Boros József: az Aranybika elvesztése fáj, de legalább jó kezekbe került
Cívishír: Évekkel ezelőtt mondta egy interjúban, hogy az Aranybikát élete fő művének tekinti. Most, hogy már nem az Öné, mit érez, keserűséget, dühöt, csalódottságot, esetleg felszabadultságot?
Boros József: Bevallom, hogy az elmúlt időszakban altatóval aludtam, ami rám nem igazán jellemző. Olyan érzés ez, mint amikor vége egy nagy szerelemnek, de nem múlik el nyomtalanul. Tényleg nagy terveim voltak az Aranybikával, és valóban életem fő művének szántam, tele voltam ötletekkel, elképzelésekkel. Milliószor körbejártam kívül-belül, elképzeltem lelki szemeim előtt az új szárny felújítását, amihez terveket is készíttettem egy 150 szobás új szállodára, míg a fő épület teljes felújítása után is megőrizte volna a régi, elegáns patináját. Szóval nagyon sokáig szentül hittem benne, hogy sikerül mindezt megvalósítani, de menet közben másképp alakultak a folyamatok. Önerőből ezt nem tudtam megcsinálni, olyan pályázati lehetőség az évek során nem akadt, ami nekem segített volna.
Cívishír: Ez a szerelme került a legtöbbe az élete során?
Boros József: Igazából nem került sokba, csak nem tudtam olyan széppé tenni, ahogy én szerettem volna, és valljuk be, nem vált sem a város, sem az én dicsőségemre, hogy az ügy nem haladt előre.
Cívishír: Mégis mi vette rá, hogy eladja a „nagy Ő-t”?
Boros József: Sokan próbálkoztak az évek során, tettek is ajánlatot, de tavaly nyárig mindet elutasítottam. Akkor jött egy olyan különleges ajánlat, amiben láttam, hogy az új tulajdonos meg tudja valósítani azt, amiről én álmodoztam. Nem titkolóztak egy pillanatig sem, rögtön közölték, milyen terveik vannak a Bikával. Miután tőkeerős társaság áll az új tulajdonos mögött, reménnyel tölthet el mindannyiunkat, hogy az Aranybika, Debrecen emblematikus épülete kívül-belül megújul.
Cívishír: Tőkeerős társaság – ez lenne az állam?
Boros József: Az MCC (Mathias Corvinus Collegium), de tudjuk, hol a vége, az a lényeg, hogy ahol pénz van, ott nincs probléma, ők meg tudják csinálni, és ez valahol az én büszkeségem is lesz.
[Beillesztett cikk: Új tulajdonosa van a debreceni Aranybikának!]
Cívishír: Mégis hogyan?
Boros József: 2013 márciusában vettem meg az Aranybikát, korábban tizenháromszor hirdették meg, korábban senkinek sem kellett, én a tizenegyedikre vettem meg a banktól. Akkor bent gyertyával világítottunk, életjel sem volt benne. Számlák mutatják: több mint egymilliárdot költöttem a szállóra, felújítottam az üvegtermet, a Holló László-termet, negyven szobát az utcafronton, vadonatúj konyhákat csináltam, beindítottam az egész külső üzleti részt, de a legfontosabbnak mégis azt tekintem, hogy sikerült megszüntetni a fertőt. A padláson vastagon álltak a galambtetemek, de a guanóért nem kellett a padlásig felmenni, az emeleti üzletekbe is befészkeltek, volt olyan helyiség, ahonnan 80 centi magas galambürüléket takarítottunk ki. Sokkal jobb gazdája voltam az épületnek, mint a korábbiak.
Cívishír: Magyarázza el nekünk, hogy mindenki megértse, Ön miért nem kapott állami támogatást az Aranybikára, amikor a Bajcsy-Zsilinszky utcán új szálloda épül jelentős állami támogatásból?
Boros József: Ezt én sem értem, valóban nem tűnik logikusnak. Minden rajtam kívül álló okok miatt alakult így, nem volt befolyásom rá.
Cívishír: Ha valakinek, akkor Önnek vannak politikai kapcsolatai!
Boros József: Vannak korrekt kapcsolataim a gazdasági- és a politikai életből egyaránt, ettől függetlenül egyszerűen nem írtak ki olyan tendert, amire az Aranybikával pályázhattunk volna. Én sem tudom, miért. Pontosabban kiírtak egy pályázatot két éve december végén, mi készültünk is rá, de január 6-án hirtelen lezárták. Nem jött össze.
Cívishír: Újra adnak pénzt, régire nem? Hamarabb kapott volna támogatást, ha földig rombolja a Bikát, majd újraépíti?
Boros József: Egy műemléket az ember nem szívesen rombol le, én semmiképpen sem tettem volna. Azt nem tudom, hogy új szálloda építésére újabban milyen feltételekkel adnak támogatást, most nem vagyok érdekelt ilyen jellegű beruházásban, csak azt tudom, hogy az Aranybikára vonatkozóan nem írtak ki megfelelő pályázatot.
Cívishír: Nagyságrendileg mennyi pénzről beszélünk, azaz mennyiből nézne ki úgy az épület kívül-belül, ahogyan azt elképzelte?
Boros József: Összesen 14 ezer négyzetméterről van szó, ha ezt megszorozzuk az egy négyzetméterre eső 500 ezer forintos költséggel, akkor hétmilliárdos összeget kapunk, és ez a legszerényebb számításom. Ott a falakon kívül semmi nem maradhat. Újat építeni olcsóbb lenne.
Cívishír: Ha az állam nem is, magánbefektetők, szállodaláncok jelentkeztek?
Boros József: Próbálkoztunk, de nem jött össze. Nem szívesen közösködöm. Még a kezdet kezdetén volt közös üzletem valakivel, nem jöttem ki jól belőle, akkor eldöntöttem, hogy nincs több közösködés.
Cívishír: Ezután már csak vendég lesz a Bikában?
Boros József: Megkötöttük a szerződést, az ingatlan átszáll az új társaság tulajdonába, a régi Kinizsi söröző, amelyre körülbelül 500 millió forintot költöttem, harminc évig még az enyém. Ennyi maradt nekem az egész Aranybikából. Fáj, de legalább jó kezekbe került.
Cívishír: Az exkluzív Hotel Óbestert biztosan nem tekintette élete fő művének, hiszen eladta, de nem verte nagydobra. Miért?
Boros József: Nem csináltam én ebből titkot egy percig sem. Kaptam egy korrekt ajánlatot, elfogadtam. Annak idején azt szívvel-lélekkel építtettem, a lányomnak szántam, gondoltam, a családjával ebből majd szépen meg tud élni. Oda is adtam neki, szépen üzemeltette, fiatalosabbá, moderné alakította, aztán a magánélete váratlan fordulatot vett, két kisgyerekkel hotelt igazgatni nem lehet, a gyerekek ugyanis mindennél fontosabbak, akikkel nem lehet éjszakázni, de még „nappalozni” sem egy szállodában. Egyébként az Óbesterért kapott pénzt is az Aranybikára szántam, azaz megvolt az önerőm, csak annyi nem volt elég…
Cívishír: A vendéglátás iránti szenvedélyének továbbra is hódolhat, hiszen maradt még azért a Boros-birodalomban néhány jó hely! Melyik a kedvence?
Boros József: Most egyértelműen a Beer & Wurst, amelyik szerintem a belső tereivel, a teraszával, az áraival, az ital- és az ételkínálatával Debrecen legjobb vendéglátóhelye. Bizonyítja ezt az, hogy szinte mindig telt házzal megyünk, már amikor nyitva lehetünk a pandémia miatt. Tavaly nyáron volt olyan esténk, amikor 130 marhasteaket szolgáltunk fel. Egy steak nálunk 80-90 deka! Tízféle csapolt sörünk van, és naponta cseréljük a hordókat. Nosztalgiából még Kinizsi sört is lehet inni, ha már egyszer Kinizsi söröző volt korábban a helyiség neve.
Cívishír: Korábban is több „innovatív” megoldása volt a helyi vendéglátásban, mint például a Halásztanya vagy a John Bull Pub, de hosszabb időt egyik sem élt meg. Nincs fizetőképes kereslet, vagy debreceni gasztrokultúra nem elég fejlett?
Boros József: A legnagyobb gond az, hogy megfelelő szakemberekből van és volt mindig is hiány a debreceni vendéglátásban. Egy időben egyszerre kilenc éttermet üzemeltettem, köztük az exkluzív Városháza éttermet, ott lettem a gasztronómiai lovagrend tagja, van tehát tapasztalatom, rálátásom erre az üzletágra. Nincs kellő számú és megfelelő képzettségű szakács, pincér vagy étteremvezető. Azok az éttermek vagy vendéglátóhelyek üzemelnek sikeresen, amelyikben a tulajdonos – vagy a bérlő – szinte benne lakik, állandóan rajta tartja a szemét. Sajnos nem lehet többfelé szakadni. Én ráadásul még sok mással is foglalkozom a vendéglátáson kívül.
Cívishír: A Borostyán Med Hotelre mennyi ideje jut?
Boros József: A szívem csücske, azt hiszem, az egy teljesértékű mű, vagyis még nem teljes, mert éppen most bővítjük egy családi részleggel. Sajnos sokáig zárva voltunk a járvány miatt, de ezt az időt is hasznosan töltöttük. 150 mázsa kilenckarátos kristályt szemenként átmostunk, ami azért volt érdekes, hogy egy kis plusz pénzhez jussanak az alkalmazottak. Nagy érték a park és a termálkút, sok embernek tudok munkát adni.
Cívishír: A járvány milyen áldozatokat követelt, át tudták vészelni leépítések nélkül?
Boros József: Annak ellenére, hogy hónapokra be kellett zárni, én minden alkalmazottat megtartottam, a konyhafőnököt is kiteleltettem, aztán most, amikor végre kinyitottunk, elment máshová dolgozni. Ilyen az élet!
Cívishír: A tamásipusztai romák védőszentje lehet. Hány embernek ad munkát?
Boros József: Tamásipusztáról sajnos egyetlen roma család jár hozzám dolgozni, mindenki más nyíradonyi vagy hajdúsámsoni. A támasipusztaiak nem akarnak dolgozni, ez a szomorú valóság. Nem kell nekik a bejelentett segédmunka 160 ezer forintért, ami érthetetlen számomra. Mi gyerekkorunkban is a legnagyobb természetességgel dolgoztunk, hiszen az hozzátartozott a vidéki élethez. A kicsi hordta a fát, a nagyobb vágta, a még nagyobb az állatokat gondozta. Mindenki kivette a részét a munkából, csakhogy csináljunk valamit. Most van hotel mögött egy bioveteményesünk, ott kéne gyomlálni, bejelentett munka lenne, de azt mondják nekem, nem tudnak hajolni…
Cívishír: Sokan úgy tartják, Debrecen első számú társadalmi eseménye nem a város bálja, hanem a József-nap Borosnál!
Boros József: Mintegy kétszáz főt látok vendégül évről évre, de nem az anyagi helyzettől függően állítom össze a vendéglistát, hanem érzelmi alapon. Ott emberileg mindenki fontos számomra, legyenek a város gazdasági életének illusztris tagjai, vagy akár a régi barátaim, akik nem feltétlenül tartoznak a gazdagok körébe, de rendkívül értékes emberek.
Cívishír: Ha mindenki visszahívja, márpedig a magyaros illem ezt kívánja, akkor az Ön élete csupa buli egész évben!
Boros József: Azt fizikailag nem bírnám, azért 64 éves elmúltam már. Miklós napján például minden évben egyszerre négy helyre kellene mennem, ami képtelenség. Így évente sorba veszem őket, megértik.
Cívishír: A vendéglátáson túl mi hozza lázba?
Boros József: Ingatlanfejlesztési terveim folyamatosan vannak, de ami most feldob, az az Aranykakas apartmanház. Már a véghez közeledik a beruházás a Martonfalvi utca elején, és többektől hallottam, hogy Debrecen legszebb társasháza. Harminc 40 és 60 négyzetméter közötti kisebb lakás van benne, egy részük már gazdára talált.
Cívishír: Ismerve Önt, minden bizonnyal most is valami nagy tervet szövöget!
Boros József: A további tervekről azért nem beszélek, mert még nem minden részlet kidolgozott, és előbb ugyebár megfogjuk a nyulat, utána hívjuk meg a vendéget nyúlpörköltre. 64 évesen nem szándékozom visszavonulni, helyette inkább hamarosan megnősülök. Kétszáz fős esküvőt tervezünk, de ha létszámkorlátozás lesz, akkor természetesen betartjuk a szabályt.
Cívishír: Gratulálunk! Mit lőtt utoljára?
Boros József: Már nem is tudom. Ritkán még elmegyek vadászni, de már korántsem akkora lelkesedéssel, mint régen. Lőttem már szinte mindent, a trófeák már nem motiválnak. Ma már számomra közösségi élmény minden vadászat, azaz összejövünk a barátokkal. Éppen ezért nem vagyok egy vadásztársaságnak sem a tagja, de ha egy jó baráti társaság invitál, akkor oda elmegyek.
Cívishír: A másik hobbijának, a focinak hódol még?
Boros József: Sajnos már csak a fotelból. Évtizedeken át fociztam nagypályán, utóbb már kispályáztunk, de azt néhány éve felfüggesztettem, mondván nem megfelelő a fizikai állapotom, fogynom kell tíz kilót. Erre híztam tízet.
Cívishír: Nagy Loki-szurkolóként is ismert. Most milyen a kapcsolata a DVSC-vel?
Boros József: Már nincs különösebb kapcsolatom a klubbal, de természetesen egy meccset sem hagyok ki.
Cívishír: Elkelne most ott egy jó szponzor, hogy provokáljam kicsit!
Boros József: Szponzorként annyiban vagyok jelen a DVSC-nél, hogy meghívom évente egyszer-kétszer az egész csapatot – vezetőstül együtt – egy nagy vacsorára, függetlenül attól, hogy éppen melyik osztályban szerepel. Más szponzorációt nem tervezek.
Cívishír: Sértettséget érzek hangjában…
Boros József: Annak idején, amikor a vejem, Tisza Tibor a Lokiban focizott, sérelmeztem, hogy nem kap annyi lehetőséget, mint amennyit megérdemelne a tudása, tehetsége alapján. Akkor elhidegültem a DVSC-től, de ismétlen, ma is minden meccset megnézek.
Cívishír: Ma már más szelek fújnak a Lokinál!
Boros József: Akkor mondjuk úgy, hogy kiöregedtem, unokáim vannak.
Cívishír: Apropó, család! Ki viszi tovább a Boros-örökséget?
Boros József: Nagyon remélem, hogy a fiam, a lányom, majd később az unokáim. Hamarosan háromszoros nagyapa leszek, egy hónapon belül megszületik a kis Boros József, a szintén József nevű fiam első gyermeke. A fiam, aki most 27 éves, remekül irányítja a már említett B&W-t, pedig nem szakmabeli, hanem közgazdász. Elsősorban tőle várom, hogy tovább vigye azt, amit eddig felépítettem.
Cs. Bereczki Attila
