Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Murányi László újságíró

MTI | 2023. 11. 05. | 09:52:20
Felesége közölte a hírt.
Elhunyt Murányi László újságíró
Murányi László családja körében hunyt el (Fotó: wikipedia)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető közölte felesége, Murányi Hajnalka november 4-én az MTI-vel. Murányi László a gyóni evangélikus parókián született 1937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, 1969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. 1984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt. 2001-ben újságíró iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. Az Új Idők című, több mint 10 éves két-heti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. "Az '56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett" – emelte ki Murányi Hajnalka.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
Orbán Viktor: Nem kellett volna kivezetni a védett árat
A védett árra a fedezet ott van a költségvetésben.
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
Ilyen is van: 90 tonna túlsúly a magyar utakon
A jelentős túlsúly és tengelytúlterhelés rombolja az utakat.
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
9/11: a CIA tudta, hogy terrortámadás közeleg
Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről.
9/11: felolvasták a 2977 áldozat nevét
9/11: felolvasták a 2977 áldozat nevét
Washingtonban és New Yorkban is emlékeztek.
Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke
Hatala József 2013 óta töltötte be a tisztséget.
KDNP: „nesze semmi, fogd meg jól”
KDNP: „nesze semmi, fogd meg jól”
Az autósok háromnegyedének nem nyújt semmilyen segítséget az üzemanyag-kompenzáció – közölték.
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
Alkotmánybírók: itt a Mi Hazánk öt jelöltje
A párt elvárja, hogy ne csak tiszásokat válasszanak.
Több pénzt szeretnének a méhészek
Több pénzt szeretnének a méhészek
A bürokrácia csökkentését is akarják.
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Így segít a kormány a dízeleseknek!
Magyar Péter jelentette be.
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
9/11: beigazolódott Antall József korábbi víziója
Így véli Jeszenszky Géza, aki Washingtonban élte meg a terrortámadást.
Izrael túlnőtt Magyarországon
Izrael túlnőtt Magyarországon
Az előző rós hasána óta a lakosság mintegy 124 ezerrel növekedett.
Kiemelt híreink
A Ferencváros nem adott esélyt a DEAC-nak
Bejött a papírforma Debrecenben.
Agyagba zárt idő, továbbadott örökség Nádudvaron
Ifjabb Fazekas István ötvenévesen már nemcsak alkot, hanem a tizenkettedik fazekasgeneráció útját is keresi.
EcoPro: felfüggesztették a gyártást a debreceni gyárban
Több szabálytalanságot is találtak.
Átadták a megújult Debrecen–Balmazújváros vasútvonalat
A szakaszon összesen 55,1 kilométeren épült ki a villamos felsővezetéki rendszer.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Életet mentett a református szeretetszolgálat önkéntese
Gábor éppen debreceni otthonának udvarán kertészkedett, amikor jött a riasztás.
Átfogó fejlesztés zajlik a debreceni vonalon
Ütemről ütemre haladnak – közölte a MÁV-főnök.
Karambolozott a Debrecenből indult vonat
Egy andráskeresztes útátjáróban egy mezőgazdasági vontatóval ütközött.
Frontális karambol Debrecen határában
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Kaszálják a biciklisek és a kutyák rémálmát Debrecenben
Kemény, hegyes tüskéi könnyen kiszúrják a bicikligumit.
Hirdetés
Hirdetés