Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirtelen távozik a Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója

| 2019. 11. 28. | 12:03:00
Még nincs három hónapja, hogy megnyitott az intézmény.
Hirtelen távozik a Debreceni Nemzetközi Iskola igazgatója
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Távozik pozíciójából Öreg János, az első tanévét szeptemberben – két óvodai és két általános iskolai csoporttal – kezdő Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) igazgatója. A széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember feladata volt a 3,8 milliárd forint állami támogatásból épült pallagi komplexum tartalommal való megtöltése, különös tekintettel a tanítási-nevelési program akkreditálására.

Öreg János személyes okokból, közös megegyzéssel távozott pozíciójából – jelenetette be Papp László, Debrecen polgármestere november 28-án az önkormányzat közgyűlésén.

Az iskola első nyílt napját november 27-én tartották az érdeklődő szülőknek és diákoknak, ezen Öreg János már nem vett részt. Mint a közgyűlésen elhangzott, az igazgató és a fenntartó november 26-án állapodtak meg a távozásról.

A közgyűlésen Varga Zoltán (DK) úgy fogalmazott, derült égből villámcsapásként éri őket a hír, mert bíztak Öreg János kvalitásaiban. Papp László nem kívánt bővebben belemenni a szakítás okaiba, de megjegyezte: Öreg Jánosnak abszolút személyes okok miatt hozta meg a döntést; semmilyen, az iskola működésével kapcsolatos szabálytalanság nincs a háttérben.

A közgyűlésen arról is szó esett, hogy a debreceni képviselők a közeljövőben személyesen is felkeresik a pallagi intézményt az esetleges kétségek eloszlatása érdekében.

Öreg János helyét az alsó tagozat pricipálisa, veszi át ideiglenesen, majd nemzetközi pályázatot írnak ki az igazgatói tisztség betöltésére. Trina Arsenault 22 éves pedagógiai tapasztalattal rendelkezik, debreceni kinevezése előtt egy zürichi nemzetközi iskolában dolgozott.

[Beillesztett cikk: Igazítanak az oktatás látószögén Debrecen különleges iskolájában]

Az ISD-ben angol nyelven folyik az oktatás; az éves tandíjat 2,4-4,7 millió forint között határozták meg, de a közgyűlés úgy döntött, minden évben ösztöndíjpályázatot hirdet tehetséges debreceni gyerekek számára, akik családja máskülönben nem engedhetné meg magának az önköltséges iskoláztatást. A polgármester a közgyűlésen elmondta: az ösztöndíjrendszert e fejlemény nem befolyásolja. Eddig 11-en jelentkeztek rá, meg is hosszabbították a jelentkezés határidejét.

További híreink
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés