hogy miért busszal mentem? Mert minket, Debrecenben élőket Pestről vidékinek néznek. Nem kell autó a „vidékinek”, el lehet jutni anélkül is. A pályaudvartól pedig mindössze öt perc séta. Amúgy sincs parkoló (ahogy azt a héten annyira hangsúlyozta jó pár hírportál). Bár több nagymúltú klubcsapat örülne, ha a belvárosban lenne a stadionja, és nem a várostáblától kilométerekre. Nincs rá szó, hogy miként özönlöttek az emberek az új stadion körül már délben.
Számomra egy ebéd következett a Stefánián – ahogy sokaknak –, majd izgalmaktól telve várni a 16 órát, amikor is hivatalosan is megnyitotta kapuit a Puskás Aréna. Bár a mérkőzés csak 19 órakor kezdődött, minden percet ki akartam használni, így az is lehet, hogy elsőként léptem át a beléptető rendszeren, nem tudom, de egy biztos, semmihez sem hasonlítható élmény és érzés volt.
Eljött a várva várt pillanat
Megkerestem a helyem, s leültem; folyamatos gyűlt a tömeg, egyre impozánsabb látványt nyújtott a régi-új Népstadion. Majd fél hat után elkezdődött a hivatalos program. Volt minden: Soho Party, a híressé vált Az éjjel soha nem érhet véget című slágerükkel, majd jött a Nélküled is. Ekkorra azonban már több mint hatvanezer ember ült, állt, vagy épp büfézett a stadionunkban, igen a miénkben, mert ez a magyaroké, nekünk tervezték, nekünk építették. Az embernek a háta is borsódzott ezekben a pillanatokban, de hol volt már a megfázás, a láz, ez valami más volt, talán egy szavakkal soha ki nem fejezhető érzés. Amikor pedig kifutott a magyar válogatott a pályára... Háromszintes stadion, mindenki felállva tapsolt – hol vannak már a kérdések, hogy nincs parkoló, nem lehet készpénzzel fizetni, stb?! Sehol, de nem is kellenek. Nagyapáink vajon kocsikkal, s teletömött pénztárcákkal mentek kedvenceik meccsére?! Ugyan! Aztán kifutottak Uruguay sztárjai is a gyepre, de kissé olybá’ tűnt, hogy Suárez, Cavani, Muslera és a többiek csak ennyit jelentettek a publikumnak. Elvitte ugyanis a showt a gyönyörű stadion, s a „fiaink”. Majd jött egy régi motoros, de nem futballozni, búcsúzni.
Gera Zoltán minden megköszönt az égieknek, amit elért karrierje során, majd a szurkolóknak is, hogy hozzásegítették mindehhez.
A mérkőzés
A kezdőrúgást a 65 114 néző szűnni nem akaró tapsa és éltetése közepette végezte el Gera Zoltán és az a Nyikita Szimonyan, aki a Népstadion első gólját szerezte annak idején. Majd nemsokára jött a Puskás Aréna első gólja: Cavani talált be egy pazar támadás végén. Kérdeztem a mérkőzés előtt, a legtöbben őt tippelték első gólszerzőnek, többek között Lajos Ferenc, a Balmazújvárosi FC szakmai igazgatója, de Feczkó Tamás is, a Diósgyőri VTK vezetőedzője. Bejött, sajnos. Majd következett még egy uruguayi gól, de úgy tűnt, hogy a hangulaton ez mit sem ront. A 24. percben az első magyar gól az új arénában: Szalai Ádám volt eredményes egy csodaszép akció végén. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke azt mondta a mérkőzés után, nagyon örül, hogy épp Szalai rúgta ezt a történelmi jelentőségű gólt. Látszott, hogy más szinten futballozik, máshol tart a dél-amerikai csapat, mint mi. Viszont, ha a végeredmény el is fogadható, a sorsdöntő Wales elleni mérkőzésen ez a játék kevés lesz.
Láttam
Így is összefoglalhatta volna élményeit bárki a 65 ezres tömegből, hiszen mindre hallani lehetett példát. Voltak kétkedők, örök pozitívak, viszont aki kint volt, mindenkin látszott, hogy boldog, hogy van egy ekkora komplexumunk, amit talán meg is érdemeltünk. Azt pedig csak reméljük, hogy amit Orbán Viktor miniszterelnök mondott még az MTK stadionjának avatóján: „Ha van tó, lesz béka is…!”, egyszer már valóra válik. Lehet, épp kedden jönnek az első „békák”?!
A végén végén egy iskolai fogalmazás jutott eszembe. A tanár pedig értékelte: külalak ötös (gondolva itt a stadionunkra, s nem a szépírásra), a tartalom (jelen esetben a játék képe) – egy-egy kevésbé szigorú tanárnál hármas – kettes. De talán most a legfontosabb, amit régen a tanárok egy nagy „L” betűvel jeleztek egy-egy házi feladatnál, vagy dolgozatnál: LÁTTAM!
Palánki István
