Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hozzáférhető a neten a Hajdú-Bét „igaz története”

| 2012. 01. 17. | 13:04:41
Debrecen – Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos kedden jelentette be, munkálkodása eredményeit publikálta az interneten. Ami a helyi témákat érinti: a MÁV Járműjavítónál mégsem volt hiba, a Hajdú-Bét papírjait viszont már a NAV vizsgálja.
Hozzáférhető a neten a Hajdú-Bét „igaz története”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ahogy az köztudott, a Hajdú-Bét Rt. és utóda, a Wallis számos hajdú-bihari gazdálkodó család lába alól húzta ki a talajt és keserítette meg a szárnyasokat tenyésztők életét. Nem egy válallkozóval együtt annak családja is tönkre ment. Ahogy azt a kormánybiztos is felidézi vizsgálati anyagában, a 20 évvel ezelőtt alapított Hajdú-Bét hazánk legnagyobb szárnyas- és baromfi feldolgozójaként üzemelt. A cég szerződést kötött a gazdákkal, akik a leszállított napos szárnyasokat felnevelték úgy, hogy a tápot vagy annak ellenértékét a Hajdú-Bét biztosította, majd vissza is vásárolta a kifejlett állatokat. A Wallis 1999-ben került képbe: ekkorra a Hajdú-Bét ugyanis elveszítette brazil és orosz piaca jelentős részét, de itthon sem ment a bolt, pénzügyileg megingott, majd tulajdonosváltással a Wallis cégcsoport érdekeltségi körébe került. Ettől fogva elszabadult a pokol: 2003-tól elmaradt a takarmány megelőlegezése a gazdáknak, míg végül szintén ebben az évben fel is számolták a céget. Ekkor 1 700 alkalmazottja és 16,5 milliárd forint adóssága volt.

Bajnai és Simor

A Hajdú-Bét Rt. tulajdonosi körében a 21 százalék tulajdoni hányaddal jelen lévő Wallison kívül három, Cipruson bejegyzett cég szerepel. Ám mint kiderült, ezekben is van a Wallisnak érdekeltsége. Az anyagban részletezi Budai Gyula a vagyonmozgásokat és kitér arra is, hogy a Hajdú-Bét és a Wallis könyvvizsgálatát Simor András jelenlegi jegybank elnök cége végezte. A kormánybiztos a vizsgálati anyag végén azt írja, az értékvesztés, a bekönyvelt és a be nem könyvelt követelés összege 3,161 milliárd forint, azaz 2003. január 1. és 2004. január 21. között – a köztudatban a korábbi miniszterelnök, Bajnai Gordon nevével összeforrt – Wallis ennyit volnt ki a Hajdú-Bét Rt.-ből a tulajdonosok és vezetők közvetlen befolyásával. 

Hirdetés
További híreink
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
A teljes debreceni útszakasz július 9-én szabadulhat fel.
Tévészerelő: nem a minőség, a mennyiség számít
Tévészerelő: nem a minőség, a mennyiség számít
Szerinte az a cél, hogy minél gyakrabban cseréljük a háztartási készülékeket.
Hatan rekedtek liftben egy debreceni társasházban
Hatan rekedtek liftben egy debreceni társasházban
Debrecenben és Komádiban is macskát mentettek.
Halálos baleset a 4-esen, Ebes közelében
Halálos baleset a 4-esen, Ebes közelében
Egy autó áttért a szemközti sávba.
Vihar: kidőlt fák szerte Hajdú-Biharban
Vihar: kidőlt fák szerte Hajdú-Biharban
A hirtelen feltámadt szél sok munkát adott.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Külsővásártér: teljes útlezárást jelentettek be
Külsővásártér: teljes útlezárást jelentettek be
Megsérült egy nagy átmérőjű ivóvíz-gerincvezeték Debrecenben.
Eltűnt egy debreceni nő
Eltűnt egy debreceni nő
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
A teljes debreceni útszakasz július 9-én szabadulhat fel.
Hirdetés
Hirdetés
Csapadékkal érkezik a lehűlés
Csapadékkal érkezik a lehűlés
Helyenként a 20 fokot sem éri majd el a hőmérséklet.
Három nap alatt 10 fokot esik a hőmérséklet
Három nap alatt 10 fokot esik a hőmérséklet
Hidegebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
A CATL munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a város
Debrecen számára minden magyar munkavállaló fontos - írják.
Mintegy 3 kilométer hibádzik Bocskaikertig
Debrecenen múlik, hogy összejön-e az újabb fontos kerékpáros összekötés.
A CATL cáfolja a leépítésekről szóló híreket
Bővül a debreceni gyár dolgozói létszáma – írják.
Kedvezményes lakáshitel: itt vannak a részletek
Felkészülnek a lakásfelújítást tervezők.
Támogatott tartalom
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Medence körüli burkolat: a biztonság garanciája
Medence körüli burkolat: a biztonság garanciája
Mire jó a medence körüli burkolat és milyen előnyökkel rendelkezik?
Hirdetés
Hirdetés