Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Advent Debrecenben: gömbkanapé, ronda pulcsi és hanuka is lesz

| 2021. 11. 19. | 14:36:00
Nézze meg a programokat!
Advent Debrecenben: gömbkanapé, ronda pulcsi és hanuka is lesz
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az adventi időszakra tervezett debreceni eseményekről Papp László polgármester és Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője számolt be november 19-én. Előbbi elmondta: a tavalyi adventi időszak visszafogottra sikeredett, melynek megvoltak a járványügyi okai, de ebben az évben – bár most sem vagyunk könnyű helyzetben –, Debrecen szeretné megidézni a korábbi évek hangulatát, s újdonságokkal is szolgálni.

Több mint 200 ezer fényforrás fogja díszíteni a várost, Kismacs, Nagymacs, Bánk, Ondód, de Dombostanya lakói is megérezhetik az ünnepi hangulatot. Debrecen karácsonyfáján – melyet a felsőjózsai Szabó István ajándékaként pénteken felállítottak – több mint 16 ezer égő lesz. Az adventi forgatag a Dósa nádor teret is eléri, hiszen  „fénykúp ajándékdobozok” és a „gömbkanapék” szintén részei lesznek a látványosságnak. November 28-tól az 1-es és a 2-esvonalán is közlekedik majd a „fényvillamos”.

Papp László polgármester elmondta: a kirakodóvásár november 26-tól várja a közönséget. A korábbinál nagyobb területen – a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is – feldíszített faházak állnak majd. Húsz vendéglátó egység és csaknem 80 kereskedő fogadja a látogatókat. A szabadtéri kirakodóvásárban – a jelenlegi szabályok szerint – nem szükséges a védettségi igazolvány. Újdonság lesz idén az Adventi Kuckó. A Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) berendezett Adventi Kuckó programsorozatában CSAK Design vásár, népi kézművesvásár, s a gyerekek számára Mikulás-várás szerepel majd. Az Adventi Kuckó ad majd helyet a Debreceni Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtő akciójának is, ahol december 23-ig várják majd az adományokat.

A szokásos vasárnapi gyertyagyújtásoknak – az első november 28-án, 17 órakor lesz – nem a Kossuth tér ad otthont, hanem a Nagytemplom mögötti Emlékkert, ahová védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni. Az első gyertyagyújtásra kerül majd sor, s ezt követően – 17.30 óra körül – gyulladnak fel a karácsonyi díszkivilágítás fényei.

A debreceni Lighthouse fényművészeti csoport különleges vizuális élménnyel örvendezteti meg a látogatókat. Az adventi időszak alatt a Nagytemplom mellett a hajdani Verestorony alapjai fölé emelt piramisba szerelt led-csövek különlegesen programozott fényjátéka egyedi hangulatot varázsol a Kossuth térre.

A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház szervezésében 13 városrészbe látogat el a debreceni Mikulás mesehősök kíséretében. Több egységében pedig adventi programok, kézműves foglalkozások és kiállítások is lesznek. Mészáros Réka közölte: a Debrecen Helyőrségi Zenekar Adventissimo címet viselő koncertje november 28-án, a Valcer Táncstúdió Karácsonyi Valceremónia című műsorát december 18-án láthatják. A debreceni óvodások december 3-án a Dósa nádor téren összesen 24 kis karácsonyfát díszítenek fel; a gyerekek december 5-én a Kölcsey Központban a lappföldi Mikulással, Joulupukkival találkozhatnak.

Hírnökök

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 12 hírnöke személyesen Erdő Péter bíborostól vehették át idén júniusban megbízólevelüket azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a katolikus világeseményt. 

A 12 hírnök közül öten – Csókay András idegsebész, Laczkfi János költő-műfordító, Kubik Anna színész, Pindroch Csaba színész, Szikora Róbert zenész – december 12-én Debrecen vendégei lesznek.

A hírnökökkel életükről, szolgálatukról, munkájukról, hitbéli meggyőződésükről Zsuffa Tünde író, a NEK sajtófőnöke beszélget december 12-én, 15 órától a Kölcsey Központ Görömbei András-termében.

Zsuffa Tünde tájékoztatása szerint várhatóan december elején jelenik meg az Ők Tizenketten –Beszélgetések az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeivel című interjúkötet, amelyet a Debrecenben jelenlévő öt vendég a helyszínen dedikál. Az interjúkat Kuzmányi István, az Új Ember és a Magyar Kurír főszerkesztője készítette..

Programok

Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész emlékkiállítása – november 19.
Időpont: 17.00 óra
Helyszín: Görögkatolikus Turisztikai Látogatóközpont (Debrecen, Attila tér 5.)
Köszöntőt mond: Puskás István, Debrecen alpolgármestere és Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője
A kiállítást megnyitja: Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa
Közreműködik: a Lautitia Kóruscsalád

A Vendégségben az Úrnál című kiállítás megnyitója – november 25.
Időpont: 18.30 óra
Helyszín: Szent László Domonkos Plébánia
A Vendégségben az Úrnál az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült pályázati anyagból összeállított képzőművészeti kiállítás, mely az ebben az évben 800 éves domonkos rend évfordulós esztendeje záró eseményeként nyílik meg.

Kirakodóvásár – november 26. - december 23. – belváros
A kirakodóvásár megújult elrendezéssel várja a közönséget november 26-tól: már nem csak a Kossuth téren, hanem a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is feldíszített faházak fognak állni. A kínálat a korábbiakhoz hasonlóan idén is széleskörű lesz, 20 vendéglátó egységgel és csaknem 80 kereskedővel.

Adventi korcsolyapálya – november 26. - 2022. január 31. – Kossuth tér
A kirakodóvásárral egyidőben megnyitja kapuit a Kossuth téren a korcsolyapálya is, amely összesen 750 négyzetméternyi egybefüggő jégfelület lesz, egyedülálló élményt nyújtva a 120 méteres hosszú jégfolyosóval. Hasonló mobil jégpálya Kelet-Magyarországon idáig nem volt még. Az adventi időszakban hétköznap és hétvégén is 8.00 és 14.00 óra között mindenki számára ingyenesen vehető igénybe. Az adventi időszakban naponta14.00 és 20.00 óra között 800 forintos belépőjegy váltásával lehet majd itt korcsolyázni. Az adventi időszak után pedig kizárólag hétköznap 8.00 és 14.00 óra között lesz ingyenes a korcsolyapálya használata. A helyszínen korcsolyabérlésre is lesz lehetőség.

A Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén az elmúlt években megszokott módon most is üzemelni fog a korcsolyapálya.

Gyertyagyújtások

Első adventi vasárnap – november 28.
Első adventi gyertyagyújtás
Időpont: 17:00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere; Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája; Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.
Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

Második adventi vasárnap – december 5.
Második adventi gyertyagyújtás
Időpont: 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Puskás István, Debrecen alpolgármestere; Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze és Sipos Barnabás, a Debreceni Szentháromság Magyar Ortodox Egyházközség parókusa.
Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

A hanuka ünneplése – december 5.
Időpont: 18:30 óra
Helyszín: a Bajcsy-Zsilinszky utca Piac utcai torkolata

Harmadik adventi vasárnap – december 12.
Harmadik adventi gyertyagyújtás
Időpont: 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Balázs Ákos, Debrecen Város alpolgármestere; Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora; Kiss János, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora.
A harmadik gyertyagyújtásra az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnökeinek (Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert) részvételével kerül sor.
Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

Negyedik adventi vasárnap – december 19.
Negyedik adventi gyertyagyújtás
Időpont: 17.00 óra
Helyszín: a Nagytemplom mögötti Emlékkert
Beszédet mond: Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere; Tóth László, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa; Kapin István, a Debreceni Görögkatolikus Parókia parókusa.
A betlehemi láng továbbadása a 43. Főnix Cserkészcsapat és az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház közreműködésével történik.

Az Emlékkertbe védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.

Adventi Kuckó – november 27. - december 23.
Újdonság lesz a Bajcsy-Zsilinszky utca és Piac utca sarkától néhány lépésnyire (az Aranybika épületében) berendezett Adventi Kuckó programsorozata: CSAK Design vásár, népi kézművesvásár, Mikulás-várás.
A programok ingyenesen látogathatók.

A Debreceni Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtési akciója az Adventi Kuckóban – december 7. - december 23. December 7-én nyitja meg az Advent Kuckó a Karitatív Testület „Add tovább!” adománygyűjtő pontját és egészen december 23-ig várják a felajánlásokat. Belépés nélkül az adományok az épület előtt kihelyezett gyűjtőládában helyezhetők majd el.

Lighthouse-piramis – november 28. – 2022. január 6.
A debreceni székhelyű Lighthouse-csoport különleges vizuális élménnyel örvendezteti meg a látogatókat. Az adventi időszak alatt a Nagytemplom mellett a hajdani Verestorony alapjai fölé emelt piramisba szerelt led-csövek különlegesen programozott fényjátéka egyedi hangulatot varázsol a Kossuth térre.

Adventissimo – november 28.
A Debrecen Helyőrségi Zenekar koncertje
Időpont: 19:00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi utca 1-3.)
A program ingyenes látogatható.

„És fölzeng a világ” című képzőművészeti kiállítás – december 3.
Időpont: 11.00 óra
Helyszín: a Debrecen-Széchenyikerti Református Egyházközség kiállítóterme (István király tér 2.)
Kiállító művészek: Richter Sára, Aknay János, Bráda Tibor, Pogány Gábor Benő
Megnyitja: Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Bölcskei Gusztáv nyugalmazott református püspök

Óvodák kis karácsonyfáinak bemutatója – december 3.
Időpont: 9.00-12.00 óra
Helyszín: Dósa nádor tér
A debreceni óvodák összesen 24 kis karácsonyfát díszítenek fel, melyeket 1-1 óvoda fogadott örökbe és el is készítik hozzájuk a díszeket.
Találkozás a lappföldi Mikulással, Joulupukkival – 2021. december 5.
Időpont: 16:30 óra
Helszín: Kölcsey Központ (Hunyadi utca 1-3.)
A program ingyenes látogatható.

Jótékonysági futás – december 11.
VI. Karácsonyi Ronda Pulcsis Futás
Időpont: 10:30 óra
Helyszín: Baltazár Dezső tér
Hatodik alkalommal gyűjtenek ajándékot rászorulóknak karácsonyi „ronda” pulcsiban Budapesten és Debrecenben. A futáson előzetes regisztrációt követően, védettségi igazolvánnyal bárki ingyenesen részt vehet. Regisztráció: hello@bakancslistamagyarorszag.hu 

Ők tizenketten - december 12.
Időpont: 15.00 – 17.00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ  (Hunyadi utca 1-3.)  Görömbei András terem
Az Ők tizenketten című, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutató házigazdája, s egyben a kötet szerzője Zsuffa Tünde író, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtószóvivője. Erdő Péter bíboros támogatásával indul útjára a rendezvénysorozat, melyet az ország különböző városaiba visznek el. A meghívott hírnökök: Laczkfi János, Pindroch Csaba, Csókay András, Kubik Anna, Szikora Róbert.

A rendezvény ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött: info@demki.hu

Karácsonyi Valceremónia – december 18.
A Valcer Táncstúdió karácsonyi műsora
Időpont: 19.00 óra
Helyszín: Kölcsey Központ  (Hunyadi utca 1-3.)
A Valcer Táncstúdió karácsonyi gálaműsora az idén is hagyományosan az ünnepvárás jegyében zajlik.
A Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (Demki) több egységében lesznek adventi programok, kézműves foglalkozások, kiállítások.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Karambol: beszorultak az utasok a 354-esen
Teljes útzár a mentés idejére.
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
Hosszú harcra készül a rendőrség Hajdú-Biharban
„Apaként és rendőrként is mélyen egyetértek a céllal – ezért megéri küzdeni.”
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Autók ütköztek Pallagnál
Autók ütköztek Pallagnál
Két gépkocsi karambolozott.
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
MTA: négy debrecenit is rendes taggá választottak
A tudományos akadémia 199. közgyűlésén.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Így járnak a buszok a Mihály-napi vásár idején
Közleményt adott ki a debreceni társaság.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Újranyit a debreceni Apolló mozi
Vége a rövid kényszerszünetnek.
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Debreceni boltból lopott, majd kirabolt egy futárt
Az előkészítő ülésen nem fogadta el a mértékes indítványt.
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Feminárium: fókuszban a debreceni nők
Ingyenes rendezvénysorozatot indít a Civil Fórum.
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Hagyomány és közösség Hajdúhadházon
Megnyílt a Hajdúhadházi Kézimunka Szakkör idei kiállítása.
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Jogszabályi hiányosságok miatt elmarad a vásár
Hajdúböszörményben 3 ezer embert vártak – hiába.
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Pihenés és élmények Berettyóújfaluban
Miután letettük a hajszárítót a fürdőben, akkor is színes programokat kínál a város.
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Karnevál: Rúzsa Magdi is ingyenes koncertet ad
Debrecenbe jön a csillag. De addig is lesz jazz, kiváló borok, konyhai étel- és italremekek.
Idén korábban nyit a debreceni strand
Idén korábban nyit a debreceni strand
Már fényesítik az Aquaticum csúszdáit.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Nem várt vendégek a balmazújvárosi dílernél
Otthonában fogták el a férfit.
Hirdetés
Hirdetés
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
Megvédték címüket a debreceni egyetemisták
A győrieket győzték le a döntőben.
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Családi nap a debreceni idősek otthonában
Együtt ünnepeltek az ellátottak és hozzátartozóik.
Hirdetés
Gazdaság
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Elkészült a 2026-os költségvetési törvényjavaslat
Nyugdíjakra 7700, gazdaságfejlesztésre 5500, határvédelemre 2016 milliárd forintot fordítanak.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés