Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Bódi Ádám: nem volt még olyan szezonom, melyben nem lőttem gólt

| 2022. 03. 23. | 16:03:00
A debreceni játékos elmondta, hogy van a térde a sérülés után.
Bódi Ádám: nem volt még olyan szezonom, melyben nem lőttem gólt
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Remek játékkal vette ki a részét a Paks 1-0-s legyőzéséből a Loki középpályása, Bódi Ádám – így fogalmaz a dvsc.hu március 23-án.

– Két vereséggel a hátunk mögött érkeztünk az atomvárosba, ráadásul nyilván tisztában voltunk a forduló eredményeivel, ennek tudatában még inkább arra törekedtünk, hogy ponttal vagy pontokkal térjünk haza – nyilatkozta Bódi Ádám.

Maximálisan megszerveztük a védekezést a meccsre, kapott gól nélkül zártuk a mérkőzést, bár hozzáteszem, kellett egy kis szerencse is, de tettünk érte

– mondta el a Loki szélsője.

Nem állnak könnyű hónapok Bódi Ádám mögött, aki a Budapest Honvéd elleni szezonnyitón szenvedett térdsérülést, ám visszatért és a szezonbeli első góljára törekszik.

– Nyilvánvaló, hogy nem ilyen szezonra számítottam, hisz sérülések és betegségek is hátráltattak, de szerencsére elmondhatom, egyre jobban érzem magam és egyre otthonosabban mozgok a pályán. A gól persze hiányzik, szeretném végre megszerezni az elsőt, ráadásul nem volt még olyan szezonom a pályafutásom során, amikor ne találtam volna be – fogalmazta meg véleményét a DVSC játékosa.

További híreink
NB III.: a DEAC ikszelt, a DVSC II. nyert
NB III.: a DEAC ikszelt, a DVSC II. nyert
A debreceni csapatok a 4. és a 9. helyen állnak a tabellán.
Egy pontot ért a DVSC paksi teljesítménye
Egy pontot ért a DVSC paksi teljesítménye
A debreceniek zsinórban harmadjára játszottak döntetlent az NB I-ben.
Mire megy a listavezető otthonában a DVSC?
Mire megy a listavezető otthonában a DVSC?
A debreceniek idegenben jól muzsikálnak.
Vb-selejtező: pontszerzés Portugália ellen
Vb-selejtező: pontszerzés Portugália ellen
Szoboszlai a 91. percben egyenlített.
A magyarokat dicséri a portugálok kapitánya
A magyarokat dicséri a portugálok kapitánya
Nem a legjobbak, de szervezettek - mondta Martínez.
Csoda lenne a magyar siker
Csoda lenne a magyar siker
Portugáliát még nem győzte le a magyar válogatott.
Fél áron láthatjuk a DVSC kupameccsét
Fél áron láthatjuk a DVSC kupameccsét
A debreceniek a paksi vendégszereplés után zsinórban háromszor itthon játszanak.
Pontokat hullajtott a Debrecen
Pontokat hullajtott a Debrecen
A DEAC idegenben játszott döntetlent.
Négy gólt rúgott a kis Loki
Négy gólt rúgott a kis Loki
Folytatták jó sorozatukat a debreceniek.
Bolla: a négy pont nem rossz, de...
Bolla: a négy pont nem rossz, de...
A csoport második helye elérhető.
Nehezen, de nyertek a magyarok!
Nehezen, de nyertek a magyarok!
Szenvedve legyűrte Örményországot a magyar labdarúgó-válogatott.
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A DVSC vasárnapi nyerőemberének megjött az önbizalma
A debreceni csapat legjobbjaként nyilatkozott a meccs végén.
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Az akkumulátorgyár bővítése a tét, mondja az álcivilséggel vádolt Kozma Éva
Ellenzéki akciók rendszeres szereplői a MIAKÖ-vel, de adott esetben a Fidesszel is tüntetne.
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Gáspár Győzőnek nagyon fáj a debreceni szurkolók rasszizmusa
Azt mondja, így még soha nem alázták meg.
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
Kisebb csoda, hogy nem kapott ki a DVSC a Ferencváros otthonában
A debreceniek már a 16. másodpercben hátrányba kerültek.
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
Ha Firenzében elfárad a Ferencváros, lehet esélye a DVSC-nek
A debreceniek három zakó után érkeznek az Üllői útra.
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Budapesti rendőrök szólnak a debreceniekhez
Fontos információk a szurkolóknak!
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
Három vereség után a DVSC-főnök: „Semmilyen visszaesés nincs”
A debreceni három bajnokit vesztettek el zsinórban.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
NB III.: a DEAC ikszelt, a DVSC II. nyert
NB III.: a DEAC ikszelt, a DVSC II. nyert
A debreceni csapatok a 4. és a 9. helyen állnak a tabellán.
Hirdetés
Hirdetés
Enyhe októberi folytatást kapunk
Enyhe októberi folytatást kapunk
A hét közepén már 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.
Hirdetés
Hirdetés
Tiltanák a gyerekházasságot – tiltakoznak a romák
Tiltanák a gyerekházasságot – tiltakoznak a romák
Hagyomány, hogy a gyerekeket már 12-14 éves korukban házasítják - érvelnek.
Gazdaság
Újra kellene tárgyalni a bérmegállapodást
A kedvezőtlen gazdasági mutatók miatt.
160-as tempó Debrecen és Nyíregyháza között
Nagyszabású vasúti projekt veheti kezdetét.
Milliárdos beruházás indulhat el Debrecenben
Mészáros Lőrinc cége dolgozhat a szennyvíztelep fejlesztésén.
Találd meg a jövőd a Debreceni Szakképzési Centrumnál!
Válassz technikumot vagy szakképző iskolát – tanulj szakmát, építs jövőt!
Támogatott tartalom
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra.
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
Szombati munkanap: ugyanúgy parkol Debrecen
A DV Parking Kft. tájékoztatója.
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Da Nanni – Nápoly a konyhádban
Igazi olasz szenvedély érkezett Magyarországra — és már Debrecen környékén is elérhető.
Ünnep: 11 éves a Grand Casino
Ünnep: 11 éves a Grand Casino
Felejthetetlen születésnapi este Debrecenben.
Hirdetés
Hirdetés