2022.11.04. 11:01
Naná, hogy biciklivel!
Két év kihagyás után a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében ismét megemlékezést tartottak a debreceni kerékpárosok Kazinczy Ferenc születésének (idén 263.) évfordulója kapcsán. Enyhe, de párás, kissé ködös időben indultak útnak a résztvevők, hogy az író, költő szülőfalujában, a határon túli Érsemjénben koszorút helyezzenek el az 1907-ben emelt Kazinczy-szobornál, és megtekintsék az emlékmúzeumot, melyet Kazinczy Ferenc szülőházában rendeztek be. A csoport a felújított vámospércsi országúton, majd a Nyírábrányig megépült kerékpárúton haladva érkezett a határra, ahonnan már csak néhány kilométert kellett megtenniük Érsemjénig.
A koszorúzást a Himnusz eléneklése kísérte. Az emlékház most is tartogatott újdonságokat, a falu tovább szépült, nem is beszélve a templomkertről. A helyszínen Csorba Terézia, az emlékház idegenvezetője kalauzolta a megjelenteket. Egy szomorú hír árnyalta a napot: a rendszerváltást követően népfelkiáltással polgármesterré választott Balazsi József, aki a tisztséget sikerrel és megbecsüléstől övezve töltötte be, nemrégiben elhunyt. Bízunk benne, hogy méltó utód veszi át helyét, aki folytatja majd a munkát, és tovább szépül, fejlődik Kazinczy Ferenc szülőfaluja
- olvasható Pataki Péter, szerkesztőségünknek küldött levelében.
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.30)