
Bombafenyegetés miatt landolt egy repülőgép Ferihegyen

Repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át a Wizz Air London-Lutonból Szófiába tartó járatát november 2-án. A repülőgép biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a légitársaság az AIRportal.hu-val.
A repülési szakportál beszámolója szerint a gép 12 óra 9 perckor landolt a 31R jelű futópályán, majd a B5 várakozóöbölbe gurult. A leszállást követően a kettes futópályát lezárták, az érkező és induló járatok forgalmát az egyes futópályára terelték.
A Wizz Air megerősítette: az átirányításról az utasok és a személyzet biztonsága érdekében döntöttek.
A repülőgép a biztonsági előírásoknak és az eljárásrendnek megfelelően szállt le, majd a kijelölt állóhelyre gurult, ahol az illetékes hatóságok elvégzik a gép és az utasok szükséges biztonsági átvizsgálását. A légitársaság hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. A fenyegetés részleteiről és a járat további útjáról az idézett közleményben nem adtak tájékoztatást.
Ruszin-Szendi Romulusz közölte, a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A vadászgép ezt követően visszatért a kecskeméti bázisra, a további intézkedéseket pedig a rendőrség vette át.






























































