Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kassait akarja a többség Debrecenben

| 2012. 05. 21. | 16:44:03
Az ország legnagyobb szabadidősport szervezete a tisztújítás után nagy fába vágja a fejszéjét.
Kassait akarja a többség Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kassai Zoltán továbbra is élvezi a bizalmat a debreceni kispályás labdarúgó-szövetség élén. A mintegy 2770 igazolt játékost felvonultató szervezet a hét végén megtartotta tisztújító közgyűlését. A szövetséget immár hosszú évek óta irányító Kassai Zoltánnak akadt egy kihívója Tőkés Róbert személyében, de a küldöttek nagy többsége a régi mellett döntött, így újabb négy évig Kassai sporttárs irányítja a nyolc osztály küzdelmeit lebonyolító szervezetet.

Új arcok és régiek

Az elnökség kilenc főről hatra csökkent, és két új arc is bekerült. Gerliczky Károly és Győrössy Pál az új emberek, míg Nagy István Zsombor, Hermann István, Fodor András és Tiba Róbert a régiek.

Pályát építenek

Nagy István Zsombor a Cívishírnek elmondta, hogy az új grémium feltett szándéka, hogy az új ciklusban két műfüves futballpályát építtessen. Elmondása szerint erre azért van szükség, mert a csapatok és a szövetség állandó pályahiánnyal küzdenek, illetve ami van (Agrár, DEAC, Oláh Gábor utca), az méregdrága. A szövetségnek saját tőkéje is van – árulta el az elnökségi tag –, de az még kevés az alsó hangon is mintegy 25 millió forintos beruházáshoz, így szükség lesz sikeres pályázatokra is.

Sokba kerül a foci

Nagy István elmondása szerint a jelenlegi műfüves pályákat óránként 5-6 ezer forintért tudják bérelni a csapatok Debrecenben, ami komoly terhet jelent a játékosok számára, ám ha a szövetség saját pályával rendelkezne, mindenkinek lényegesen kevesebbe kerülne az amatőr, de versenyszerű futball.

Hirdetés
További híreink
Ennyiért járhatunk DEAC-meccsekre!
Ennyiért járhatunk DEAC-meccsekre!
A debreceni klub közzé tette a jegy- és bérletárakat.
A gyermekek gyógyulásáért fociztak Debrecenben
A gyermekek gyógyulásáért fociztak Debrecenben
Izgalmas meccsek, közösségépítés a HUNÉP labdarúgó-tornáján.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Végig hajtania kellett a debrecenieknek Vácon
A harmadik mérkőzését is megnyerte a DVSC kézilabda csapata.
Drámai hajrában maradt pont nélkül a DVSC
Hiába vezetett két góllal, a hosszabbításban kikapott a Debrecen.
Nemzetközivé válhat az Alumni Piknik
Harmadszor találkoztak a Debreceni Egyetem egykori hallgatói és dolgozói.
A háború Zsákáig követte Albertet
Tíz társa és veje halálát gyászolva próbál új életet kezdeni a bihari faluban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Mit tartogat a közgyűlés a debreceni kapitánynak?
Véleményt mondhatnak az elmúlt egy évről.
Debreceni egyetemista sietett az újraélesztéshez
Szanadnapját töltötte a szentendrei mentőápoló.
Zamat Fesztivál: tetőfokára hágott a hangulat
Kiváló ételek, remek koncertek a Nagyerdőn.