Így lehet eljutni a kukásautótól a főnöki székig

Zupkó Tamás egy Debrecenben is jól ismert kézilabdázó családból származó sportolóból lett üzletember és séf. Több minden váratlanul jött elé: dolgozott cipőboltban, de az AKSD-nél is, mára viszont nyolc üzlete van, és még mindig tele van jobbnál jobb ötletekkel. Nem mellesleg Debrecenért is dolgozik. A Cívishírnek beszélt a drámáiról, a sikereiről, és arról is, hogy miért éppen Debrecenben valósítja meg az álmait.    

Kárpátalján születtél, de mikor és hogy kerültél Debrecenbe?
Zupkó Tamás: Édesanyám (Zupkó Judit) NB I-es kézilabdázó volt, és éppen az egyik, ha nem minden idők legsikeresebb DVSC-jének volt a tagja Csapó Erikáékkal – akkoriban költöztünk át Kárpátaljáról a cívisvárosba. Én már itt végeztem el az általános iskola végét.

Akkor viszont édesapád Zupkó József – akit Magyarországon Zupkó Tiborként ismerünk – szovjet csapatoknál volt sikeredző.
Zupkó Tamás: Így van! Nyugdíjasként viszont Magyarországon volt edző, szóval egy ideje már tényleg minden az anyaországhoz köt.

Volt, hogy édesanyád nevét is – magyartalanul – fordítva írták le, viszont olyan szépen beszélsz Magyarországról.
Zupkó Tamás: Ukrajnában születtem ugyan, de magyar vagyok, és a szüleim is, mindig is annak tartottuk és vallottuk magunkat.

Te is kézilabdáztál.
Zupkó Tamás: Az egyetemi éveim alatt Debrecenben játszottam, aztán jött a híres Dunaferr, majd a Pick-Szeged, sőt az ifjúsági válogatottban is megfordultam.

Ott törték keresztbe a bokádat és egyben a karrieredet is.
Zupkó Tamás: Szaúd-Arábiával játszottunk felkészülési mérkőzést, és szétszakadt a bokám. Meglöktek a levegőben, rosszul fogtam talajt, onnan pedig már nem volt visszaút, ahogy mondod, keresztbetört ott több minden is, de nem ez volt akkor a legnagyobb baj.

Erre mi jöhetett még?
Zupkó Tamás: Ahogy vittek be a kórházba, hívott édesanyám, hogy apukámmal nagy baj van. Később kiderült, rákos. Ezt követően én azonnal visszajöttem Debrecenbe, Szegeden felbontották a szerződésemet, már a rehabilitációmat a cívisvárosban csináltam végig, de 4 hónapig lábra sem tudtam állni.

Ezért jártál a Debreceni Egyetemre végül, és nem a szegedire?
Zupkó Tamás: Pontosan. Átkértem magamat haza. Apáról is gondoskodnom kellett, hiába nem szerette. Erős ember volt, de szüksége volt rám; egy évet harcoltunk együtt, közösen a betegségével.

Tanulás, gondoskodás: ebből állt ki 18-19 évesen az életed?
Zupkó Tamás: Mindezek mellett dolgoznom is kellett. Munkába álltam egy cipőboltban, dolgoztam farmereket árusító cégnél, de konzervgyárban is.

Nem semmi!
Zupkó Tamás: És ezzel még nincs vége: az AKSD-nél kukákat ürítettem. Szerintem egyik munka sem szégyen, büszke voltam minden általam elvégzett feladatra. De aztán csak jött egy ötlet.

Mesélj!
Zupkó Tamás: Saját elképzelés alapján létrehoztam a mára az ország egyik legismertebb online szórakoztató magazinját. Aztán mikor átalakultak a trendek, ismét váltottam, de csak azért, mert muszáj volt.

Sokszor fordult veled hatalmasat az élet.
Zupkó Tamás: Jól látod. Voltam biztosító cégnél alkusz, dolgoztam fotósként Debrecenben és Amerikában is. Majd egy véletlen folytán belecsöppentem a vendéglátásba.

Aki ismer téged, tudja, hogy a vendéglátás jó ideje az életed része. Hogyan csöppentél bele?
Zupkó Tamás: Szórakozóhelyeknek terveztem az arculatát, vittem a marketingvonalát. Elkezdtem átlátni a vendéglátást, és 2015-ben megtalált egy lehetőség. A hajdúszoboszlói strandon árulhattam sört négy négyzetméteren. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez hozta meg az áttörést – ugyanis jó üzleti lehetőség volt ez akkor.

Sörárusból lettél borozós, és étteremvezető?
Zupkó Tamás: Valahogy így. Lett egy borozóm, majd éttermeim, aztán pedig diszkóm is. Van csirkés éttermem, árulok pizzát. Tavasszal pedig nyitok egy lángosozót terasszal, bisztró jelleggel, különlegességekkel. Ötlet mindig van, most valami extrát szeretnék behozni a belvárosba, kíváncsian várom majd a visszajelzéseket.

Megviselt a koronavírus az éttermek tekintetében?
Zupkó Tamás: Hát hogyne! A héthónapos zár után tízmillió forintos mínusszal nyitottam. Szerintem ebben a szegmensben valamilyen szinten mindenkit megviselt a vírus. Nekem nagyon sok segítségem volt: a város, a barátok, a Cívisház, egyszóval több összetevő is kellett ahhoz, hogy még ma is itt járjak, ahol.

Ezzel sikerült kilábalni mára a krízisből?
Zupkó Tamás: Meg még egy ötlettel, amin öt éve dolgozom már, de lassan végre révbe érni látszik.

Erről tudhatunk többet?
Zupkó Tamás: A kriptovalutát próbálom egy közösségi vásárlórendszerbe bevonni, ahol a vásárló kapná meg a hirdetési pénz 80 százalékát. Megfordítanám a Facebook elveit, működési stratégiáját, és emberközpontúvá tenném a hirdetéseket, hogy ne a hirdetésből pénzt beszedő cég járjon csak jól, hanem a vásárlók is. Nem vagyok nagyravágyó, de vannak olyan ötleteim, amivel lehet pénzt keresni, akkor pedig már ne csak én járjak jól – szeretem az embereket.

Van mindig motivációd a nehéz időkben is?
Zupkó Tamás: Ebből a megközelítésből három dolgot szoktam megemlíteni. Először is: rengeteg pénzt és energiát öltem már az üzleteimbe, nem szívesen engedném el ezeket a helyeket. Küzdök magamért, a családomért, a dolgozóimért, ez mind-mind rendkívül fontos. Másodszor: egy teljesen új projekthez megint rengeteg idő kell, hogy sikeres legyen, és nem mellesleg pénzből is áldozni kellene rá bőven. Van családom, feleségem, két gyermekem, róluk gondoskodnom kell, ez sem egy utolsó szempont a motivációk terén. És ne felejtsük el, hogy minden éjszaka után jön a reggel! Nem szabad feladni soha!

Összefogott a debreceni vendéglátóipar?
Zupkó Tamás: Az egészséges konkurenciaharc megvan. Próbáltam nagy összefogást kezdeményezni, nem jött össze, de megértettem ennek az okát. Sokszor a túlélésért küzdöttünk: 50-60 százalékkal esett vissza sok helyen a forgalom, nincs pénz egy közös rendezvényre például a Hal közben. A kommunikáció fontos a konkurenciák között is, de az is lényeges, hogy az embereknek legyen választási lehetőségük – tehát nehezen lehetne ésszerűen összefogni.

Te már nem főzöl? Az egyik kereskedelmi csatorna főzőműsorában a döntőig jutottál, és jársz főzni különböző tévés produkciókba azóta is.
Zupkó Tamás: A saját helyeimen nem főzök, de az én receptúráimat használják a kollégáim. Más egy szereplés a tévében vagy az otthoni Zupkó Tamás, otthon ugyanis én szoktam a konyhában tüsténkedni, de az éttermekben vezetőként funkcionálok.

A főzés szeretete honnan ered?
Zupkó Tamás: Mindig megnyugtatott, ha egy nehéz nap után összedobtam a szeretteimnek egy-egy ételt. Majd elindultam egy főzőműsorban, ahol a döntőig jutottam, ez pedig ráébresztett arra, hogy talán van érzékem az egészhez. Jöttek a felkérések ezt követően zsűrizéshez, további tévés felvételekhez, közel került hozzám a gasztronómia, megtanultam főzni, szeretem az egész milliőt.

Exkluzív ételek kerülnek az asztalra nálatok karácsonykor?
Zupkó Tamás: Én fogok főzni. A halászlé nem maradhat el soha, és ezúttal bográcsban, a kertben készítek szarvaspörköltet vargányával, áfonyával. Valamint Wellington bélszín lesz, libamáj kaláccsal és tokaji aszús-narancsos vajmártás. A desszert mindig a feleségem asztala: nagy sláger nálunk a pisztácia mousse.

Van két gyermeked, a nagyobb már óvodás. Ő megeszi a különleges ételeket?
Zupkó Tamás: Tipikus gyerek. Ha játszik, akkor nem érdekli semmi, de egyébként megeszik mindent.

Ha a tipikus óvodai menü van soron – főtt krumpli, főtt hús, meggyszósz – nem hiányolja apa főztjét?
Zupkó Tamás: Megtanítottuk neki, hogy otthon több mindent szabad, az óvodában viszont rendszer van. Nem panaszkodnak rá az óvónők.

Minden elismerésem az övé. Te az óvodában, vagy utána mi szerettél volna lenni egyébként?
Zupkó Tamás: Gyermekkoromban nagy traumát jelentett, hogy eldöntsem, mi legyek. A kézilabda sokáig ott volt a fejemben, de azt láttam a szüleimen, hogy a sport véges, egyszer lejár az idő. Én azt vallom, hogy aki nulla forintból nem tud pénzt csinálni, az pénzből sem tudná megtenni. A sportban viszont ez kevés: bármikor kettétörhet a karriered, ahogy nálam is megtörtént. De hogy mi is akartam lenni? Gazdag akartam lenni és vezető.

Sikerült?
Zupkó Tamás: Vezető vagyok, de gazdag nem.

Mi hiányzik a gazdagsághoz?
Zupkó Tamás: A nyugalom, több alázat, még több munka, sok energia. Talán tíz év múlva fogok ott járni, ahová elképzelem magam.

Ha nincs a sérülés, ma kézilabda-válogatott vagy?
Zupkó Tamás: A sportban nincs ha, de nagy valószínűséggel ott lennék, igen.

Elégedett vagy az életeddel?
Zupkó Tamás: A helyemen vagyok. Élvezem az életem, szeretem csinálni a vendéglátást, jó emberek vesznek körül, akik szeretnek. Azt mondják, jó főnök vagyok.

Te is így gondolod?
Zupkó Tamás: A munkatársuk vagyok, egyszerű ember. Mindent megtennék értük, de ők is értem. Ember maradtam, mindent meg tudunk beszélni, tiszteljük egymást, segítünk a másikon.

A család támogat?
Zupkó Tamás: A sikereim fő motorja a családom. A feleségem mindenben ott áll mellettem, de mindig azt mondja, hogy legyen elég, ami van. Én mindig szárnyalnék, ő pedig sokszor jószándékkal visszaránt a földre. Viszont, amikor ránézek, megnyugszom.

Szeretnéd, ha valamelyik gyermeked folytatná az általad megkezdett utat?
Zupkó Tamás: Nem feltétlenül. Amihez tehetségük lesz, abban fogom őket a legvégsőkig támogatni.

A szülők erőltették a kézilabdát?
Zupkó Tamás: Soha! Bár apukám kapust akart belőlem faragni minden áron, én jobban szerettem gólokat lőni, így lettem balátlövő.  

Úgy érzem, maradt benned hiányérzet.
Zupkó Tamás: Jól érzed. Hiányzik a sport, hiányzik, hogy nem lettem sikeresebb a kézilabdában, de 36 éves vagyok, el kell engednem ezeket az álmaimat.

Azért maradt még más területen álmod?
Zupkó Tamás: A már említett tavaszi projektjeim, szeretnék olyannyira maradandót alkotni, ami akár halálom után is ott lesz az embereknek. Meg persze a családommal boldogan élni, amíg csak lehet!

CH