Keresztre feszít az ortodox feszület?
Később arról is tudósít az újságíró, hogy a magas rangú magyar politikus kijelentette: nem hagyják, hogy egyesek sunyi, alattomos módszerekkel araszoljanak egyre beljebb Hargita megye területén, azt remélve, hogy majd kész tények elé állítva a hatóságokat, utólag megszerzik az engedélyt…”
Régi bánatom, nem egyszer cikkeztem arról, hogy milyen rohamosan gyarapodik szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson a románság létszáma. Irigykedve írtam jegyzetet arról is, hogy mily szépen játszanak, főleg a Bucsin negyedben, a román gyermekek, míg sehol egy magyar kisfiú, kislány. Na, nem azért, mert nekik ne lenne ott hely, hanem azért, mert ameddig a román gyermekek még őriznek valamit a mi hajdani gyermekjátékainkból, elkényeztetett csemetéink számítógép mellett ülnek naphosszat.
A városban andalogva egyre több fiatal, egy-két kisgyermekkel sétáló román édesanyát látni, egyre több román szót hallani, miközben a magyarság mintha kiöregedett volna. Van még fiatal magyar kismama is, de az arányokhoz késpest, (legkevesebb 18 ezer 500 magyar léleknek kellene lennie a városban), elenyészően kevésnek tűnik a kicsinyeikkel sétáló anyukák jelenléte. Aztán főleg nyáron, inkább csak a „Magyarból” nyaralni hazaküldött, nagyszülőkkel vendéglátóba vonuló unokákkal találkozhatunk.
A gyárak, üzemek romteleppé váltak, a munkahelyek megszűntek. Mintha csak a magyarok számára, mert az utóbbi 20 évben betelepítetteken nem a munkanélküli segélyből tengődés látszik. Mindezt azért taglaltam, mert a jegyzet elején idézett mondatok egy görögkeleti keresztnek a Maros-forrása melletti felállítása ellen tiltakozó szájából hangzottak el. (Az 1 350 méter tengerszinten lévő forrás és környéke valóban csak akkor tekinthető alkalmas helynek, ha szándékos provokációról van szó. Na, de a fiatalok megértették Boros Levente főerdész őket a hely eredeti állapotába való visszaállításra felkérő szavait, és szó nélkül eleget téve kérésének, továbbálltak. Előbb a mintegy 5-6 kilométernyire, az Olt-forrásnál próbálkoztak, de onnan a terület tulajdonosa szólította fel őket távozásra. Túl naiv lenne az, aki nem érezné e keresztényi cselekedet mögötti alantas szándékot, de hagyjuk. A kereszt sem a Tekerőpataki Közbirtokosság, sem a Pállék birtokán nem hirdeti a Nagyboldogasszony tiszteletét. A szépen faragott tölgyfakereszt ugyanis nem ágáló. Motívumai és korpusza romános, s a hátán lévő felirat, amely az állítás évét és alkalmát, Nagyboldogasszony augusztus 15-i ünnepét jelöli.
Messzire nem mentek ugyanis a kolostorban megszállók s a Marosfőt két nyelven jelző falutáblától néhány méterre, immár magánterületen, állították fel az egyébként valóban nem zavaró feszületet. Nyilván, kell az építési engedély is. Kellett volna akkor is, amikor ortodox kolostort építettek Marosfőn. Persze, persze, beszerezték még az építkezések befejezése előtt. Amikor több mint 1000 ortodox templom jelent meg Erdélyben 20 év alatt…
Bevallom, nekem gyanús ilyenkor kampányidőben minden. E keresztállítás és a szigorúság is. (Mert nálunk már keményebb kampányidőket jegyezhetünk, bejelentetlen is). Gyanús, mert nem egy 4 méteres ortodox feszület veszi, hódítja el Székelyföldet, hanem azok a csinos és kívánatos, csillogó szemű fiatal édesanyák, akik ugyancsak életerős párjukkal immár idegyökereztek. Tudja Isten, hogyan és honnan?
Magyar politikusaink a koncért való egymás marcangolása közben kiejtették szájukból a húscafatot. Vagy képletesebben: károgás közben a sajtot. A masszív román betelepedés Erdélyben nem ma kezdődött. Ráadásul ezek a keresztállító fiatalok továbbmennek. Jó, a kereszt marad. De milyen alapon szövegelünk egy keresztény jelkép ellen – keresztényként? Hogy más a római katolikus és a görögkeleti vallás? Ugyan. A református keresztelőket, esketéseket nem ismeri el a római katolikus egyház. Az ortodoxot igen. Akkor!?
Elsősorban – az állítólag – a nagyobb városok polgármesteri hivatalához tartozó lakossági nyilvántartóra kellene jobban odafigyelni? Mi alapján tagadná meg bárki is a munkahelyre érkezőnek az ideiglenes, majd végleges letelepedést?
A munkahelyekre kellene jobban összpontosítani? Mi jogon utasíthatná el bármelyik cégtulajdonos, vállalkozó a jó szakemberként érkező románnak a felvételét? Hogy lehetne feltétel a magyar nyelv ismerete is? Csak nem felénk. Oda gatya is kellene. Mármint a vállalkozó részéről.
Intézményeinkben ritka ma is a magyar nyelvű űrlap. Pedig élhetnék igénylésével. Lehetne állítólag magyarul is instálni Székelyföldön. Akár a bíróságokon is jogunk lehetne magyarul beszélni, sőt tolmácsot is kérni. (A magyar bíró a magyar alperes és felperes, de még az ügyvéd is ma még inkább románul beszél a tárgyalás alatt Gyergyószentmiklóson. Bizonyára azért, hogy a hallgatóság ne mindent érthessen. Ezt a módszert szüleink gyermekkorunkban alkalmazták, amikor „gerenda volt a házban”, tehát olyasmiről beszélgettek, amiről mi, gyermekek jobb volt, ha nem tudunk).
A rendőrségen románul kell kérést, nyilatkozatot írnunk, a szinte teljesen magyar tisztviselőkarral bíró polgármesteri hivatalokban az űrlapok fejléceit ne keresse senki magyar nyelven. Abban a megyei intézményben sem, amelynek vezetője a jegyzet elején olvasható kemény szavakkal nyilatkozott. Ezért tartom erőtlen, figyelemelterelő kampányfogásnak a marosfői kereszt elleni kitörést. Mert a Maros-forrás mellől eljöttek, de a település szélén csak felállították azt a keresztet a fiatalok, akik mellesleg a nemrég épült ortodox kolostorban laktak e bátor tettük alatt. Mert bátorság kell – csettinthetne bárki román – ahhoz, hogy Székelyföldön görögkeleti keresztet állítson valaki. (A rend őrei külön veszélyességi pénzt kapnak szolgálatukért, amikor bármelyik román faluban nagyobb veszélyben vannak, mint magyar vidéken).
Nem kell elfeledni azt sem, hogy a községközpont Vasláb. Az egyetlen román település a Gyergyó-medencében! Vaslábon pedig immár több száz éve élnek nagytöbbségben románok, akiket nem zavar az ortodox kereszt, bár nagyszüleik, szüleik még görög katolikusok voltak. A vaslábi románokat olcsó és könnyen kezelhető munkaerőként a Lázár grófok telepítették be főleg Moldvából. Aztán görög katolikusok lettek, majd a vallásuk 1948-ban történ betiltása után templomaik és egyházi javaik az ortodox egyházhoz kerültek, papjaik börtönbe, kényszerlakhelyekre. Ma ortodox szokásrend szerint zajlik a hitéletük.
A világhálóról azt is meg lehet tudni, hogy „A Román Görög Katolikus Egyház 1697-ben jött létre, amikor az erdélyi Ortodox Mitropolia csatlakott a katolikus egyházhoz, elismerve a pápa fennhatóságát. 1697-től 1853. november 26-áig az esztergomi érsekségnek volt alárendelve. 1930-ban a népszámlálás adatai alapján Erdély lakosainak 31,1 százaléka görög katolikus vallású volt (az ortodox lakosság aránya ekkor még csak 27,8 százalék). 1989-ben a Görög Katolikus Egyházat újraszervezték, de tulajdonuk nagy részét máig sem kapták vissza.
A 2002-es népszámlálás adatai alapján Romániában 191 ezer 556-an vallották magukat görög katolikusnak, (amelyből 160 ezer 896 román nemzetiségű, 19645 magyar, 6 ezer 148 roma, 1721 ukrán, 1542 német). Ezek az eredmények a Román Görög Katolikus Egyház szerint nem tükrözik a valóságot (sokak szerint a kérdőívekben már előre be volt jelölve az ortodox vallás, és a hatóságok is nyomást gyakoroltak a hívőkre, hogy ortodoxnak vallják magukat), ugyanis a nyilvántartásaik szerint Romániában 737 ezer 900 görög katolikus él.”
Görögkeleti keresztet állítottak Vasláb községben, Marosfő falu bejáratánál. Felháborító – mondják a szigorú politikusok. Igazuk lehet. Csakhogy nem a feszület feszít ez esetben sem meg minket, erdélyi, székelyföldi magyarokat, hanem a gyermektelenség, a vélt jobb életért szülőföldünk elhagyása és nem utolsó, talán elsősorban a széthúzás.
Bajna György
