Debreceni madarász az új rekorder

Hazánk területén egy év alatt még soha senki sem figyelt meg annyi madárfajt, mint amennyit tavaly a debreceni Veszelinov Ottó. Nem készült rekordra, mégis az lett belőle. Eredetileg a 300-as álomhatárt szerette volna elérni, ami szintén nem kevés, hiszen előtte ezt mindössze négyen teljesítették. Kitartását, elszántságát azonban az élet megjutalmazta: 309, hazánkban előforduló madárfajról jegyzett fel adatokat, és ezzel a 2018-as, 306-os rekordot is átadta a múltnak.

Hogy lesz valakiből csúcstartó madarász?
Veszelinov Ottó: Horgászdinasztiába születtem. Nagyapámmal, apámmal sokat jártunk pecázni. Gyakran kint aludtuk sátorban a Keleti-főcsatornánál és a Hortobágy folyó mellett, így aztán a természet szeretetet belém ivódott. Egy idő után viszont a horgászat már kevésbé vonzott, elkezdtem figyelni a környéken mozgó madarakat, majd madárgyűrűző táborokba mentem, kerestem a madarászok társaságát, hogy minél több ismeretet szívjak magamba. Mivel ilyen jellegű képzés nincs Magyarországon, én is beleástam magam a szakirodalomba, kijártam terepre, tapasztalatokat gyűjtöttem, hogy később könnyebben meg tudjam határozni a madárfajokat. Azt ugyanis tudni kell, hogy sok olyan van köztük, amelyik csak nagyon apró részletekben tér el a másiktól, vagy csak a hangjuk más. Könyvből ezt nem lehet megtanulni, ki kell menni a terepre. Ez az egész, a madarak iránti különös vonzalom nálam immár 25 évvel ezelőtt kezdődött.

Mi mindennek kellett összeállnia ahhoz, hogy megszülessen ez az új rekord?
Veszelinov Ottó: Sok mindennek! Mindenképpen kellett hozzá, hogy legyen egy nagyon jó év, amikor sok madárfaj fordul elő Magyarországon. Nem minden esztendőben állnak úgy a csillagok, hogy akárcsak 309 faj megfigyelhető. Van, amikor ennél jóval kevesebb fordul elő, tavaly viszont több mint 320 madárfaj jelent meg hazánkban, és ebből láttam én 309-et. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen vad évadot végig tudjon csinálni, eltökéltségre, sok szabadidőre, energiára, és persze pénzre is szükség van, hiszen az egész országot be kell járni egy év alatt, és egy-egy helyre akár többször is el kell menni.

Mitől függ, hogy egy adott évben mennyire gazdag a madárvilág?
Veszelinov Ottó: Leginkább attól, hogy mennyi kóborló madárfaj jut el hozzánk. Eddig itthon több mint 420 faj fordult elő, ennek nagyjából a fele rendszeresen költ nálunk, a többi vagy átvonuló vagy kóborló. Ezek is elég nagy számban vannak jelen, de olyan is akad köztük, amelyik 5-10 évente egyszer téved az ország területére. Ezért aztán nem árt tudni, hogy mikor és hol fordultak elő legutóbb, másrészt bízni kell a szerencsében, hogy megvárják az embert, amíg odaér. Van, amelyik csak 1-2 órára száll le valahol, aztán már tovább is áll.

És akkor fogja magát az ember, és január elsején belevág?
Veszelinov Ottó: Voltak azért ennek előzményei. A 2018-as rekordot 306 madárfaj megfigyelésével felállító Fodor András madarásztársam tevékenységét például nyomon követtem már évek óta. Aztán 2011-ben készült egy film ebben a témában Vad évad címmel, azt jó néhányszor megnéztem. Huszonöt éve madarászok, és annyi idő alatt az ember végigmegy egy fejlődési fázison, és úgy éreztem, hogy valamikor meg kellene próbálni megfigyelni egy év alatt 300 Magyarországon előforduló madárfajt. Aztán 2021 őszén úgy gondoltam, hogy a körülmények 2022-ben adottak lesznek ehhez. A tervezést már akkor elkezdtem. Ha ugyanis az ember komolyan gondolja, hogy el szeretné érni a 300-as álomhatárt, ami eddig itthon négy madarásznak sikerült, akkor ahhoz azért komoly tervezés szükséges, hiszen az egész országban kell gondolkodni. Hol érdemes például azokat a ritka madárfajokat keresni, amelyek hegyvidéken, szűk területen élnek, és egy évben mondjuk jó esetben is csak néhány hétig láthatók. Ez egy olyan kérdés, aminek a megválaszolása nélkül nem is érdemes elindulni az adott helyre.

Ehhez tényleg időmilliomosnak kell lenni!
Veszelinov Ottó: A madármegfigyelést részben össze tudtam kapcsolni a munkámmal. Vállalkozó vagyok, környezetvédelmi, természetvédelmi szakértő, különböző projektek engedélyezését végzem. A munkám révén Somogy megyében például havonta megfordultam, és olyankor a madarászatra is jutott időm. Tavaly a 365 napnak körülbelül a felét terepen töltöttem – volt, hogy kiugrottam Debrecen határába egy-két órára, de sokszor elindultam hajnalban, és késő estig csak a madarakat figyeltem. Talán furcsán hangzik, amit most mondok, hiszen a madarászatot, teljesen jogosan, alapvetően egy kellemes, nyugodt időtöltésként képzelik el az emberek. Egy ilyen cél elérése viszont rengeteg stresszel is jár. Folyamatos készenlétben kellett lenni, hiszen ha jött egy hír, hogy valahol feltűnt egy általam addig nem látott madár, akkor ki kellett találni, hogyan tudok oda minél gyorsabban eljutni. Aki ezt a fajta terhelést nem bírja, annak ilyen célokat nem szabad kitűznie maga elé.

Végig megvolt a hited, hogy sikerülni fog?
Veszelinov Ottó: Kellett hozzá kitartás, az biztos! Főleg, mivel a január úgy indult, hogy összesen négy madárfajt nem láttam azok közül, amelyek miatt elutaztam akár messzebbre is, de nem vártak meg, odébbálltak, mire megérkeztem. De az is lehet, hogy csak pont akkor nem voltak a környéken, amikor én eltöltöttem ott pár órát. A kudarcok azonban nem szegték a kedvemet, eltökélt voltam végig.

Nézzük a sikerélményeket! Mi az, amire kifejezetten büszke vagy?
Veszelinov Ottó: Például arra, hogy láthattam a pásztormadarat. Nem a legritkább faj, de a megfigyelése kisebb szervezést igényelt, hogy a megfelelő időpontban legyek a terepen. Ez a faj a seregélyhez hasonló, de rózsaszín és fekete a tollazata. A Fekete-tenger környékén költ, de tavasszal időnként túllő a célon, és dél-keleti irányból a telelőterületét elhagyva nemcsak Romániáig, hanem hazánkig is elrepülnek. Szűk két hétig, május végétől, június elejéig fordulnak elő nálunk, utána visszahúznak a költőhelyeikre. Ha ebben a rövid időszakban az ember nincs a megfelelő helyen, egyáltalán nem biztos, hogy találkozik velük. Szegednél több madarásszal együtt sikerült megfigyelnem egy átrepülő csapatot, majd Békés megye északi részén a seregélyek között is találtam egy példányt.

A legnagyobb élmény?
Veszelinov Ottó: A terepmadarászok számára a legnagyobb élményt általában azok a fajok jelentik, amelyeket itthon vagy akár az egész világon nem látott még. Ezek megtalálása hatalmas katarzist okozhat, de azoknak a ritka példányoknak a megfigyelése is, amelyeket saját maga talál az ember. A zöld gyurgyalag második és harmadik magyarországi előfordulását 2022-ben jegyezték fel, előtte tehát csupán egyszer figyelték meg ezt a madarat hazánkban. A második megfigyelésnél én is ott voltam egy madarászcsapattal, és az tényleg nagy élmény volt. De említhetem a Balmazújváros határában feltűnt kanadai darut is, ami később Debrecen légterén is átrepült. Igazi kuriózum volt, hiszen ez a madár Európában nagyon ritkán fordul elő, nálunk pedig, ismereteink szerint, sosem járt korábban. Szintén hatalmas élmény volt, hogy saját magam találtam rá a Baranya megyei nagyharsányi Szársomlyón egy kövirigóra, ami az ezredfordulóig költött itthon, utána, nem tudjuk, miért, kipusztult. A legutolsó feltételezett költése 2007-ben volt, azóta előttem mindössze kétszer sikerült megfigyelni.

Biztos volt olyan is, amire nagyon „vadásztál”, amiről azt gondoltad, ha most nem sikerül megfigyelni, akkor évekig nem lesz rá esélyed…
Veszelinov Ottó: Van egy madárfaj, a császármadár, ami rendszeresen költ Magyarországon, az állománya viszont annyira megritkult, és annyira rejtőzködő életmódot folytat, hogy roppant nehéz rátalálni. Nekem például tavaly nem is sikerült összefutnom vele, pedig 10-12 alkalommal jártam az élőhelyén. Főleg az Északi-középhegység meredek hegyoldalain, a sűrű bozótosban, alacsony erdőkben él. Ez az egyetlen hazánkban fészkelő madárfaj, amelyet nem láttam 2022-ben. Némi vigaszt jelent csupán, hogy még azok a természetvédelmi őrök, akik rendszeresen járják a területüket, ők is csak véletlenül futnak bele a császármadárba.

Volt olyan madárfaj, amit egyedül csak te láttál 2022-ben?
Veszelinov Ottó: Igen, a sarki csért. Békés megyében, a Begécsi-halastavakon tűnt fel, és ezt egy nem túl jó minőségű fényképen is sikerült megörökítenem.

Ha egy madarat említhetsz, amelyik szerepel a bakancslistádon, akkor az melyik?
Veszelinov Ottó: A kékfarkú, ami Skandináviában és Ázsia északi részén fészkel, de néha-néha elkóborol hazánkba is. Finnországban egyszer már láttam a költőhelyén. Nagyon szép, színes, rendkívül attraktív megjelenésű madár. Eddig talán öt magyarországi előfordulását jegyezték fel, de ezek közül egyiket sem sikerült látnom.

Mikor érzeted először, hogy összejöhet a kitűzött cél, a háromszáz madárfaj?
Veszelinov Ottó: Augusztusban. Addigra már annyi madárfajt, annyi ritkaságot lehetett látni, hogy éreztem, egy erősebb ősszel elérhetem a célom. Október elején, egészen pontosan október 7-én meg is lett a háromszáz, de mentem tovább, és év végéig még több olyan ritka faj is előkerült, amivel aztán elértem egészen 309-ig.

Hogyan, mivel kell igazolni, hogy a madarász nemcsak lódít, hanem valóban látta is a madarakat?
Veszelinov Ottó: A magyar madarásztársadalomban szerencsére működik a becsület, így akár pusztán bemondás alapján is elhisszük egymásnak, amit a másik mond. De persze azért igyekszik az ember dokumentálni is a látottakat. Ha tudtam, akkor készítettem fotót, ha nem, mert ilyen is előfordul, akkor leírást készítettem az adott madárról. Sőt olyan is van, hogy nem látja, csak hallja a madarász a madarat, és bizonyítékul a hangját rögzíti. Ezeket az adatokat a Magyar Madártani Egyesület keretén belül működő nomenclator bizottság bírálja el, hitelesíti.

A vállveregetésen, az ismerősök gratulációján kívül jár-e bármiféle elismeréssel ez a rekord? Mégiscsak te vagy az első, aki egy évben megfigyelt 309 Magyarországon előforduló madárfajt…
Veszelinov Ottó: Olyan ez, mint amikor a horgász tíz év alatt egyszer kifog egy kapitális halat. A barátok megveregetik a vállát, de más elismerés nem jár érte. De nem is azért horgászik, és a madarász sem azért járja a terepet, hogy megjutalmazzák. Önmagunkért, az élményekért csináljuk. Azért, mert szeretjük, és örömünket leljük benne. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám részben a hobbim is, hiszen amikor egy élővilágvédelmi felmérést végzek, akkor is ki tudok szakadni a szürke hétköznapokból, és ugyanez igaz akkor is, amikor madarászok. A terepen elfelejti az ember a mindennapok nyűgjeit, kikapcsol, és ha valami olyasmit lát, amit nagyon ritkán lehet megfigyelni, akkor akár még ugrándozik is örömében, mint egy kisgyerek.

Hol barangolsz legszívesebben?
Veszelinov Ottó: Debreceniként nagyon közel áll a szívemhez a Nagyerdő, de szeretem a Hortobágyot is, ahol igazán gazdag a madárvilág. Van egy élőhelyrekonstrukció Berettyóújfalu és Földes között, Andaházán, ott szintén sokféle madarat lehet megfigyelni a jól kiépített magaslesekről. Alföldi gyerekként vonzódom a hegyekhez is. A Zemplénben, a Bükkben olyan madárfajokkal lehet találkozni, amelyekkel errefelé nemigen.

Egy ilyen fantasztikus rekord után mi lehet a következő cél?
Veszelinov Ottó: Sokan kérdezték, hogy egy kis pihenő után megyek-e tovább, de nem. Nekem ebben a „műfajban” a 300 madárfaj megfigyelése volt a célom, és ezt még sikerült túl is teljesítenem. Az, hogy az eddigi rekordot is megdöntöttem, csak hab volt a tortán. Persze ugyanúgy terepmadarász maradok, mint eddig, de nem tervezek újabb rekordkísérletet.

Ha valaki e beszélgetést olvasva kedvet kapna a madarászathoz, hogyan kezdjen hozzá?
Veszelinov Ottó: Érdemes csatlakozni valamilyen szervezett csoporthoz. Sok civil szervezet tart madárgyűrűzéseket, táborokat, ahol az alapokat el lehet sajátítani. De egyedül is elkezdhető. Elég hozzá egy 8-10-szeres nagyítású kézitávcső, nagyobb távolságok áttekintéséhez pedig érdemes beszerezni egy olyan teleszkópot, ami 20-szoros, 40-szeres vagy akár 60-szoros nagyítású. Horribilis összegeket nem kell elkölteni, tornacipőben, szakadt farmerban ugyanúgy lehet élményeket gyűjteni, mint a legszuperebb felszerelésben.

Takács Tibor