Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A német harmadosztályból igazolt a DEAC

| 2025. 05. 27. | 11:41:09
A debreceniek a következő idényben harcban lehetnek a feljutásért - véli.
A német harmadosztályból igazolt a DEAC
Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője és Molnár Balázs (Fotó: deac.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Két, a német harmadosztályban lehúzott esztendő után az új idényben Molnár Balázs már a DEAC kézilabdacsapatát erősíti. A 27 éves Molnár univerzális játékosnak számít, hiszen balszélsőként és irányítóként egyaránt képes a kiemelkedő teljesítményre - írja a deac.hu.

Több szempontot mérlegeltem, mielőtt elfogadtam a DEAC ajánlatát. Nem titok, hogy a döntésemnél a feleségem érdekeit is figyelembe vettem. Amikor Mándi Norbert vezetőedző felvette velem a kapcsolatot, szerencsére hamar megtaláltuk a közös hangot. Decemberben a DESOK-ban tekintettem meg a csapat Szigetszentmiklós elleni rangadóját. Tetszett a hangulat, valamint az is kiderült, hogy ez az együttes szép sikereket érhet el. Óriási tettnek tartom, hogy a srácok idén bronzérmet szereztek az NB I/B-ben. Meggyőződésem, hogy a következő szezonban harcban lehetünk a feljutásért. Nem idegen közegbe kerülök, hiszen Kerezsi Ádámmal és Kurucz Mátéval korábban csapattársak voltunk, de többek között Pethő Ákost, Kiss Axelt és Kovács Bencét is ismerem. Az, hogy melyik poszton juthatok szóhoz, még a jövő zenéje. Nyilván szeretném, ha Norbi irányítóként is számítana rám, de majd a nyári felkészülés után eldől, hol lesz rám nagyobb szükség. Elég rutinos vagyok, így szívesen adok tanácsokat a fiataloknak, persze csak akkor, ha erre ők is nyitottak 

– szögezte le a debreceniek új szerzeménye, aki a 2023/24-es szezonban az Aurich, aztán a 2024/25-ös idényben a Landshut színeiben a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a német harmadosztály színvonala is meglehetősen erős.

Hirdetés
További híreink
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Spanyol hátvédet igazolt a Debrecen
Hazája élvonalbeli bajnokságában is játszott.
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Európa-liga: a Paks már ki is esett
Pedig ez még csak a selejtező első fordulója volt.
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
Debrecenben marad a védelem oszlopos tagja
A fehérorosz hokis újabb egy évig a DEAC-ot erősíti.
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
Több mint ezren nem csak bulizni jöttek Debrecenbe
A Campus mellett sportfesztivált is rendezett az egyetem.
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
A magyar válogatottban 1967 és 1972 között 52 alkalommal lépett pályára.
A DVSC-től igazolt a DEAC
A DVSC-től igazolt a DEAC
Debrecenen belül cserélt klubot.
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Hamburg: negyeddöntőben a szoboszlói játékos
Könnyed sikerrel jutott tovább.
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Távozik a korábbi gólkirály a Debrecentől
Egy rutinos védő is elhagyja a DEAC-ot.
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
DVSC-DEAC: gólzáporos edzőmeccs
Összecsapott egymással a két debreceni csapat.
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
Elhunyt a magyar válogatott egykori kapitánya
A magyar válogatottban 1967 és 1972 között 52 alkalommal lépett pályára.
DVSC: megvan a BL-meccsek sorrendje
DVSC: megvan a BL-meccsek sorrendje
A debreceniek Podgoricában kezdenek.
Újra együtt a debreceni lányok
Újra együtt a debreceni lányok
A DVSC rendkívül zsúfolt idény elé néz.
Európa Liga-győztest igazolt a Debrecen
Európa Liga-győztest igazolt a Debrecen
A DVSC Schaefflert váratlanul elhagyó Gabriel helyére érkezett.
BL: Vámos Petra visszatér Debrecenbe
BL: Vámos Petra visszatér Debrecenbe
A Loki korábbi irányítójának csapat egy csoportba került a Lokival.
Tíz éve hunyt el Komáromi Gábor
Tíz éve hunyt el Komáromi Gábor
A debreceni vezérszurkoló 35 évesen hunyt el tragikus balesetben.
Megkapta a Debrecen, amire nagyon vágyott
Megkapta a Debrecen, amire nagyon vágyott
Újra Európa elitjében a Loki.
A legjobbnak választották az ex-debrecenit
A legjobbnak választották az ex-debrecenit
Franciaországban is magas szinten teljesít.
Elhunyt a DVSC egykori kiválósága
Elhunyt a DVSC egykori kiválósága
Debrecenben bajnoki címet is szerzett.
Színt váltott a Loki-aréna
Színt váltott a Loki-aréna
Mielőtt a szurkolók elfehérednének: az áramszámla csökkentése a változás oka.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
A Bundesligán belül váltott a korábbi Loki-csatár
Debrecenben 20 mérkőzésen 12 gólt szerzett.
Hirdetés
Hirdetés
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
Kósa Lajos: megvan a nemzet aranytartaléka
A debreceni politikus ellenőrizte.
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Marozsán Fábián eligazol Hajdúszoboszlóról
Ő a jelenlegi legjobb magyar teniszező.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Campus Job Street: keresd a Richtert!
Mindenki megismerheti, milyen is kutatónak vagy gyógyszerkészítőnek lenni.
Újabb féléves csúcson a használtautó-piac
A kedvenc továbbra is az Opel.
Nagy István: a magyar gazdák pénzét Ukrajnába viszik
Az Európai Unió hétéves költségvetésének tervezete egyértelműen ukránbarát költségvetés - így a miniszter.
Lakáshitel-program: újabb részletek derültek ki
Legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal felvehető lesz.
Kínai „agyat” kapnak a debreceni BMW-k
A BMW ezzel a lépéssel követi a Mercedes-Benz példáját.
A KSH szerint ennyi a nettó átlagbér
A bruttó 9,0, míg a nettó 8,9 százalékkal emelkedett egy év alatt - írják.
Támogatott tartalom
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
Hajdúnánáson nem csak forintban számolnak
A Bocskai korona nem nosztalgia – valódi pénz, valódi hatással.
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
Különleges strandvillamos közlekedik Debrecenben
A célállomáson kedvezményes strandbelépő vár!
Hirdetés
Hirdetés