Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Charterjárat indul Debrecenből Krétára

| 2023. 06. 18. | 20:12:00
Heti egyszer, vasárnaponként.
Charterjárat indul Debrecenből Krétára
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az idei évtől először indít járatot az IBUSZ Utazási Iroda Debrecenből Kréta szigetére, mely heti rendszerességgel, vasárnaponként közlekedik majd a légi kikötőből.

Az első járatot a hagyományokhoz híven vízsugárral köszöntötte június 18-án a repülőtér tűzoltó szolgálata.

A debreceni repülőtér – vezető régiós szerepére való tekintettel – kiemelt célja, hogy járatfejlesztéseivel utazóközönsége minden szereplője számára továbbra is vonzó lehetőségeket kínáljon, valamint hogy újabb úti célok elérhetővé tételével növelje a térség gazdasági, turisztikai erejét.

A Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője, Király Tamás azt mondta, a repülőtér forgalmi statisztikáit, valamint az előfoglalási adatokat figyelembe véve úgy látják, egyre nagyobb az utazókedv, mely a nyári időszakban teljesedhet ki. – Biztosak vagyunk benne, hogy az új, krétai járat hasonlóan nagy népszerűségnek örvend majd, mint az IBUSZ korábbi években, Debrecenből indított járatai. A sziget történelmi múltjának köszönhetően számos izgalmas, felfedezésre váró látnivalóval várja az utazókat, azonban csodálatos partjai miatt a pihenni vágyók számára is kiváló úti cél – fogalmazott, hozzátéve, hogy

az eddigi sikeres együttműködés jegyében bíznak benne, hogy a jövőben újabb, az utasok igényeit szolgáló járatok nyitásáról számolhatnak be az utazási irodával közösen. 

A nyári időszakban rendkívül népszerű Görögország, Spanyolország és Törökország nyaralóhelyei az IBUSZ kínálatában, melyek kimondottan utasbarát menetrenddel és magyar személyzettel üzemelő charterjáratokkal érhetők el. Idén nyáron a társaság heti 20 charterjáratot indít a legnépszerűbb üdülőhelyekre, ebből heti 3 járatot Debrecenből. Ezek Antalya, Chania és Korfu. Ezekre az üdülőterületekre több mint 300 szállásajánlatot kínálnak az apartmanoktól a luxushotelekig. Görögországba a már ismert szigetek és területek mellett idén újdonságként Parga festői városába is szerveznek utakat. 

Hirdetés
További híreink
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Sárvári tisztázatlan debreceni ügyeket emleget
Üres telkek, milliárdos támogatások Debrecenben?
Új polgármester Hajdúbagoson
Új polgármester Hajdúbagoson
A települést 2010 óta vezető Szabó Lukács Imrére 191-en szavaztak, így 21,73 százalékos eredménnyel a második helyen végzett.
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
Fölényesen nyerte Kocsis János a hajdúböszörményi polgármester-választást
A BHO Egyesület jelöltje a voksok több mint kétharmadát szerezte meg az időközi választáson.
Debreceni késelés: meghalt az egyik sérült
Debreceni késelés: meghalt az egyik sérült
Egy létavértesi fiatal az áldozat.
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
Gyászol a DVSC: elhunyt Képíró János
A biztonsági szolgálatot vezette hosszú időn át.
Tárkányi: 20 villamosvonal árát költötték akkumulátorgyárakra
Tárkányi: 20 villamosvonal árát költötték akkumulátorgyárakra
A CATL több mint 300 milliárd forint támogatást kapott az előző kormánytól - írja.
Házfalnak ütközött egy autó Debrecenben
Házfalnak ütközött egy autó Debrecenben
Mentő is érkezett a balesethez.
Kézilabdás piknik: együtt a játékosok és a szurkolók
Kézilabdás piknik: együtt a játékosok és a szurkolók
Jó hangulatú összejövetelt rendeztek Debrecenben.
Célzott kaszálás kezdődik Debrecenben
Célzott kaszálás kezdődik Debrecenben
Csak a szükséges helyeken avatkoznak be.
A Nagytemplom tornyából mentettek egy nőt
A Nagytemplom tornyából mentettek egy nőt
A sérültet a debreceni tűzoltók segítségével hozták le a mentők.
Hirdetés
Hirdetés