Elhunyt a debreceni korcsolyaedző, Szabó Krisztián
![Elhunyt a debreceni korcsolyaedző, Szabó Krisztián](https://civishir.hu:10013/media/0569ab74-c2d9-4acf-b694-c6e97bbdf864.jpg?size=850)
Ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki a sportágban éveken keresztül a szegediek és a junior válogatott, valamint gyorskorcsolya sportágban a női válogatott vezetőedzőjeként dolgozott. A magyar szövetség honlapjának július 24-i beszámolója szerint Szabó rövid betegség után hunyt el.
Szabó Krisztián szülővárosában, Debrecenben kezdett el korcsolyázni, rövidpályás gyorskorcsolyázóként képviselte a magyar színeket olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, valamint téli Universiádén. Tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző férfiváltónak, majd a következő évben indulhatott a Salt Lake City-i téli olimpián. Sportolói pályafutása után dolgozott a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzőjeként, tanítványai közé tartozott – többek között – Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Oláh Bence. Hosszú éveken keresztül irányította a short track junior válogatottat, munkája során számos junior világbajnoki éremmel és Európa-kupa dobogóval járult hozzá a magyar korcsolyasport sikereihez.
A 2023/24-es szezontól a női gyorskorcsolya válogatott vezetőedzőjeként erősítette a szövetséget. Szabót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a saját halottjának tekinti.
![Árokba csapódott egy kocsi a 4-esen, Debrecen és Bocskaikert között Árokba csapódott egy kocsi a 4-esen, Debrecen és Bocskaikert között](https://civishir.hu:10013/media/06bb926a-91a4-416d-b988-c68d690280f5.jpg)
![Jászvásári torna: Bondár Anna párosban is búcsúzott Jászvásári torna: Bondár Anna párosban is búcsúzott](https://civishir.hu:10013/media/a9943dc2-5dcd-4b32-8c6a-6e97424eccb8.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)
![Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn Korlátozzák a parkolást a Nagyerdőn](https://civishir.hu:10013/media/50319db5-7af6-4b38-9591-bd826dbe12d0.jpg)