Félnek, mert megijedtek

Ötven évvel ezelőtt egy ismerősöm tébécés lett. Miután meggyógyult, kiengedték a szanatóriumból és elkezdhette önálló, felnőtt életét, egészségesen. Egy nap szembejött vele az utcán egy volt osztálytársa, aki köszönés helyett átment a túloldalra – ennyire félt, hogy megfertőződik.

Az ilyen megaláztatást sem megbocsátani, sem elfelejteni nem lehet.

Na, ez most csak arról jutott eszembe, hogy az idei gyermekszínjátszó találkozóra, aminek Debrecen lesz a házigazdája (mint minden páratlan évben), először meghívták, majd mégsem a hamburgi csoportot. Az Index a német Spiegel Online-ra hivatkozva kürtölte világgá, hogy a 15 tagú, nyolcadikosokból álló színjátszó csoport azért nem jöhetett el erre a hétvégére Debrecenbe, mert az itteni szülők attól tartottak, hogy „fertőzöttek lehetnek” és behozhatják a halálos kórt. És bár a szervezők ezt egy kicsit túlzónak tartották, mégis engedtek a „nyomásnak”, küldtek tehát egy emailt, amiben közölték: a német diákok maradjanak, ahol vannak! Fertőzzenek otthon, de ne itt, mindegy, ha tök egészségesek, akkor is.

Azt mindig is tudtam, hogy a magyar ember egy külön állatfajt képvisel. Az a rosszindulat, ami bennünk genetikailag van kódolva, nem hiszem, hogy bármely más ország szülötteit jellemezné. Azt viszont nem tudom, vajon azok a szülők, akik a félelmeiket telefonon részletezve sikeresen szabotálták a német diákok ideutazását, mit éreznének, ha az ő szemük fényére tenne valaki hasonló megjegyzést. Ha az ő lányuktól, fiuktól undorodna valaki – teljesen alaptalanul, komoly indok nélkül. Érzésből, félelemből, hipotézisre épülő hülyeségből.
Ezek a kedves szülők nem eszik, hanem mondják a sok zöldséget, és nyilván steril körülmények között élnek. Nem mennek a tecsóba, mert ott egerek kakálnak a lisztespolcra (hol nem?), nem isznak csapvizet, mert az vagy arzénes, vagy koszos, de semmiképp nem fogyasztásra alkalmas, nem esznek uborkát már vagy két hete, és persze darált pirospaprikát se tesznek a paprikás krumpliba, mert annak idején téglaport találtak egy külföldi szállítmányban. Tartózkodnak a mézevéstől is, mióta tudják, hogy a hazai boltokban kapható mézek hetven százaléka hamisított, cukorral és más adalékanyagokkal hígított massza.
És naná, hogy bioélelmiszert se vesznek magukhoz, miután egyszer permetszert mutattak ki valamelyik cuccban. Nehogy elkapjanak már valahol valamit! Most pedig megtorpedózták, hogy a gyerekeik megismerkedhessenek német társaikkal, akikkel közös a hobbijuk, az érdeklődési körük, és most lett volna egy hétvégi, közös programjuk is. Rossz lehet így élni…

Tóth Zsuzsannának, a fesztivált szervező Magyar Drámapedagógiai Társaság alelnökének az írását olvasva sikerült majdnem meghatódnom.  De aztán mégsem. Azt írja: „Ezek a gyerekek játszanak – s megtanulják, hogy a színház mi mindenre ad lehetőséget. Hogy a játékhoz bizalom kell, társak kellenek, háttérben dolgozók kellenek (…) Alkotnak. Önmagukból, a környezetük tapasztalt és látott dirib-darabjaiból építkeznek, megkísérlik elmondani, mi is a véleményük a világról.” Kedves Alelnökasszony! Hol itt a bizalom? Hol vannak a társak? És hogy lesz így alkotás?

Pár nappal ezelőtt Debrecenben tanácskoztak az európai agrárminiszterek, német is volt köztük. Augusztus 20-án a Virágkarnevál, előtte mindenféle kultúrprogramok (nemzetközi is) idevonzzák majd a turistákat, bajorokat is, biztosan. Szoboszlón pedig rendszeresen visszatérő vendégek a német fürdőzők. Szóval van mitől tartani…
Két évvel ezelőtt a H1N1-hiszti kergette az embert őrületbe, hat éve a madárinfluenzától szartunk be, 1919-re pedig 50 millióan haltak meg a spanyolnáthának köszönhetően. Biztosan lesz valami jövőre, sőt 2026-ban is, amitől járványszerűen megpusztulhatunk, s amitől hisztériázhatunk egy jót.

A hamburgi gyerekek pedig most megkísérelhetik elmondani a véleményüket a világról.

B. Gergely Krisztina