10 éves a Cívishír – Alapvető feladataink 2028-ig

Amikor 2008 novemberében létrejött a Cívishír, a világgazdaság éppen csak túl volt a szeptemberi első pénzügyi sokkon. A hitelezés befagyásával, a beruházások elmaradásával, az emelkedő munkanélküliséggel, a tartós fogyasztási cikkek termelésének visszaesésével pár hónap alatt érzékelhető vált, hogy az új helyzet – vagyis a hirdetők elmaradása – a médiát is kicsontozza. Akkor öt éve a megyei napilapnál dolgoztam, ahol a válság az értékesítés területén egy hosszabb felívelő szakasz végére tett pontot, s a reklámpiac kiszáradását hamar megéreztük a szerkesztőségben, elbocsátások formájában. 

[Beillesztett cikk: Ezzel kelünk, ezzel fekszünk – 10 éves a Cívishír]

Minden válság lehetőség: a pénzszűkébe került cégek és fogyasztók a technológia, az online világ felé fordulva kezdtek ráébredni a virtualitás végtelen hatalmára, egyelőre még a veszélyek tisztánlátása nélkül. Úgy tűnt, az internet alapú több, jobb, szórakoztatóbb, informatívabb média pillanatok alatt letarolja a hagyományost. Az újságok példányszáma drámaian zuhant, az egyedi látogatóké hatványozottan nőtt. A napilapos szerkesztőségek előtt immár az online igények kiszolgálása lebegett, miközben persze azért a papírt is muszáj volt elkészíteni.

Aztán az a folyamat, ami még a kilencvenes évek végén az információ demokratizálásának délibábjával kezdődött, megakadt. Azt hittük, az online médiával minden eddiginél alkalmasabb közeg nyílik az információk felszívására, a valóságtartalmuk ellenőrzésére, a piaci-közszolgálati alapú szétválogatásra, az egyenlő hozzáférés biztosítására. Hogy a kérdezés, az elszámoltatás, a nyilvánosság képviseletének kincsképző ereje átláthatóbb, érthetőbb, vonzóbb világhoz vezet.

A megrekedés számos oka közül most egyetlenegy a lényeges: a morális. 

Hiszen a média csak eszköz, csak fókusz. Hogy előrevisz-e vagy elszigetel, felnagyít vagy jelentéktelenné zsugorít, netán folyamatos libikókázásra kényszerül ezek között, az mindig attól függ, miért csináljuk. Ma médiát nagyjából kétféle okból tulajdonolnak: a pénzért és/vagy a hatalomért. Tizenöt éven keresztül volt szerencsém figyelni, miként lapátolnak ki töméntelen összeget egy megyei lapkiadóból az osztrákok úgy, hogy bár többé-kevésbé lehetett tudni, mi szolgálná az olvasót az összefüggések mélyebb megismerésében, a profitrealizálás, a gyarmati sors a jobbító szándékot örökösen felülírta. Aztán, amikor a hatalom vette át az irányítást 2017-ben, a pénz már nem számított. De az olvasó megint a rövidebbet húzta, hiszen a cél a valóságtól való elszigetelés.

Médiát tulajdonolni, működtetni, megfogalmazni sosem volt más, mint morális kérdés. A valósághoz való viszony.

2008 óta majd minden megváltozott. Mást kell csinálni, máshogyan, másféle körülmények között. Ez a következő tíz évben is így lesz. 2028-ban már nem szöveget fogunk előállítani, nem is a valós térben, komoly eséllyel nem is egy liberális demokráciában. 

És semmi nem okoz majd olyan kétséget, mint a valósághoz való viszony. 

A Cívishír huszadik születésnapjára ezért már a mából sem érdemes másként tekinteni, mint alapvető morális feladatra.

Ratalics László

(A szerző 2018 elejétől a Cívishír szerkesztőségének tagja.)