Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

2023-ban motoGP-futamot rendeznek Hajdúnánásnál

| 2020. 06. 20. | 16:33:00
Hatvanöt milliárd forintos beruházás, most nagyon össze kell fognia a régiónak!
2023-ban motoGP-futamot rendeznek Hajdúnánásnál
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatvanöt milliárd forintból valósulhat meg a Hajdúnánás mellett felépíteni tervezett keleti-magyarországi motoGP pálya és annak kiszolgáló egységei; az első futamot 2023-ban rendezik meg, a nemzetközi szervezettel kötött szerződés 8 évre biztosítja Magyarország számára futamok rendezését – hangzott el a versenypálya-beruházás június 20-i projektindító hajdúnánási rendezvényén.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszer (képünkön) kiemelte, egyedi, izgalmas pályát kívánnak építeni, a motoGP mellett superbike-futamra is leszerződtek. 2022-ben vagy 2023 elején pedig már egy előversenyt is lebonyolítanának tesztelni mind a létesítményt, mind a környékbeli infrastruktúrát a közlekedéstől a szállás- és vendéglátóhelyek kapacitásáig. A miniszter hangsúlyozta, a beruházást nemcsak versenyek lebonyolításának szándéka, hanem Debrecen járműipari központtá válása és a Debreceni Egyetem járműipari képzésének fejlesztése révén gazdasági-tudományos megfontolások is indokolták. A tárcavezető szerint ilyen típusú és marketingértékű fejlesztésekkel kapcsolható magasabb fokozatba a magyar gazdaság, így jöhetünk ki „erősebben a pandémiából, mint ahogy belementünk”. 

Kósa Lajos országgyűlési képviselő rámutatott, többfunkciós, évi 200 eseménynapos pálya jön létre, a cél olyan motoros élménypark megteremtése, ahová a térség kínálta kikapcsolódási lehetőségek révén családi program ellátogatni. Ötvenmilliós piacra lövünk, több százezren fognak Kelet-Magyarországra érkezni a pálya révén – vetítette előre, hozzátéve: a Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza súlypontjában lévő létesítmény létrehozása és majdani üzemeltetése érdekében olyan régiós összefogásra, együttműködésre van szükség, amire soha korábban nem volt példa. 

Kósa Lajos: Ekkora jelentőségű regionális projekt soha nem volt korábban

Míg Kósa Lajos megjegyezte, Palkovics László és Talmácsi Gábor nélkül nem lett volna sikeres a projekt, addig a másik kettő Kósa úttörő szerepét méltatta. Az elhangzottak alapján Palkovics volt az, aki megszerezte a kormány támogatását, Talmácsi nélkül pedig nem nyíltak volna meg a szükséges nemzetközi ajtók. Kósa érdeme leginkább az, hogy folyamatosan felszínen tartotta, menedzselte a motoGP-álmokat, megtalálva, összefogva a sikerhez szükséges embereket.

Talmácsi Gábor is felszólalt

Talmácsi Gábor korábbi motoGP-világbajnok azért elégedett – emelte ki –, mert érdemben tehet azért, hogy ha már ő maga nem versenyezhetett hazai pályán, másnak lehessen rá lehetősége. Hozzáfűzte, a motoGP a világ negyedik legnézettebb versenye, és nagyszerű, hogy a 2023-as huszonkét nagydíj egyike a magyar lehet. A pálya üzemeltetése kapcsán rámutatott, nagyon sok klub érdekelt abban, hogy megfelelő pályán űzhessék a gyorsasági motorozást.

Ezt a területet is érinti a majdani pálya Hajdúnánás határában

 

További híreink
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Kupadöntős a DVSC, jöhet a Győr!
Magabiztos győzelem az MKC ellen, de elvesztettük Jovovicsot.
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
Ha nyer a Debrecen, megvan a bronzérem
A Zalaegerszeg kikapott otthon.
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
Hatodik Magyar Kupa-győzelmére hajt a DEAC
A debreceniek mellett a berettyóújfaluiak is érdekeltek.
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A papírorma kupadöntőt ígér a debrecenieknek
A bajnokságban két sima Loki-siker született.
Bárány Donát Debrecenben marad
Bárány Donát Debrecenben marad
Meghosszabbította a szerződését.
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.
Programkavalkád a debreceni családi napon
Programkavalkád a debreceni családi napon
A DEAC rendezvényén húsz sportágat lehet kipróbálni.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Győzelem, majd lánykérés a hajdúhadházi ringben
Hatalmas ováció kísérte a megható pillanatot.
Leégett egy disznóól Hajdúhadházon
Leégett egy disznóól Hajdúhadházon
Egy melléképület is megsemmisült.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
Nem majális, mégis ünnep Magyarhomorogon
A bihari faluban közösségi főzéssel indították a szabadtéri rendezvények szezonját.
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Lovasok és közösségek ünnepe Hajdúhadházon
Rekordszámú érdeklődő érkezett a hajdúhadházi majálisra és fogathajtó versenyre.
Visszatért a majális Bakonszegre
Visszatért a majális Bakonszegre
Főzőcsapatok, színpadi műsorok és családi programok töltötték meg élettel a művelődési házat és udvarát.
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Püspökladányban a város szívébe költözött a majális
Az új helyszínen a régi értékek mentén zajlott a város egyik legnagyobb közösségi eseménye.
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Tört-zúzott egy debreceni lottózóban
Nem tudta elviselni, hogy nem nyert.
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A házzal együtt két autó is ég Hencidán
A berettyóújfalui tűzoltók küzdenek a lángokkal.
Hirdetés
Hirdetés
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés