
Kidobolták a szüretet Magyarhomorogon

Szüreti felvonulással, majd a helyi és környékbeli csoportok műsorával ünnepelték a betakarítást, az évi munka eredményét Magyarhomorogon szeptember 26-án. A lovasok, csikósok és fogatosok délelőtt a Szabadidőparkból indultak útnak, és végigjárták a falu utcáit. Mire a menet a központba ért, a Szolgáltató Központ előtt már padokon ülve várták az idősebbek, a gyerekek pedig a téren játszottak. Családok érkeztek, ismerősök álltak meg beszélgetni az őszi díszek között. Sütőtök, kukorica és emberalakokból összeállított jelenetek jelezték: ezen a napon a falu közös ünnepre készül. Aztán feltűntek az első lovak, és a várakozó közönség figyelme egyszerre az érkezők felé fordult.
Dobpergés után jött a hír
A felvonulók érkezésével a tér hamar megtelt. A lovak és hintók után Harsányi László helyi lakos lépett elő kidobolónak, és dobpergés közepette kérte a jelenlévők figyelmét. Verses köszöntőjében a faluban terjedő hírekkel tréfálkozott: mire egy történet az egyik utcából a másikba jut, könnyen egészen más lesz belőle. A napi hírhez azonban – mondta – nem kell semmit hozzátenni: szüret van Homorogon. Szóba hozta az év közös eseményeit, a főzőversenyt és a nyárzáró mulatságot is, végül kihirdette, hogy „ma Homorogon a jókedv az uraság”. A vidám bejelentés után a helyi hagyományőrzők és a vendégfellépők vették át a teret. A programban csikósbemutató, a Magyarhomorogi Népdalkör, a zsadányi mazsorettcsoport, az okányi néptáncegyüttes és a Kis-Homroki Néptáncegyüttes szerepelt. A műsor így folytatta azt, amit a felvonulás elkezdett: alkalmat adott rá, hogy a falubeliek együtt töltsék a napot, és a környékről érkezők is részesei legyenek az ünnepnek.
Idén csak helyi fogatokkal
– Minden évben igyekszünk megrendezni a szüreti felvonulást és a bált. A lakosok szeretik, sokan kiállnak a kapuba, amikor arra jár a menet – mondta Kóti Daniella művelődésszervező. Akadtak olyanok is, akik egy darabon követték a lovasokat, így a falu központjába már népes társaság érkezett vissza.
Daniella megosztotta a Cívishír olvasóival, hogy
a szervezés egyik legnehezebb része ma már a fogatok és hintók összegyűjtése. Kevés a lovas a környéken, a településen tartott lovakat pedig az elmúlt években nemigen fogták be a felvonulásra. Most azonban örömmel számolt be arról, hogy a fogatosok között szinte csak magyarhomorogiak voltak.
A csikósok közül más településekről is érkeztek résztvevők.
– A hagyományőrzés és a közösségépítés a legfőbb célunk. Szeretnénk, hogy legyen valami, ami összefogja az embereket – fogalmazott a művelődésszervező. A felvonulást ezért nem csupán látványos programnak szánták. A műsor után a magyarhomorogi lakosokat, valamint a fellépőket és a segítőket a helyi konyhán készült babgulyással vendégelték meg az ebédlőben. Este a kultúrházban szüreti bállal folytatódott az ünnep, a zenét a Rokkó Brothers adta.
A szüreti szokás régi múltjával kapcsolatban Kóti Daniella nem mondott pontos évszámot, azt azonban biztosan állította, hogy évtizedes hagyománya van a magyarhorogi szüreti rendezvénynek. Ezért dolgoznak minden évben a folytatásán. Délelőtt az utcákon és a kapuk előtt, később a műsornál és a közös ebédnél is ugyanaz látszott: a felvonulás újra összehozta Magyarhomorogot.






























































