Becsky István, a debreceni superman

Cívishír: Képviselő, a pólósok elnöke, elnökségi tag a magyar kosárlabda-szövetségben, a Debreceni Kosárlabda Akadémia igazgatója, családapa, férj. Van még tisztsége?
Becsky István: A DKV felügyelő bizottságának is az elnöke vagyok, és van egy rendezvényszervező cégem, a Cívis Kosárlabda Klub Kft. Ez utóbbi bonyolított már le négy világversenyt Debrecenben.

Cívishír: Egy superman ül velem szemben!
Becsky István: Nem vagyok superman. A legfőbb támaszom a családom, a feleségem, a gyerekem, ők adnak erőt nap mint nap. Velük feltöltődöm, így nem esik nehezemre ellátni a munkámat.

Becsky istván és felesége, Orsolya

Cívishír: Lehetne nagytiszteletű debreceni sporttanácsnok. Várja a felkérést?
Becsky István: Nem várom, de ha jönne, nem lenne ellenemre.

Cívishír: A sport munka vagy szerelem?
Becsky István: Nálam fanatizmus. Mindegy nekem, hogy foci, kézilabda, kosárlabda, vízilabda vagy jégkorong, mind az öt látványsportág a szívem csücske. Sokan vitáznak azon, hogy ennyi sportot nem bír el élvonalbeli szinten a város, de ez a nálam nem vitatéma, hanem cél. A tökéletes hétvége nálam az, amikor pénteken este kimegyünk egy kézimeccsre, szombaton délután kosarazunk egyet, este a pólósoknak szurkoljuk ki a győzelmet, vasárnap a húsleves után megnézzük a Lokit, este pedig egy jó hokimeccsel zárunk.

Cívishír: A debreceni közgyűlésben aligha van aktívabb tag!
Becsky István: A többiek munkáját, életfilozófiáját nem minősítem, tisztelem és becsülöm őket. Kétségtelen, hogy amivel én foglalkozom, a sportmenedzsment nem mindenkihez áll olyan közel, mint hozzám.

Cívishír: A város első számú sportvezetője – így tetszik?
Becsky István: Az első számú sportvezetője a városnak nem más, mint a polgármester úr. A sportot alpolgármesteri feladatként sem adta ki, hanem magánál tartotta. Ebből is látszik, mennyire fontos neki a sport.

Széles Diána alpolgármester társaságában

Cívishír: Becsky István Papp László meghosszabbított keze?
Becsky István: Maradjunk annyiban, szereném, ha egyszer én lennék az.

Cívishír: Könnyű annak tűzközelbe kerülni, akinek az apja előmelegítette a széket! – vágták már ezt a fejéhez?
Becsky István: Édesapám az életben csak egyet nem szeretett volna: hogy András testvérem és én sporttal foglalkozzunk. Erre András testvérem és én is a sporttal foglalkozunk. Ezek után nonszensz azt állítani, hogy apa törte nekünk az utat. Ő pontosan meg akart kímélni bennünket a sportélet rendezetlen viszonyaitól. Főleg azok után, hogy az én sportvezetői karrierem, a DEKE nevű kosárklub élén totális kudarccal indult, mert pénztelenség miatt két év után megszűntünk.

Cívishír: A Becsky név sem segített?
Becsky István: Dehogynem! Úgy gondolom, édesapám egy köztiszteletben álló ember, garanciát jelentett ez a név, és jelent mai napig is. Jellemző, hogy bár én vagyok a képviselő, a körzetünkben még mindig többen keresik őt, mint engem. Ő pedig teljes mellszélességgel segít nekem, hagyom is, hogy csinálja. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen édesapám és családom van, de én külön utakon járok.

Apa és fia

Cívishír: Debrecenben a közgyűlésbe jutáshoz nem Becsky név kell, hanem a Fidesz-logó. Az utca embere szerint azzal egy majom is körzetet nyerne, még akkor is, ha nem emberszabású.
Becsky István: Én is úgy gondolom, nagyobb teljesítmény a Fideszben jelöltségig jutni, mint utána választást nyerni, és eszem ágában sincs megbántani az ellenzéki jelölteket. Nem rajtuk múlt, hanem a mögöttük álló politikai formációkon. Egyiknek sem volt olyan bázisa 2014 őszén, mint a Fidesznek, ami számomra azt jelenti, hogy a debreceni Fidesz jó csapatmunkát végez.

Cívishír: Mikor tudta meg, hogy a családi dinasztiában előre lép, és megkapja a képviselőséget? Elképzelem: egy vasárnap a húsleves és rántott hús között megszólalt az öreg: „Fiam, tiéd a pálya!”
Becsky István: Majdnem így történt, de nem vasárnap volt, hanem szombat, és nem ebéd, hanem Loki-meccs. A bajnokavató.

Cívishír: Az apja higgadt bölényként viselkedett a közgyűlésben, de egyszer kihozták a sodrából, és egy kis anyázásra ragadtatta magát. A kis Becsky milyen habitusú?
Becsky István: Ha a családomat bántják, akkor ki tudok borulni, egyébként higgadt fejjel végzem a munkámat. Sportolóként a pályán természetesen akaratos vagyok, anélkül nem is lehetne sportolni. Forrófejűként a legritkább esetben nyilvánulok meg, olyat legfeljebb csak a közvetlen környezetem láthatott.

Cívishír: Érdekli egyáltalán a politika?
Becsky István: Nagyon érdekel, a helyi ugyanúgy, mint az országos vagy a világpolitika. Utóbbi iránt például a 2001-es New York-i terrorcselekmények, illetve annak következményei keltették fel az érdeklődésemet. Éppen az Egyesült Államokban tartózkodtam, én augusztus 9-én érkeztem egy évre középiskolásként, és alig egy hónap múlva, szeptember 11-én történt a tragédia. Másnap közölték, hogy mehetünk haza. Egy ideig nem láttam a dühtől, de meg akartam érteni az események lényegét, hátterét, hát belevetettem magam a világpolitikába.

Cívishír: Mégsem hallottuk politikai kérdésben megnyilvánulni.
Becsky István: Nehezen venné ki magát, ha harminckét évesen, újoncként én osztanám az észt a közgyűlésben. Most szerintem az az erény, ha figyelek, tanulok, tájékozódom. Majd eljöhet az ideje annak is, amikor heves szópárbajt vívok a politikai ellenfelekkel.

Cívishír: Ki a legjobb fej az ellenzék soraiban?
Becsky István: Ha most mondanék egy nevet, akkor megsértődne a többi, aminek nem örülnék, mert kölcsönös tiszteleten nyugvó kapcsolatot sikerült kialakítani mindenkivel.

Cívishír: Egy éve képviselő. Ennyi idő politikussá edzette?
Becsky István: Belerázódtam. Annyira szerencsés ember vagyok, hogy az én körzetemben van a menekülttábor…

Cívishír: Az önirónia is erény!
Becsky István: Ez az ügy nem az én szintemen dől el. Az ember ötleteket adhat, javaslatokat tehet, de leginkább csak szurkolhat annak, hogy ezt a tábor innen költöztessék el.

Cívishír: Most aztán hiába szurkolunk!
Becsky István: Amíg ez a nagy népvándorlás le nem zajlik, a debreceni tábor érintetlen marad. Kormányzati ígéret van, hogy utána visszatérünk a kérdésre. Én annak a híve vagyok, lakövezeten kívülre kerüljenek a magyarországi menekülttáborok.

A debreceni menekülttábor barakjai

Cívishír: A menekülttábor valóban nem az ön szintjén dől el, de a debreceni vízilabda igen. Mi köze a pólóhoz?
Becsky István: Két évvel ezelőtt még csak annyi közöm volt hozzá, hogy az olimpiák idején családostul véresre tapsoltuk a kezünket a magyar válogatottnak szurkolva. Egyébként semmi.

Cívishír: No de nem az olimpiai bajnok, hanem egy csődközeli klub élére került. Nem tűnt hálás feladatnak.
Becsky István: Amikor DVSE-hez kerültem operatív igazgatónak, akkora volt a káosz, hogy hirtelen kilátástalannak tűnt a munka. Mindenki utált mindenkit, volt itt Giorgetti-ügy, volt itt Gyöngyösi-ügy, és voltak kifizetetlen számlák súlyos milliókról. Ráadásul semmit sem dokumentáltak. Olyan fizetések repkedtek, hogy egy átlagos keresőnek tátva maradt volna a szája. Fél év után kezdtünk tisztán látni, ekkor kért fel a polgármester, hogy legyek a klub elnöke. Komoly megszorító csomag révén sikerült konszolidálni a helyzetet, aminek az volt az ára, hogy a legutóbbi szezonban gyengébb volt a csapat a korábbiaknál. De mindenkit idejében kifizettünk!

Cívishír: Mennyi most a büdzsé, és mennyi kell még a nemzetközi porondhoz?
Becsky István: Most mintegy 70 millió forintból gazdálkodunk egy bajnoki évadban, a nemzetközi porondhoz – ismerve az erőviszonyokat - még 20-30 millió forintra lenne szükség. Nem becsülöm le a mostani csapatot, de további erősítést kívánna a nemzetközi kupaszereplés. Én örülnék a legjobban annak, ha nem lenne igazam, és már az idei csapattal kijutnánk az európai porondra. Olyan debreceni fiatalok kerültek fel a felnőtt kerethez, akik klasszissá érhetnek már idén. Abban is következetes vagyok, hogy egy debreceni csapat debreceniekre épüljön.

A DVSE csapata

Cívishír: Már csak népszerűsítené kéne a vízilabdát, hiszen gyér érdeklődés mutatkozik a meccsek iránt.
Becsky István: A jegyárak aligha tartanak távol bárkit is, de hirdetjük magunkat az egyetemen, és lemegyünk a közép- és általános iskolákig. Tudomásul kell azonban venni, hogy az öt látványsportág közül a vízilabda a legfiatalabb a városban. A Loki foci első helye megkérdőjelezhetetlen, a második a női kézilabda, a harmadik a férfi kosárlabda, a negyedik a jégkorong. Mindegyiknek nagyobb a társadalmi beágyazottsága, a múltja, a tradíciója, mint a vízilabdáé. Mindenkinek tudnia kell, hol a helye. A vízilabdával alulról kell építkezni.

Cívishír: Alulról miként lehet megnyerni a gyerekeket?
Becsky István: A szülőknek azt javaslom, hogy mindenképpen pólóra járassák a csemetéiket, legalább egy-két évig. Azon túl, hogy megtanulnak úszni, olyan fizikai alapot, izomzatot kapnak, hogy öröm nézni őket. Az úszás is megteszi ugyanezt, csak abban nincs labda, nem mindenkit köt le.

Cívishír: A vízilabda a legsikeresebb csapatsportágunk, mégsem tombol a népszerűsége. Világszinten sem, egyre inkább Közép-Kelet Európára szűkül a mezőny, és egy Montenegró-Magyarország meccs aligha eladható nyugaton. Mit kéne tenni?
Becsky István: Érthetővé kéne tenni a szabálytalanságok megítélését, hogy a néző értse, mit fúj a bíró. Mindegyik sportág fejlődik, a vízilabda valahol magakadt. Nagy felelősségük van ebben a sportág irányítóinak a nemzetközi szövetségben.

Cívishír: A vízilabdát a nyakába varrták, de tudjuk, az igazi szerelem a kosárlabda. Pont ebben a kiemelt sportban nincs élvonalbeli csapatunk.
Becsky István: Még nincs, de lesz! Kiépítettük a tömegbázisát, a Sportiskola és az akadémia a DEAC pillérei.

Cívishír: Tegáz-DKK, DAKK, Vadkakasok, DEKE, Factum – ezek mind kimúltak az elmúlt másfél évtizedben. Érdemes ezek után OB I-ben gondolkodni?
Becsky István: A felsorolt klubok mögött olyan cégek vagy magánszemélyek álltak, akik nagy tervekkel érkeztek, majd két-három éven belül elhasználódtak. Tisztelet a kivételnek! A DEAC mögött a Debreceni Egyetem áll. Micsoda különbség!

Cívishír: Akkor irány a Főnix! Ha az aréna valaminek igazán megfelel, akkor az a kosárlabda!
Becsky István: Ebben egyetértünk, a Főnixet szerintem is a kosárlabdának találták ki, és azon dolgozunk a DEAC-nál, hogy oda jussunk. Ez azonban csak hosszú, kemény munka eredménye lehet. Egy-két éven belül is mehetnénk, de akkor a külföldiek kiszorítanák a debrecenieket. Nem ez a célunk. A mostani DEAC-ban mindenki debreceni, egy délszláv játékosunk van, aki nem magyar, de ő is az egyetem hallgatója, tehát debreceni kötődésű.

Cívishír: Érdekes lehet: hogy kötött ki a DEAC-nál?
Becsky István: Még 2011-ben a mostani kancellár, Bács Zoltán kért fel, hogy a haldokló egyetemi kosárlabdasportot élesszük fel. Apró pénzből kezdtük el, de éreztük a TAO-szelét, tehát nagy lelkesedéssel vágtunk neki. Öt év alatt elég sokra jutottunk, világversenyeket rendeztünk, a Sportiskolával karöltve megalapítottuk és működtetjük a kosaras akadémiát, a felnőtt férfi csapat most botrányos körülmények között két ponttal maradt le a feljutásról. Nem csüggedünk: 2016-ban a DEAC az OB I-ben indul. Erre akár mérget is vehetnek!

Cívishír: A debreceni sport hol tart az országban?
Becsky István: Ha abba gondolunk bele, hogy itt a polgármester a sport iránti felelős, akkor mindenképpen országos elsők vagyunk. Budapesten és a Dunántúlon egy két csapat nagyobb forrást tud „lehívni”, de ez az eredményességben kevéssé mutatkozik meg. Loki-szurkolóként például kifejezetten örülök annak, hogy a gyengébb szereplés komoly elégedetlenséget szült a szurkolók körében, mert azt jelenti, Debrecenben nincs beletörődés, lemondás, középszerűség. Ide sikerek kellenek!

Cívishír: Rendezzünk olimpiát?
Becsky István: Ésszerű keretek között igen. Már csak az a kérdés, hogy a NOB milyen feltételeket szab. Ha Boston nem tudott annak megfelelni, akkor szerintem a NOB-nak át kell értékelnie a követelményrendszerét.

Cs. Bereczki Attila