Hirdetés
Hirdetés

Eldőlni látszik, hogy hol lesz Magyar Péterék debreceni nagygyűlése

Cívishír | 2024. 11. 20. | 15:47:23
Papp László szerint a Tisza Párt felkészületlen és a felelősséget is másra hárítaná.
Eldőlni látszik, hogy hol lesz Magyar Péterék debreceni nagygyűlése
Májusban a Kossuth tér volt a helyszín, most jobb híján a városháza elé jelentettek be naggyűlést (Fotó: Cívishír)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Tisza Pártnál úgy tervezik, hogy november 23-án Debrecenben, Hajdúböszörményben és Hajdúhadházon is gyűlést tartanak, azonban a megyeszékhelyen egyelőre nem találtak alkalmas helyszínt; Debrecen polgármestere szerint Magyar Péter „megfenyegette”, amit közleményben utasít vissza.

Mint ismert, Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin azzal zsarolta meg a Tisza Pártot, hogy fizessenek a számára 30 millió forintot, különben több órányi, Magyarékra nézve kellemetlen, titokban rögzített hangfelvételt hoz nyilvánosságra a sajtón keresztül. Mivel a pénzt nem kapta meg, az utóbbi napokban el is kezdődött az összevágott, feltehetően más módon is manipulált hanganyagok megosztása. Miközben Vogel Evelin nem cáfolja Magyar állítását, hogy havi 5 millió forintot kap a Fidesztől és egy kormányközeli üzletember fővárosi lakásában lakik (ez utóbbi már tényszerű bizonyítást nyert). Részben a nyilvánosságot látott hanganyagok, részben Donald Trump győzelmének hatására a kegyelmi ügy óta légszomjjal látványosan küszködő Fidesz levegőhöz jutott. Ilyen körülmények között indul újabb országjárásra Magyar Péter, abban bízva, hogy a tavaszi után az őszi „hadjárat” is sikeresnek bizonyul. Így lenne, ami a hagyományos és a közösségi médiában egyaránt kitakarhatja a „büdösszájúzást”, az „agyhalottazást”.

Közlemény adott ki a polgármester

Magyar Péter november 20-i miskolci látogatásán beszélt arról, hogy november 23-án (szombaton) Hajdú-Biharba érkeznek, a debreceni rendezvényhelyszínük azonban kérdéses. – Próbáltam beszélni a polgármesterrel, de egyelőre nem válaszoltak arra, hogy miért nem áll rendelkezésre a körülbelül húsz önkormányzati fenntartású csarnok, rendezvényterem valamelyike. Miért nem bérelheti ki a Tisza Párt az egyiket, akár piaci áron – mondta.

Nagyjából ezzel azonos időben érkezett meg Papp László közleménye „Magyar Péter megfenyegette Debrecen városát” címmel. A fideszes városvezető ebben arról ír, hogy a Tisza Párt november 19-én kereste meg az önkormányzatot azzal, hogy „a november 23-ra meghirdetett, de meg nem szervezett politikai eseményüknek nem találnak megfelelő helyszínt”. – Az önkormányzathoz az elmúlt 30 évben egyetlen párt sem fordult olyan abszurd kéréssel, hogy politikai rendezvényük helyszínéről az önkormányzat vagy a polgármesteri hivatal gondoskodjon helyettük. A Tisza Párt azt a látszatot akarja kelteni, mintha ez önkormányzati feladat és nem pártfeladat lenne. Ha valakinek előkészület nélkül, az esemény meghirdetését követően jut eszébe rövid határidővel helyszínt keresni Debrecenben, azzal előfordulhat, hogy már nem talál a megfelelő létesítményt – szögezte le Papp László. 

Hozzátette: a Tisza Párt által jelzett időpontban a közvetlen vagy közvetett önkormányzati tulajdonban álló nagyobb befogadóképességű rendezvényhelyszíneken hónapokkal előre lekötött események zajlanak. – A Főnix Arénában és a Hódos Imre Sportcsarnokban a női kézilabda Európa-bajnokság előkészületei zajlanak, a Kölcsey Központban szalagavató bált tartanak, az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban kosárlabda mérkőzés lesz és így tovább. Magyar Péter és csapata komolyan gondolja, hogy bármely eseményt el kell halasztani, mert ő politikai gyűlést akar tartani? – folytatta.

A polgármester a „Tisza Párt szervezetlensége és felkészületlensége tükrében felháborítónak tartja” Magyar Péter hozzá intézett fenyegetését. „Kérlek, ne kényszerítsetek minket arra, hogy a polgármesteri hivatal előtt tartsuk meg a rendezvényünket és segíts abban, hogy több ezer debreceninek – köztük gyerekeknek és időseknek – ne kelljen órákig az utcán állniuk nulla fokban és havas esőben” – idézte Papp László a tiszás megkeresést.

– Rossz előkészítést követően gyáva dolognak tartom  a felelősséghárítást. Biztosan van, aki megfutamodik Magyar Péter fenyegetéseitől. Polgármesteri eskümben a debreceniek hasznára, javára és megmaradására esküdtem fel. Ennek szellemében Magyar Péter és a Tisza Párt kedvéért egyetlen szalagavató, kulturális vagy sportrendezvényt sem fogok betiltani! – zárta a közleményt a kormánypárti politikus.

Úgy tűnik, az utcára szorul a rendezvény

A Cívishír arról érdeklődött a Tisza Pártnál, hogy 

  • mikor kezdték el az egyeztetéseket a debreceni programhelyszín kiválasztása, lefoglalása érdekében;
  • tényleg felvették a kapcsolatot a rendezvényhelyszín ügyében a debreceni önkormányzattal, milyen eredménnyel; 
  • sikerült-e alternatívát találni.

Cikkünk publikálása előtt pár perccel befutott a válasz. Azt írták, a múlt hét óta próbálnak piaci áron kibérelni több ezer fő befogadására alkalmas helyeket Debrecenben és Nyíregyházán, de „mind az önkormányzati fenntartású, mind a magán kézben lévők elutasították az együttműködést politikai utasításra és félelemből”. – Mivel ez a helyzet 2024-ben Magyarországon, nem tehetünk mást, mint hogy a rendőrségnél hivatalosan nagygyűlést jelentettünk be a debreceni és a nyíregyházi polgármesteri hivatal elé. Minden rendezvényünkre szeretettel várunk mindenkit, mutassuk meg, hogy nem félünk a hatalomtól és a közpénzen fizetett provokátoroktól és propagandistáktól – folytatták.

Megosztották portálunkkal annak az sms-nek a szövegét is, amelyet Magyar Péter küldött Papp Lászlónak.

„Kedves Polgármester Úr, Magyar Péter vagyok. Ahogy tudod, szombaton este 19 órakor nagygyűlést tartunk nálatok. Minden önkormányzati, de még a magán helyszínek is elutasították a megkereséseinket, nyilvánvalóan politikai okból és félelemből. Kérlek ne kényszerítsetek minket arra, hogy a  polgármesteri hivatal előtt tartsuk meg a rendezvényünket és segíts abban, hogy több ezer debreceninek – köztük gyerekeknek és időseknek – ne kelljen órákig az utcán állniuk nulla fokban és havas esőben. Várom szíves válaszod, MP” – mint látható, ebből idézett részleteket a debreceni polgármester.

November 20-i videós bejelentkezésében Magyar arról is szót ejtett, hogy aznap a miskolci sportcsarnokban megtartják a gyűlésüket, másnap pedig Sátoraljaújhelyre, Sárospatakra és kisebb településekre is ellátogatnak. November 22-én Kisvárda és Nyíregyháza a célpont, de a szabolcsi megyeszékhelyen Debrecenhez hasonlóan nincs még foglalt helyük. Az ottani polgármesternek szintén megüzente, „akarja-e több ezer ember, idősek, gyerekek a polgármesteri hivatal előtt tüntessenek vagy hajlandó akár piacon áron zárt, fűtött helyen biztosítani”. Megjegyezte, a városban a Tisza Párt a júniusi EP-választások során jobb eredményt ért el a Fidesznél, így „nem venné ki jól magát”, ha a gyűléssel az utcára kényszerülnének.

Ratalics László

Hirdetés
További híreink
Polgári tanévnyitót is tartottak Debrecenben
Polgári tanévnyitót is tartottak Debrecenben
A Kölcsey Központban köszöntötték az oktatási intézmények vezetőit.
Tanévkezdés Debrecenben, a krisztusi szeretet jegyében
Tanévkezdés Debrecenben, a krisztusi szeretet jegyében
A nagytemplomi ünnepséggel hivatalosan is megnyitották a református iskolák 2026-27-es tanévét.
A bejárati ajtó több mint egy bejárat
A bejárati ajtó több mint egy bejárat
Biztonság, fény és stílus egyetlen megoldásban.
Ételt és tanszereket osztottak Debrecenben
Ételt és tanszereket osztottak Debrecenben
Közel 80 gyermek kapott új iskolatáskát is.
Állami tulajdonba kerül a debreceni Aranybika
Állami tulajdonba kerül a debreceni Aranybika
Újra közvagyon – írta Tárkányi Zsolt.
Junior városkártya: hamarosan kezdődik a regisztráció
Junior városkártya: hamarosan kezdődik a regisztráció
Az elsős debreceniek is ingyen utazhatnak.
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Üres telkek, milliárdos támogatások?
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
A BHO Egyesület jelöltje a voksok több mint kétharmadát szerezte meg az időközi választáson.
Óriási tűz Hajdúhadház külterületén
Óriási tűz Hajdúhadház külterületén
Több városból érkezett segítség.
Megszabadulnának a belvíztől Nyírmártonfalván
Megszabadulnának a belvíztől Nyírmártonfalván
Több kilométeren dolgoznának a szakemberek.
Gázszivárgás miatti lezárás Berettyóújfaluban
Gázszivárgás miatti lezárás Berettyóújfaluban
A Honvéd utcába riasztották a tűzoltókat.
Motor és autó ütközött Hajdúnánáson
Motor és autó ütközött Hajdúnánáson
A helyi tűzoltók vonultak a balesethez.
Új polgármester Hajdúbagoson
Új polgármester Hajdúbagoson
A települést 2010 óta vezető Szabó Lukács Imrére 191-en szavaztak, így 21,73 százalékos eredménnyel a második helyen végzett.
Bográcsok mellett ünnepelt Bocskaikert
Bográcsok mellett ünnepelt Bocskaikert
Több száz család látogatott ki a mézfesztiválra.
Vámospércsen kész tervekkel várják a pályázatokat
Vámospércsen kész tervekkel várják a pályázatokat
Vízbiztonságra, útépítésre és a város belső területének rendezésére is forrást keres a kisváros.
Eldöntötték, ki legyen a NAV új elnöke
Eldöntötték, ki legyen a NAV új elnöke
Lezárták a nyilvános pályázati eljárást.
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
Polgárőrök vigyázzák az iskolák környékét
A jelzőlámpa nélküli zebráknál segítik a biztonságos átkelést.
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Szőlő utca: vádemelés egy rendész ellen
Felfüggesztett börtönbüntetést kérnek a férfira.
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Béremelést kapnak a pedagógiai asszisztensek
Több tízezer dolgozót érint.
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Üres telkek, milliárdos támogatások?
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
Krausz Ferenc lemondott a Corvin-láncról
A Magyar Corvin-lánc Testületben sem tag többé.
Teljesen megújulna a KDNP
Teljesen megújulna a KDNP
Cselekvő, karakteres pártot akarnak.
Lottó: két szerencsés sokat nyert
Lottó: két szerencsés sokat nyert
A főnyeremény már csaknem 2,5 milliárd forint.
Nepáli katasztrófa: három magyart keresnek
Nepáli katasztrófa: három magyart keresnek
A Külügyminisztérium folyamatosan egyeztet.
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Vitézy: 100 milliárdos vagyon került vissza az államhoz
Lezárult a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felszámolása.
Engedd közelebb a könyvet!
Engedd közelebb a könyvet!
Háromnapos programsorozat Debrecenben.
Hazafelé Istenhez – bűnbánati alkalmak és újkenyéri hálaadás Debrecenben
Hazafelé Istenhez – bűnbánati alkalmak és újkenyéri hálaadás Debrecenben
A Debrecen-Szabadságtelepi Református Egyházközség szeretettel várja az érdeklődőket és a gyülekezet tagjait.
Mézfesztivált tartanak Bocskaikertben
Mézfesztivált tartanak Bocskaikertben
A belépés és a rendezvény összes programja ingyenes.
Kincsemet is megidézik a virágkarneválon
Kincsemet is megidézik a virágkarneválon
Tizenkét kocsit láthatnak a nézők a legkülönbözőbb témákban.
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
Minden készen áll az Aquaticum Fürdőbálra
A kedvezményes jegyértékesítés már elindult.
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Borok, ízek, dallamok Hajdúszoboszlón
Szeptemberben is érdemes ellátogatni a fürdővárosba.
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Visszatér a legendás debreceni fürdőbál
Három helyszínen éled újjá a nagyerdei nyarak hagyománya.
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
Ingyenes programokkal tér vissza a Virágudvar
A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye mindenkit vár az Ifjúsági Házban.
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Tömegek boroztak, fröccsöztek a Békásnál
Szombat este körözni kellett szabad helyekért.
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Csillagvonat indul a Perseidák nyomában
Különleges éjszakai program várja az érdeklődőket augusztusban Debrecenben.
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
A Magyar rapszódia érkezik Hajdúszoboszlóra
Világszínvonalú néptáncelőadás Hajdúszoboszlón.
Hajdúszoboszlón várja Szász Endre világa
Hajdúszoboszlón várja Szász Endre világa
Különleges emlékkiállítás mutatja be életművének legismertebb alkotásait együtt.
Hirdetés
Hirdetés
Kiemelt híreink
Állami tulajdonba kerül a debreceni Aranybika
Újra közvagyon – írta Tárkányi Zsolt.
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
A BHO Egyesület jelöltje a voksok több mint kétharmadát szerezte meg az időközi választáson.
Tárkányi: 20 villamosvonal árát költötték akkumulátorgyárakra
A CATL több mint 300 milliárd forint támogatást kapott az előző kormánytól - írja.
Feloszlatta magát Álmosd képviselő-testülete
Új választás lesz a településen.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hajdú-Bihar
Polgári tanévnyitót is tartottak Debrecenben
A Kölcsey Központban köszöntötték az oktatási intézmények vezetőit.
Tanévkezdés Debrecenben, a krisztusi szeretet jegyében
A nagytemplomi ünnepséggel hivatalosan is megnyitották a református iskolák 2026-27-es tanévét.
A bejárati ajtó több mint egy bejárat
Biztonság, fény és stílus egyetlen megoldásban.
Ételt és tanszereket osztottak Debrecenben
Közel 80 gyermek kapott új iskolatáskát is.
Hirdetés
Hirdetés