Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Schumacher-ügy és a reakciók

| 2009. 12. 13. | 15:03:38
A legfőbb érintettek ugyan nem nyilatkoznak az ügyben, ám a német sajtóban már kész tényként kezelik, hogy Michael Schumacher a Mercedes GP színeiben 2010-ben visszatér a Forma-1-be.
A Schumacher-ügy és a reakciók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Focus nyíltan ugyan nem mondja ki, hogy az év szenzációjának számító igazolás megköttetett volna, de szerintük minden jel erre utal. A lap munkatársai azt is tudni vélik, hogy Schumacher éves fizetése valahol 3,5 és 7 millió között lesz majd. A német hírlap szerint a Mercedes ráadásul arra törekszik, hogy Michael Schumachert hosszú időre magához láncolja, úgy, mint tanácsadót. A német szupersztár számára nem lenne idegen ez a szerepkör, hiszen a Ferrarinál évek óta ilyen pozícióban van.

Persze nem kizárt, hogy ismét csak a média túlkapásáról van szó, hiszen ha Willi Weber valóban az igazat mondja, akkor ő semmiről nem tud, ami a megegyezésre utalna. „Semmi ilyesmiről nem tudok. Én is csak a sötétben tapogatózom, mint a sajtó. Nem is beszéltem a Mercedesszel és időpontom sincs hozzájuk” – idézi a pilóta menedzserét a Motorsport-Total.com.

A német Bild közben arról ír, hogy az egyéves szerződésről már csak az aláírások hiányoznak, de azok sem sokáig, a jövő héten ugyanis hivatalos bejelentést tesznek a felek. Állítólag a Ferrari is áldását adta a dologra, annak ellenére is hogy a 40 éves klasszist 2012 végéig tanácsadói szerződés köti hozzájuk.

Schumacher szerződtetésével igazi német csapat jönne össze, hiszen a Mercedes már szerződtette Nico Rosberget, tehát a német márka két német pilótával rajtolna az F1-ben. A sikerre pedig Schumi jelenléte mellett garanciát jelenthet a csapatfőnök, Ross Brawn személye is, hiszen ez a páros a Benettonnál és a Ferrarinál korábban hét egyéni bajnoki címet nyert. Az ügyben leginkább érintettek azonban továbbra is mélyen hallgatnak, sem Schumacher (orvosát és szóvivőjét is ide értve), sem a Mercedes nem kommentálja a valóságként feltüntetett találgatásokat.

Az aktív F1-es versenyzést 2006 végén felfüggesztő Schumacher idén a sérült Felipe Massa helyére nyaksérülése miatt nem tudott beülni, de állítólag ezen problémája már a múlté, tehát túl a 41. születésnapján is (január 3-án ünnepel) vállalni tudná a 19 futamos szezont.


A reakciók

"Schumacher visszatérése óriási hír lenne a sport számára, de nem tudom hogy Michaelnek is az lenne-e. A jó hírnevét tenné kockára. Nekem ugyanakkor mindegy, hogy kik ellen versenyzem. Én a legjobbakat akarom legyőzni, és ő kétségtelenül egy lenne a legjobbak közül"- vélekedett az idei bajnok, Jenson Button, aki jövőre címvédésre készül.

"Kétség nem férhet hozzá, hogy Michael még mindig remekül vezet, de már nem lesz fiatalabb. Nem tudom, hogy meg tudna-e felelni az elvárásoknak, ha visszatérne - ezt látnunk kellene"- kommentálta a híreket a Red Bull Racing német pilótája, Sebastian Vettel, aki közismerten jó kapcsolatot ápol Schumacherrel.

"Ki kell várnunk a végét, nehogy úgy járjunk, mint néhány hónapja, amikor mindenki túl hamar került eufórikus állapotba. A visszatérése egyértelműen nagy szenzáció lenne a sportnak és a Mercedes részéről is nagy húzás lenne"- mondta a háromszoros világbajnok Niki Lauda.

Schumacher öccse, Ralf Schumacher sem kerülhette el a kérdést: "Nem foglalkozom az üggyel. Abban viszont biztos vagyok, hogy szívesen visszatérne. Ez a dolog nem korfüggő."

"Ha én 37 évesen futamot tudtam nyerni a Jordannel, akkor Michael is biztosan meg tudja tenni ezt Ross Brawnék autójával, még 41 évesen is. Egyébként úgy vélem, hogy 2006-ban sem önszántából vonult vissza. Az egy politikai húzás volt, és a Ferrari nyomást gyakorolt rá. Az egyetlen probléma szerintem a nyaksérülése, amit év elején motorozás közben szedett össze, és ami meggátolta őt abban, hogy Massa helyére beüljön"- vélekedett az egykori rivális, Damon Hill.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Ami Stohl Andrásnak Debrecenben kihagyhatatlan
Nem habozna, ha egyszer versenymotorra ülhetne.
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Magosi Norbert a körülményekhez képest jól van
Nagy bukás után vitték a debreceni kórházba.
A zöldek és a lengyel Trofimov győzött Debrecenben
A zöldek és a lengyel Trofimov győzött Debrecenben
Húsvét előtt egy nappal húzták a gázt a salakmotorosok.
Indul a salakmotoros szezon Debrecenben
Indul a salakmotoros szezon Debrecenben
Április 4-én rendezik az idény első versenyét.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
A német autóversenyző 2013-ban szenvedett súlyos balesetet.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
Óriásit bukott, kórházba szállították a hajdú-bihari motorost
Óriásit bukott, kórházba szállították a hajdú-bihari motorost
Félbeszakították a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyét Varga Tibor esése miatt.
Ausztrál dominancia Debrecenben
Ausztrál dominancia Debrecenben
A korábbi világbajnok esélyt sem adott ellnefeleinek az 50. Debrecen Nagydíjon.
Jön az 50. Debrecen Nagydíj
Jön az 50. Debrecen Nagydíj
A versenyen résztvevők egytől egyig a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó vaspapucsosok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Óvodákba, iskolákba tört be a hajdú-bihari férfi
Ha lehetősége nyílt, meg is vacsorázott az intézményekben.
Hirdetés
Hirdetés
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
A kispályás királyok derbijével indul a bajnokság
Debrecenben 1971 óta írják ki megszakítás nélkül a sorozatot.
Hirdetés
Hirdetés
A Medián kétharmadot jósol a TISZA Pártnak
A Medián kétharmadot jósol a TISZA Pártnak
Valószínűleg bejut a parlamentbe a Mi Hazánk is - mérték fel.
Hirdetés
Hirdetés
Új utakat építenek az elfelejtett kastélynál
Új utakat építenek az elfelejtett kastélynál
Három debreceni utca tervezésére már kiírták a közbeszerzést.
Gazdaság
KSH: többet fizettünk a gázért, az áramért
Jelentősen olcsóbb lett azonban a vaj, a liszt, a tej.
A csehek is bevezették az üzemanyagárstopot
A maximális ár nagyjából egy koronával magasabb a jelenlegi átlagárnál.
Folytatódna az aszfaltozás a Basahalom utcában
Pályázatot írt ki a debreceni önkormányzat.
E-autók eladása: rekordok dőltek meg
Már a háromszázadik zöld busz állt munkába márciusban.
Fejlesztik Komádi idősotthonát és óvodáját
A városházán is dolgoznak majd a szakemberek.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.