Elment a tanszékalapító debreceni professzor asszony

Életének 88. évében, 2024. április 2-án elhunyt Uray Éva egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék alapítója. Halálával e szakterület meghatározó alakja távozott. 

Uray Éva professzor életútja 1936. október 3-án kezdődött Nyíregyházán. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végezte, általános orvosi diplomáját 1961-ben kitüntetéssel szerezte meg. Szigorló évében meghívást kapott a Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájára aneszteziológus orvosi munkakörbe, azzal a célkitűzéssel, hogy az aneszteziológia és intenzív terápia – hazánkban ekkor még új – szakterületének szakmai bázisát megteremtse.

Gazdag életpálya

1965-ben szakvizsgázott aneszteziológiából, ezt követően az aneszteziológia és intenzív terápia utánpótlás képzésének szervezését kezdte meg.

1970-ben adjunktusi, 1985-ben docensi, 1989-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, valamint az I. sz. Sebészeti Klinikán 1999-ig társprofesszor volt.

A klinikán 1978-ban akut osztályt szervezett, amely szakmai irányítása mellett 1980-ban intenzív osztállyá alakult át.

1987-ben rektori megbízást kapott az egyetemen folyó aneszteziológiai tevékenység szakmai koordinálására. Ugyanebben az évben három megyére kiterjedő vesedonor program szervezésére vállalkozott, majd tevékenyen részt vett a vesetranszplantációs szakmai program kidolgozásában, megvalósításában és koordinálásában is.

Az egészségügyről szóló törvény létrejöttét klinikus szakértőként segítette.

Az általános sebészeti aneszteziológia mellett éveken át ellátta a traumatológiai, urológiai, gyermeksebészeti, érsebészeti, szájsebészeti és szemészeti aneszteziológiai feladatokat is, emellett szakmai tudásával támogatta a szülészeti és nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, égéstraumatológiai aneszteziológiai tevékenységet.

1999-ben az akkor létrehozott önálló Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék vezetői feladatainak ellátására kapott megbízást, amelyet 2003-ig látott el. 1999-ben grémiumvezetőként megszervezte, majd 2006-ig irányította a régióban az aneszteziológia, az intenzív terápia és sürgősségi betegellátás szakterületeken a rezidensképzést.

Az oktató munkában több évtizeden keresztül aktívan részt vállalt. Mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben számos generáció nevelkedett fel kezei között.

A graduális képzést 1992-től önálló kurrikulum keretében végezte, megszervezte továbbá az aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos képzést a Debreceni Egyetem szakképzési régiójában. Nevéhez kötődik a sürgősségi betegellátás képzés és a mentőtiszti szak intenzív terápiás oktatási programjának elindítása, valamint a regionális aneszteziológus asszisztens képzés megszervezése.

Széleskörű oktatói tevékenysége mellett a tudományos kutatómunkára is kiemelt hangsúlyt helyezett. Kandidátusi értekezését 1984-ben védte meg „A műtőben dolgozók narkotikum terhelése és pszichoszomatikus igénybevétele” címmel. Eredményei a műtői narkotikum-ártalommal és a műtői munkavédelemmel kapcsolatos miniszteri rendeletek megalkotásánál tudományos értékű bizonyítékként kerültek felhasználásra.

Szakmai tudásának bővítése érdekében több hazai és külföldi tanulmányúton vett részt, többek között Bécsben, Svájcban, Svédországban és az Amerikai Egyesült Államokban gyarapította ismereteit.

Számos rangos hazai és nemzetközi tudományos társaság, valamint szakmai kollégium tagja volt. Kiemelendő ezek közül a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság, amelynek vezetőségi tagja, illetve a Magyar Mesterséges Táplálás Társaság, amelynek alapító tagja és alelnöke is volt. Neve az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégiuma, a European Society of Anaesthesiologist, a European Society of Enteral and Parental Nutrition, valamint a Debreceni Orvostudományi Egyetem Etikai Bizottság tagjai között is szerepel.

Sokrétű tudományos érdeklődésének eredményeit számos közlemény és könyvfejezet őrzi. 1968-ban megjelent közleménye a Fentanylnak a sphincter Oddira kifejtett hatásáról a világirodalomban dokumentáltan prioritást élvez.

Több évtizedes betegellátó, kutató és oktató munkáját nívós szakmai elismerések fémjelzik, köztük az Egészségügyi Miniszteri Kitüntetés (1976), a DOTE Kiváló Oktatója (1996), az ÁOK „Év Oktatója” (1997), Pro Anaesthesiologia et Therapia Intensiva emlékérem (2002), Pro Facultate (2002), Pro Sanitate (2002), Virginia Apgar Díj (2007), valamint a Tankó Béla díj (2012).

Uray Éva professzor kimagasló, kitartó és áldozatos egyetemi szerepvállalásával jelentős mértékben hozzájárult az intézmény aneszteziológia és intenzív terápia szakterületének nagyívű és lendületes fejlődéséhez, példaként szolgálva a jelen és a jövő generációi számára. Szemlélete és tudása, magas szintű gyógyító, oktatói és kutatói tevékenység iránti elhivatottsága, precizitása méltán tette őt ismertté és elismertté.

Halálával pótolhatatlan űrt hagyott nem csak családjában, de a szakmai és a tudományos élet területén egyaránt.

Emlékét és szellemi örökségét az intézmény nagy tisztelettel és odaadással őrzi meg, és büszkén adja tovább a jövő nemzedékeinek.

Uray Éva professzort a Debreceni Egyetem, a Klinikai Központ és az Általános Orvostudományi Kar saját halottjának tekinti.