Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt a mesterművész, aki Debrecenben kapta az első nagy szerepét

mti | 2024. 08. 22. | 16:28:41
A csokonai Színház tagja volt.
Elhunyt a mesterművész, aki Debrecenben kapta az első nagy szerepét
Berczelly István (Fotó: MTI )
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Életének 86. évében szerdán elhunyt Berczelly István Kossuth- és Liszt-díjas érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze - közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel. A Magyar Állami Operaház Berczelly Istvánt saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Berczelly István énektanulmányait Feleki Rezső, Jámbor László és Szabó Miklós irányítása alatt végezte, 1965-től a debreceni Csokonai Színház tagja volt, ahol első jelentős szerepe Don Giovanni volt. Az Operaházban 1968-ban Valentinként mutatkozott be mint vendég, két évvel később lett a színház tagja. Noha 2000-ben nyugdíjba ment, 2016-ig még fellépett.

Magyarországra fókuszált karrierje alatt kezdetben lírai és Verdi-baritonszerepeket énekelt, majd ahogy hangja változni kezdett, Faragó András örököseként fokozatosan vette birtokba a basszbariton, esetenként a mély basszus szerepkört is, s vált generációjának egyik legjelesebb Wagner-interpretátorává.

Legfontosabb alakításai közé tartozott Luna gróf (A trubadúr), Renato (Az álarcosbál), Zakariás (Nabucco), Főinkvizítor (Don Carlos), Hermann (Tannhäuser), Wotan (A nibelung gyűrűje), Hans Sachs és Pogner (A nürnbergi mesterdalnokok), Kékszakállú herceg (A kékszakállú herceg vára) és Háry János szerepe.

Berczelly István számos elismerésben részesült, átvehetette a Bartók-Pásztory-díjat, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Székely Mihály- és Oláh Gusztáv-emlékplakettet, a Melis György-díjat és a Sudlik Mária-emlékdíjat, valamint beválasztották a Halhatatlanok Társulatába is.

Hirdetés
További híreink
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
A polgármester hangsúlyozta, küldetésük, hogy a debreceni fiatalok számára kiszámítható jövőt, biztos megélhetést és elérhető otthont teremtsenek.
Nyilvános vitára hívták ki Debrecen polgármesterét
Nyilvános vitára hívták ki Debrecen polgármesterét
Dombi Mihály szerint van miről beszélni.
Lövéssel végződött a vita a debreceni iskolában
Lövéssel végződött a vita a debreceni iskolában
Vádat emeltek a 14 éves fiú ellen.
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
Csőtörés: egy sávon befejezték a helyreállítást
A teljes debreceni útszakasz július 9-én szabadulhat fel.
Tévészerelő: nem a minőség, a mennyiség számít
Tévészerelő: nem a minőség, a mennyiség számít
Szerinte az a cél, hogy minél gyakrabban cseréljük a háztartási készülékeket.
Hatan rekedtek liftben egy debreceni társasházban
Hatan rekedtek liftben egy debreceni társasházban
Debrecenben és Komádiban is macskát mentettek.
Halálos baleset a 4-esen, Ebes közelében
Halálos baleset a 4-esen, Ebes közelében
Egy autó áttért a szemközti sávba.
Vihar: kidőlt fák szerte Hajdú-Biharban
Vihar: kidőlt fák szerte Hajdú-Biharban
A hirtelen feltámadt szél sok munkát adott.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
A magyarországi jegybevétel már több mint 2 milliárd forint.
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Generációk filmes gondolkozását formálta.
Debrecen jószomszédi irigysége és szeretete
Debrecen jószomszédi irigysége és szeretete
A cívisváros évről évre jelen van programjaival a testvérvárosban.
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész
Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész
Oszlopos tagja volt a teátrumnak.
Kiosztották a magyar Oscar-díjakat
Kiosztották a magyar Oscar-díjakat
A magyar filmek egyre több nézőt érnek el - hangzott el.
1865-2025: jubileum Debrecenben!
1865-2025: jubileum Debrecenben!
A jubileumi évadra több műfajból válogatott a színház.
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Ő lehet a Vojtina Bábszínház új vezetője
Helyben és országosan is elismert szakember kaphat megbízást.
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás Debrecenben
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás Debrecenben
Az Új Városházán tekinthetők meg a végzős diákok remekei.
Nyugdíjba vonul Hajdúnánás híres szülötte
Nyugdíjba vonul Hajdúnánás híres szülötte
Debrecenben is játszott. A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze.
Miért éppen Debrecen? – Dickmann Roland
Miért éppen Debrecen? – Dickmann Roland
A zenész és pszichológus válaszol. Zenekarával a fél világot bejárta, mégis úgy érzi, itt a helye.
Százezernél is többen voltak a Bagossy koncertjén
Százezernél is többen voltak a Bagossy koncertjén
A csíksomlyói nyeregben rengeteg ember gyűlt össze.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ha nem jön eső, leengedik a Tisza-tavat
Ha nem jön eső, leengedik a Tisza-tavat
Aszály és vízhiány fenyegeti a térséget.
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
Papp László: a vita színtere a közgyűlés
A polgármester hangsúlyozta, küldetésük, hogy a debreceni fiatalok számára kiszámítható jövőt, biztos megélhetést és elérhető otthont teremtsenek.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Megjelent Európában a bőrcsomósodáskór
Jelentős a betegség gazdasági kártétele.
Belvíz, bor és bölcsesség Hosszúpályiban
Zara András polgármester realista programot követ – közmunkától a borlovagokig.
CATL: átfogó vizsgálatot rendelt el a minisztérium
Munkaerőpiaci ellenőrzés kezdődik a kínai cég debreceni gyáránál.
A CATL munkaerőpiaci ellenőrzését kezdeményezi a város
Debrecen számára minden magyar munkavállaló fontos - írják.
Mintegy 3 kilométer hibádzik Bocskaikertig
Debrecenen múlik, hogy összejön-e az újabb fontos kerékpáros összekötés.
Támogatott tartalom
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Zsuzsi születésnap
Zsuzsi születésnap
Utazzon július 12-én, szombaton a Zsuzsi vonattal!
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Szeptemberben lesz a Könnyek a vízben segélykoncert
Az adományozás tovább folytatódik.
Hirdetés
Hirdetés