Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Több társasház pénzével léphetett le egy debreceni közös képviselő

| 2021. 08. 23. | 09:48:00
Hiába keresik, nem érik el.
Több társasház pénzével léphetett le egy debreceni közös képviselő
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újabb simlis közös képviselő ügye borzolja a kedélyeket Debrecenben. Értesüléseink szerint tavasz óta több – többek között nagyerdei – lakóközösség szembesült azzal, hogy közös képviselőjük egyszerűen „felszívódott”, és vele együtt eltűnt az a pénz is, amit a társasházak számláján tartottak. A lakóktól megtudtuk azt is, többen is feljelentést tettek a rendőrségen, és mint kiderült, valamennyien ugyanazzal a képviselővel szemben.

Az eset nem egyedi, az elmúlt évek híreit fellapozva jó néhány hasonló történetről lehet olvasni. Legutóbb például augusztus elején közölte a Debreceni Járási Ügyészség, hogy nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki egy általa képviselt társasház közös költségéből több mint hárommillió forintot lopott el.

Az újabb debreceni ügyre nem sokat kellett várni, bár az ügyészség vádemelése itt még valószínűleg várat magára, hiszen egyelőre az sem lehet tudni, hol tart a rendőrségi nyomozás, miként arról sincs információnk, hogy egyáltalán nyomára akadtak-e az elkövetőnek. Az egyik debreceni társasház nevük elhallgatását kérő lakói elmondták: a közös képviselő mintegy tíz éve intézte már a ház ügyeit, és sokáig minden rendben is ment, semmi sem utalt arra, hogy meg akarná károsítani őket. Az utóbbi időben azonban gyanús jelekre lettek figyelmesek. Például arra, hogy több, a társasház különböző felújításaira korábban felvett hitel törlesztőrészleteit még akkor is kérte a tulajdonosoktól, amikor a hitel futamideje már lejárt, a tartozást pedig már teljes egészében visszafizette a közösség. Amikor ezzel kapcsolatban kérdőre vonták, rendre kitérő válaszokat adott, akárcsak akkor, amikor a közüzemi számlákon lévő tartozások okáról szerettek volna tájékozódni. Gyanújukat tovább erősítette, hogy híre ment a környéken;

ugyanez a közös képviselő más társasházak ügyeit is hasonlóan intézte, és valószínűleg a befizetett közös költség a saját számláját gyarapította.

A történetben az is közös, hogy társasházak lakói személyesen valamikor a tavasz elején találkoztak utoljára a képviselővel, azóta viszont hiába próbálják elérni, se a telefonhívásokra, se a levelekre nem válaszol. A vélhetően saját zsebre dolgozó, megnyerő modorú közös képviselő egyébként úgy tudjuk, minden esetben olyan megállapodást kötött a lakóközösségekkel, amelynek értelmében a társasház számláját kizárólag ő kezeli, abba rajta kívül senkinek nincs joga betekinteni. A tulajdonosok így aztán jelenleg azt sem tudják, hogy vajon pontosan mennyi pénz tűnt el a társasház bankszámlájáról, azaz mennyivel is károsították meg őket. Az anyagi kárt legfeljebb saccolni tudják, van, ahol 4-500 ezer, másutt több millió forint eltűnéséről beszélnek.

T.T.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tovább tart a hűvös május
Tovább tart a hűvös május
Jellemzően napos, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten.
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés