Hirdetés

Amikor katolikus szerzetesek jöttek a kálvinista Rómába, és iskola született

2019.11.21. 10:02

Amikor katolikus szerzetesek jöttek a kálvinista Rómába, és iskola született
(Fotó: illusztráció)

Megemlékezést tartanak a piaristák 300 éves debreceni jelenlétére.

Hirdetés

Hirdetés

Háromszáz éve érkeztek meg az első piarista szerzetesek Debrecenbe, hogy új Iskolát alapítsanak. A Debreceni Piarista Gimnázium a jelenlegi Szent József általános iskola, gimnázium, Szakgimnázium és kollégium épületében (Szent Anna u. 17.) működött. 1948-ban feloszlatták a szerzetesrendeket, majd  az 1947/48-as tanév befejeződése után a debreceni iskolát is államosították. 1950-től a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium nevét viselte.

Az egykori piarista gimnázium épülete 2007-től jogutódjának, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent József Gimnáziumnak ad otthont, mely méltó utódja kíván lenni az egykori, oly sok generációt keresztény hitre, emberségre, hazafiságra és tudományra oktató patinás alma maternek.

A megemlékezést november 22-én, pénteken tartják.

A megemlékezés programja:
10.00:  Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutat be a Szent Anna-székesegyházban, koncelebrál: Szilvásy László SPtartományfőnök (Piarista Rend Magyar Tartománya)
11 00: Megkoszorúzzák Kalazanczi Szent József piarista rendalapító szobrát, amely a székesegyház udvarán található
11.30: Piaristák Debrecenben címmel megemlékezést tartanak a gimnázium épületében
12.15: Megkoszorúzzák Szlopnyai Elek SP emléktábláját
12.45: agapé
13.30: Főhajtás a piarista atyák síremlékénél
reformátusoktatáskatolikus

Szóljon hozzá!

Hirdetés

.