Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Armada hozta, amit Debrecen várt tőle

| 2011. 10. 10. | 22:19:25
Debrecen – A DEAC-Armada futsal csapata hazai pályán magabiztosan fektette két vállra a szombathelyi Haladást. Az MVFC K.O.-val győzött a fővárosban.
Az Armada hozta, amit Debrecen várt tőle
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fúvós és ütős mini együttes, valaminnt nagyjából háromszáz néző várta a kezdéskor a csapatokat és azt, hogy a DEAC az utóbbi hetek gyengébb játéka után megszerezze második győzelmét. Gyors gólváltás után már a 4. percben 1-1 állt az eredményjelzőn, ám Berecz a 15. percben ismét betalált, sőt a félidő vége előtt Szécsi is, így 3-1-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok..

A második félidőben a hazaiak elsősorban a biztonságra ügyeltek és a kontrákra hagyatkoztak, míg az Haladás erejéből nem futotta többre, mint kósza támadásokra. A 35. percben egy DEAC-támadás során a vendégek játékosa szerencsétlenül ért a labdához, amely a kapust megtévesztve a kapuba gurult (4-1). A Szombathely ezután már hiába próbált vészkapust is bevetni, a hazaiak taktikusan játszva kibekkelték a hátralévő időt, és megérdemelten nyerték meg a találkozót.

Férfi Futsal NB I. 6. forduló:
DEAC Futsal Club – Admirál Haladás 4-1 (3-1)
Debrecen, 300 néző. Vezette: Varga (Nagy, Takács)
DEAC-Armada: Szalánczi – Tomescu, Szécsi, Fekete, Siska. Cserék: Sánta, Angyalos, Kiss, Berecz, Nagy Zs., Puie. Edzők: Kozma Mihály.
Haladás: Németh – Czeglédi, Horváth, Jáger, Bagó. Cserék: Matyi, Koronczai, Halmos, Örkényi, Egle, Kádas, Kottán. Edző: Pálmay Tamás.
Göllövők: Berecz (4., 15.), Szécsi (19.), Kottán (öngól, 35.), illetve Kádas (4.)

A Mezei-Vill a fővárosban vendégszerepelt és aratott kiütéses, 7-1-es győzelmet. A brazil Michel Melo parádézott és 4 gólt vállalt az MVFC sikeréből.

MAFC BME Docler Akadémia - MVFC Berettyóújfalu 1-7 (0-1)
Játékvezetők: Szőts Gergely, Kovács Gábor, Antal Szabolcs
MAFC: Dr. Varró Dániel - Csernai Gábor, Munkácsi Richárd, Fritz Attila, Fazekas Bálint
Cserék: Baki Balázs, Bártfai Endre, Máthé András, Hudák Ádám, Kertész Gergő, Andorka Kristóf, Krányecz Csaba. Edző: Csernai Gábor
MVFC: Tihanyi Csaba - Trencsényi János, Lovas Norbert, Michel Melo José, Nagy István
Cserék: Leonardo Da Silva Mendes, Gál István, Póta Balázs, Nagy Roland, Nagy Tamás, Kolompár Zsolt, Pallai Gábor. Edző: Turzó József
Gólszerzők: Póta 6., Michel 22., Lovas 22., Léo Mendes 24., Michel 24., Michel 28. ,Michel 31. , illetve Fritz 40.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Sporttörténeti győzelmet aratott a magyar válogatott
Sporttörténeti győzelmet aratott a magyar válogatott
A következő ellenfél a címvédő Portugália lesz.
Futsal: debreceniek és berettyóújfaluiak a keretben
Futsal: debreceniek és berettyóújfaluiak a keretben
Egyelőre 17 játékos kezdi meg a felkészülést az Eb-re.
Két berettyóújfalui gól a válogatottban
Két berettyóújfalui gól a válogatottban
Újabb meccs következik az EB-házigazdával.
A magyar válogatott hőse a nagy sikerről
A magyar válogatott hőse a nagy sikerről
Alasztics Marcellék számítottak az ellenséges hangulatra.
Kijutottak az Eb-re a magyar futsalosok
Kijutottak az Eb-re a magyar futsalosok
Egy időre félbeszakadt a mérkőzés.
Magyar győzelem a románok ellen Debrecenben
Magyar győzelem a románok ellen Debrecenben
Egy hét múlva derül ki, elég lesz-e a sovány előny.
Magyar–román Debrecenben: mindent bele!
Magyar–román Debrecenben: mindent bele!
A Főnixben játssza sorsdöntő meccsélt a magyar válogatott.
Magyar–román Debrecenben: itt a hazai keret!
Magyar–román Debrecenben: itt a hazai keret!
A Főnix Arénában csapnak össze a mieink. A tét az Eb-részvétel.
Brazil játékost igazolt a Debrecen
Brazil játékost igazolt a Debrecen
Jó játékot, gólokat ígér.
Debrecenbe hoznák a Bajnokok Ligáját
Debrecenbe hoznák a Bajnokok Ligáját
Az elnök fontosnak tartja a sportdiplomáciai kapcsolatok erősítését.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Hirdetés
Hirdetés
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
Felcsúton kéne visszaszerezni az elhullajtott pontokat
A debreceniek ebben a bajnoki idényben egyszer már nyertek a Puskás otthonában.
Tűz Hajdú-Biharban: öt hektáron ég a nádas
Tűz Hajdú-Biharban: öt hektáron ég a nádas
Óriási erőkkel vonultak helyszínre a tűzoltók.
Orbán, Szijjártó és Pintér megölésére buzdított
Orbán, Szijjártó és Pintér megölésére buzdított
A Debreceni Törvényszék elutasította a perújítást.
Gazdaság
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Zsáka tovább építi az útjait
A község önerős beruházásokat is vállal, de a nagyobb fejlesztésekhez külső forrásra is szükség lesz.
Pályázatok után érkeznek a munkagépek Furtára
A falu úgy fejleszt, hogy közben ragaszkodik a takarékos gazdálkodáshoz és a hitelmentes működéshez.
Bakonszeg szűk mozgástérrel tervez
Az önkormányzat takarékos gazdálkodással, társulásokra építve és pályázati forrásokban bízva működteti a falut.
Gondoláék a kormányhivatalt és a CATL-t ostorozzák
A debreceni környezetiellenőrző-rendszerrel sincsenek kibékülve.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
A Sensirion elnyerte az Investment Impact Award 2026 díjat
Az ünnepélyes díjátadóját március 10-én rendezték Cannes-ban.
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Hazai és nemzetközi nagyvállalatok kínálnak ígéretes karriert
Országosan várják azokat, akik komolyan gondolják a karrierjüket.
Hirdetés