Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Eladják a hortobágyi „Fehér Házat”

Cívishír | 2024. 12. 05. | 07:57:25
Régóta vártak már erre a lehetőségre.
Eladják a hortobágyi „Fehér Házat”
A „Fehér Ház”
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, hogy hosszú évek próbálkozásai után végre sikerül értékesíteni Hortobágy község irodaházát. A Czinege János utca 1. szám alatti, a helyiek által egyszerűen csak „Fehér Háznak” nevezett épületet régóta hirdették már, de igazán komoly vevő ez idáig nem jelentkezett. 

Októberben aztán egy budapesti székhelyű vállalkozás, a Polikov Kft. vételi szándékkal kereste meg az önkormányzatot és a Hortobágyi Nonprofit Kft.-t, az ingatlan ugyanis a felek közös tulajdona. Az önkormányzati épületrész, ahol jelenleg a polgármesteri hivatal működik, csaknem 800 négyzetméter: a földszint 439, az emelet 343 négyzetméter alapterületű. Az 1976-ban épült irodaház eredetileg a Hortobágyi Állami Gazdaság tulajdonában volt, majd a Hortobágyi Nonprofit Kft.-hez került, és 2007-ben a mintegy 7300 négyzetméteres telken álló ingatlant társasházzá alakították, amely hét albetétet tartalmaz. A hét albetétből öt a nonprofit kft. tulajdona, kettő pedig az önkormányzaté. 

A Polikov Kft. 298 millió forintért vásárolná meg, és ebből az összegből az önkormányzat a tulajdoni hányadának arányában 54 millió forintot kapna, míg az állami tulajdonú, természetvédelmi és génmegőrző feladatokat ellátó Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. 244 millió forinthoz jutna. (Az üzlet megkötéséhez a magyar állam jóváhagyására is szükség van – a szerk.)

Jakab Ádám polgármestertől megtudtuk: az értékesítése előtt még több lépést is meg kell tenniük. Mivel a tulajdonrészük jelenleg az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozik, ezért azt át kell minősíteni üzleti vagyonná. El kell végezniük továbbá egy telekalakítás is eljárást is, mert az iskola és a községháza közötti úttest most még az épülethez tartozik, ezt le kell választani a területről, valamint módosítaniuk kell a vagyonrendeletet is, mivel az ingatlan értéke meghaladja a 15 millió forintot. Hozzátette: ezt követően kerülhet sor a nyilvános versenyeztetésre, ami a többi között azzal jár, hogy 15 napra ki kell függeszteni az eladási szándékot, és hogyha ez idő alatt nem érkezik a Polikov Kft. ajánlatához képest jobb, akkor megköthetik az adásvételi szerződést. A polgármester szerint erre akár már 2025 januárjában sor kerülhet. 

Munkásszálló nem lehet!

A napokban az értékesítés kapcsán lakossági tájékoztatót tartottak a településen, ahol nem mindenki értett egyet az ingatlan eladásával, és azzal kapcsolatban is felvetődtek aggályok, hogy vajon az új tulajdonosnak milyen tervei vannak az épület hasznosítására. Jakab Ádám a Cívishír kérdésére erre nem tudott egyértelmű választ adni. Mint mondta, a konkrét hasznosítási tervről nincsenek információik, de a vevő nem zárkózik el például egészségház vagy idősek otthona kialakításától. Felvetésünkre, hogy nem kockázatos-e úgy értékesíteni az ingatlan, hogy az önkormányzat nem tudja, igazából mi a terve a cégnek az épülettel, Jakab Ádám hangsúlyozta: az az érdekük, hogy a „Fehér Ház” új tulajdonosa olyan célra hasznosítsa az egykori irodaházat, ami a hortobágyiak számára is megnyugtató. Ennek érdekében arra törekednek majd, hogy a vevő a végső hasznosítási elképzeléséről tájékoztassa az önkormányzatot. Felvetettük a polgármesternek, hogy az a szóbeszéd is járja a faluban, hogy esetleg munkásszállót alakítanak ki a hatalmas épületben. 

Jakab Ádám ezzel kapcsolatban megjegyezte: tudnak a lakosság aggodalmáról, és éppen ezért a helyi építési szabályzatba bekerült egy olyan módosítás, amelynek értelmében munkásszállás építésére, üzemeltetésére, fenntartására nem ad engedélyt az önkormányzat. 

Hova költözik a hivatal? 

Amennyiben létrejön az üzlet, a polgármesteri hivatal dolgozóinak új helyre kell költözniük. Az egyik lehetséges helyszín a Titi Éva Faluház, de mint az a lakossági tájékoztatón kiderült: ez az ötlet nem nyerte el a helyiek tetszését, mondván, ez az egyetlen közösségi tér a településen, és ha a hivatal ott kapna helyet, akkor a faluház szinte teljesen elveszítené ezt a funkcióját. Jakab Ádám kiemelte: egyelőre még gondolkodnak a legjobb megoldáson. – Több lehetőség is van, az egyik, hogy a polgármesteri hivatalt részben a faluházban helyezzük el – mondta. – De költözhetünk a galériába és az egykori rendőrségi épületbe is. Egy biztos, csakis 100 százalékig önkormányzati tulajdonú ingatlan jöhet szóba, mert akkor nagyobb eséllyel tudunk sikeresen pályázni energetikai korszerűsítésre. Ami a lakosok félelmét illeti: a romániai Hegyközcsatár településsel közösen már beadtunk egy határon átnyúló pályázatot közösségi tér kialakítására. Ezt a korábbi rendőrségi ingatlanban alakítanánk ki, és ha nyerünk, akkor a közösségi tér nem szűnne meg, csak új helyre költözne. De hogy végül pontosan hova is költözik majd a hivatal, egyelőre nem dőlt el.

A 33-as főút hortobágyi, belterületi szakasza mellett található irodaházat egyébként már hat évvel ezelőtt is hirdette a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. Az épületben egy idő után már csak néhány bérlő maradt, és ők is csak raktárként használták az általuk bérelt helyiségeket. Egy-egy érdeklődő, aki fantáziát látott az épület hasznosításában, időnként feltűnt. Volt, aki idősek otthonává vagy éppen turistaszállóvá alakította volna át, de ezek az elképzelések később nem bizonyultak komolynak. A társaság 2021-ben például nettó 200 millió forintot kért az épületért, de még tárgyalásig sem jutottak el senkivel.

Konyha és mozigépház is van benne

Az egykori Hortobágyi Állami Gazdaság központjában még a kilencvenes években is nyüzsgő élet folyt. Számos rendezvénynek, konferenciának adott otthont az épület, ami minden adottsággal rendelkezett a színvonalas programok lebonyolításához. A több mint 4300 négyzetméteres, kétemeletes ingatlan földszintjén például  melegkonyhás ebédlőt, hatalmas rendezvénycsarnokot és irodákat alakítottak ki, de itt kapott helyett az a húsbolt is, amelyben az őshonos haszonállatokból, például magyar szürke szarvasmarhából vagy házi bivalyból készült különlegességeket lehetett megvásárolni. Az emeleten egyebek mellett mozigépház és kisebb apartmanok találhatók. A nonprofit kft. 2016-ban költözött ki az irodaházból, és a Mátai ménes területén egy modern épületben lelt új otthonra. A rendszerváltás előtt a cégnél még több mint 3 ezer ember dolgozott, ekkora létszám elhelyezésére, kiszolgálására méretezték a Czinege János utcai hatalmas központot, amely mára korszerűtlenné, energetikai szempontból is elavulttá vált.

Amit a leendő vevőről tudni lehet

A Polikov Kft.-t a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2002-ben alapították, jegyzett tőkéje 3,1 millió forint. A cég nettó árbevétele az utolsó, 2023. december 31-i pénzügyi beszámoló alapján 1 milliárd 36 millió forint volt. A vállalkozás fő tevékenysége egyéb ipari eszközök javítása. A honlapjukon elérhető információk szerint világítási oszlopokat, gyümölcsültetvények fagy elleni védelmére alkalmas úgynevezett ködsárkányokat forgalmaznak, továbbá zászlókat és zászlórudakat gyártanak. A Polikov Kft.-nek elküldtük kérdéseinket, ha válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

Takács Tibor

További híreink
Helyi lakos mentett életet Tégláson
Helyi lakos mentett életet Tégláson
A fiatal mentőápoló azonnal cselekedett.
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Augusztus 2-án újra megtelik illatokkal és muzsikával a művelődési ház udvara.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Nem találnak egy létavértesi férfit
Nem találnak egy létavértesi férfit
A lakosság segítségét kérik a rendőrök.
Tűz volt egy mezősasi házban
Tűz volt egy mezősasi házban
Berettyóújfaluból érkezett segítség.
Százezreket fizetnek ezekért a debreceni rablókért
Százezreket fizetnek ezekért a debreceni rablókért
A Poroszlay úti gyilkost is keresik még.
Lezárják az M35-ös egy hajdú-bihari szakaszát
Lezárják az M35-ös egy hajdú-bihari szakaszát
Mindenkit leterelnek. Felújítási munkálatok kezdődnek.
Bosszú Kismarján
Bosszú Kismarján
Betörte haragosa autójának ablakát – vádat emeltek ellene.
Gyász a pusztán: elhunyt Árvai Sándor
Gyász a pusztán: elhunyt Árvai Sándor
Hortobágy Örökös Pásztora 47 évet szolgált juhászként.
Oszlopnak ütközött egy autó Mikepércsen
Oszlopnak ütközött egy autó Mikepércsen
A mentés idejére lezárták az utat.
Tiszacsege újra ünnepel: jön a 30. Rév Nap
Tiszacsege újra ünnepel: jön a 30. Rév Nap
A hagyományok, barátságok és finom ízek ünnepe augusztus 2-án a Tisza-parton.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Helyi lakos mentett életet Tégláson
Helyi lakos mentett életet Tégláson
A fiatal mentőápoló azonnal cselekedett.
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Bakonszegen ismét a kemencék köré gyűlnek
Augusztus 2-án újra megtelik illatokkal és muzsikával a művelődési ház udvara.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása
Az első félévben a gazdaság teljesítménye stagnált.
Tűzvédelmi felülvizsgálatra vár jelentkezőket a debreceni cég
A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. nyílt beszerzési eljárást hirdet időszakos tűzvédelmi biztonsági felülvizsgálat elvégzésére.
Építésrendészet létrehozását kezdeményezik
A cél, hogy kóklerek ne vehessenek részt kivitelezésben.
Támogatott tartalom
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját
Elkészítik Debrecen első közösségi virágkocsiját
Az ölelés ereje nevet kapja a kompozíció.
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Kívánatos barnaság a Solisunnal
Arra is van mód, hogy UV-mentes kezeléssel érjék el a kívánt hatást.
Reflektorfényben a Zsuzsi
Reflektorfényben a Zsuzsi
Különleges kiállítás várja az érdeklődőket a FÓRUM Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés