Se jószág, se kocsma, se bolt, se iskola – ilyen az élet Toldon

– Dolgozni itt? Közmunka meg az Igazgyöngy Alapítvány! Én egyikkel sem tudok élni, mert gyesen vagyok. A férjem keres. Az ne tévessze meg, hogy egy kft. neve van a kapun, nekünk ez itt albérlet. Reményünk sincs, hogy saját házunk legyen. Az anyagiak miatt. Sok pénzbe kerül egy lakás, támogatást meg nem tudok felvenni, mert még nem volt munkahelyem. Gyesen vagyok, öt gyerekem van, kettő iskolában, kettő óvodában Keresztesen, a legkisebb meg még egyéves. Nehéz az élet itt! Busz nem úgy jár, ahogy nekünk jó lenne, reggel egyszer és délután kétszer megy. Meg szoktunk kérni valakit, hogy vigyen be, meg hozzon haza. Kétezer egy kör. Ez egy iparág már itt. De muszáj igénybe venni, mert különben elmegy a fél nap, akkor is, ha csak egy kenyeret akarok venni. Még bolt sincs a faluban, az kellene nagyon ide! – Mohácsi Nikolett beszélt így lakóhelyéről, Toldról.

Egyszerű lenne az eljutás a Biharkeresztestől hat kilométerre lévő kis faluba, ahonnan már nem vezet tovább az út. Ám odáig mintha hánykolódó hajón haladnánk a megszokottnál is keskenyebb aszfaltcsíkon, annyira billeg rajta járművünk.

A falun belül már „kiegyenesedik” az útfelület. A központban látunk takaros portákat is, amelyek minden bizonnyal az évtizedekkel ezelőtti Told itt maradt hagyatéka. Ám ez a kevesebb, sőt a nagyon kevés.

A főutcán még csak-csak vannak rendezett házak, udvarok, de onnan letérve már inkább csak foghíjasok a házsorok. No nem azért, mert lebontották a lakhelyeket, hanem leginkább összedőltek, elkezdték bontani, aztán abbahagyták vagy csak egyszerűen magukra maradtak, és mindezek okán a már magasra nőtt akác-, ecet- vagy szilfák vették át az uralmat a kerítésen belül. Persze csak ha meg van még a telekhatárt jelző építmény.

A 32 éves, tősgyökeres toldi Mohácsi Nikolett is egy ilyen utcából nyíló zugban él. Ahogy arra jártunk, a kerítésre száradni kiteregetett ruhákat szedegette össze. A rövid beszélgetés után mentünk tovább a főutca felé, és a sok elhanyagolt porta között egy gyermekjátékokkal és kiskutyákkal tele udvaron tevékenykedő idősödő asszonyt szólítottunk meg. – Nevemet nem mondom, mert amit a toldi életről én beszélek, azt elmondhatná bárki a faluban – kezdte az asszony, aki elárulta azt is, hogy tízes évei vége felé költözött ide. – Nincs munkalehetőség, a fiatalságnak el kell hagyni a falut, legfeljebb napszámba tudnak itt elmenni. A legnagyobb probléma, hogy nincs se patika, se bolt, Keresztesre kell bemenni mindenért. Mit lehet itt csinálni? Az élettársammal bent vagyunk egész nap az udvaron, rendben tartjuk a házat a kis megspórolt pénzünkből. Most fialt meg a kutya, de már feltettük a Facebookra, hogy vigyék el a kicsiket. El is szokták vinni. A fiamék itt laknak, ők dolgoznak, a gyereke meg itt van velünk. Kertet nem műveljük, beteg vagyok már ahhoz. De nézze meg a környéket! Románok megveszik a házakat, aztán hagyják lepusztulni. Egy-egy házhoz járnak csak ki – beszél az asszony az itteni életről, majd amikor már beszálltunk a járművünkbe, még utánunk kiáltja, hogy nem jó itt lakni, mert visszafelé megy Told.

Ahogy haladunk a központ felé, egyre több ép ház van, és mintha gondosabbak lennének a lakói.

A főutcán egy, a 60-70 évvel ezelőtti építési stílust tükröző, de rendezett kerttel, abban ápolt szőlőlugassal körbevett épület előtt állunk meg. – Sajnos üdítő kivétel az ilyen porta. Most abbamaradt a hátsó kert művelése, mert a nyolcvanat is betöltöttem, másnak meg nem kell a kert – fogad bennünket Böröcz Tibor, akinek a beszédén hallani, nem idevalósi. – Amikor idekerültem 1968-ban Nagykanizsa mellől, akkor más világ volt Toldon. Az utolsó kis kertért is harcoltak az emberek. Olyan kert, olyan udvar nem volt, amit ne műveltünk volna. Élhető falu volt, Pestre jártunk dolgozni. Meszelt falú házak voltak, rendben mindegyik, a kerítések előtt az utcán padok, összejártunk, beszélgettünk. Volt focicsapatunk, a boltosunk volt az edző, egy-egy meccsen kint drukkoltak háromszázan is. Akkor még volt bolt, kocsma, gázcseretelep, iskola. Most mi van? Az öregek meghaltak, a régi padok sincs már meg egy sem. Én is felszedtem az enyémet az utcán. Az idősek házaikat lebontották vagy elhagyták, azóta ilyen Told, és sajnos egyre ilyenebb. Elvadult a falu, nézzen végig az utcákon. Itt ha akarnánk, akkor sem tudnánk elkölteni a pénzünket. Egy kenyérért is Keresztesre kell átmenni, hetente csak kétszer jön a mozgóárus.

Marad a közmunka

Megyünk tovább, a központban kiszélesedik az út, itt fordul meg a busz. A régi polgármesteri hivatal elhanyagolt épületével szemben éles kontrasztként a rekortán borítású, hálóval és palánkkal körbevett sportpálya. Ez bármelyik városban megállná a helyét. A negyedszázaddal ezelőtt gyönyörűen felújított református templom irányába fordulunk. Akkoriban nagy reményeket fűztek a templomhoz, a vallás közösségteremtő erejéhez. Hátha ez megmozdít valamit Toldon – mondták az avatáskor. Istentiszteletek, koncertek, gyerekprogramok…

Aztán, így 25 év távlatából látszik, tartalom nem került a Biharban is különlegesen szép templom falai közé.

A helyiek elmondták, kéthetente van istentisztelet, és szerintük oda is csak nagyon kevesen járnak. A templom állapota is folyamatosan romlik. A parókia szomszédságában van a „Kádár-kocka” átalakításával létesített polgármesteri hivatal. Hétfő délelőtt többen várakoztak Béres Barnabás polgármesterre, így mi is beálltunk a sorba.

Iskolakezdési segély, rendkívüli segély, családi probléma, lesz-e fa télire – ezek lehettek a várakozók problémai, ahogy kivettük az egymás közti beszélgetésükből.

– Háromszázötven bejelentett lakosunk van, de életvitelszerűen csak 260-an élnek Toldon. Bennünket is elért a Romániából áttelepülők hulláma, évekkel ezelőtt többen vásároltak ingatlant, viszont csak három család él itt – avat be bennünket Told legfrissebb demográfiai adataiba Béres Barnabás, akitől azt is megtudjuk, hogy az ezredforduló előtt voltak a legtöbben, úgy 420-430-an. – Azóta csökkent a lélekszám, de érdekes módon nálunk a lakosságon belül nagy arányban vannak gyerekek. Sőt, 2017-ben és 2020-ban lakosságarányosan a mi településünkön született a legtöbb gyermek az országban. Meg is kaptuk érte a „Királykisasszonyok és királyfik otthona” elismerést. Most összesítettük a tanévkezdési támogatásokat, amiben az óvodások után 10-10 ezer, az általános iskolásokért 20-20 ezer, a középiskolásoknak 30-30 ezer forintot adott az önkormányzat, összesen 78 gyereknek. Inkább az a jellemző, hogy kevés a nyugdíjasunk. 1998-ban 77 nyugdíjast ajándékoztunk meg, közülük már csak ketten élnek, az idén, az idősek napján 28 toldit tudunk köszönteni.

Aztán a foglalkoztatásra terelődik a szó. A polgármester hangja meglassul, súlyos mondatokat fogalmaz meg, és azokat is elgondolkodva mondja. – Jelenleg nincs egyetlen szarvasmarha sem a faluban. El nem tudtam képzelni, hogy eljön az az idő, amikor egyetlen jószág sincs Toldon. Idáig jutottunk mára… Helyben az önkormányzat, az Igazgyöngy Alapítvány a két foglalkoztató, aktív vállalkozó, – mezőgazdasági – pedig csak én vagyok. A falunk határát a szomszédos településekről művelik, és oda viszik azt a hasznot, amit a toldi föld termel. Keresztesre lehetne járni dolgozni, de nem oda, hanem messzebb mennek az emberek. Tizenegyen vannak bejelentett, tizenhatan alkalmi munkán, közmunkában negyvennégyen. Ahhoz mi kicsik vagyunk, hogy ide bármilyen vállalkozás jöjjön – sorolta.

A szomorú „statisztikát” azzal folytatja Béres Barnabás, hogy a faluja 86 ingatlanjából mindössze tizenegyben művelik a kertet, és ebben már az is benne van, ahol azt lucernával vetették be.

– Régen működtettük a szociális földprogramot, adtunk vetőmagot. De „nem éri meg” kijelentéssel kihátráltak belőle az emberek. Hiába mondom nekik, hogy a semmiből csak semmi lesz. Ennyi erővel kár reggel felkelni, mert este úgy is le kell feküdni, ha így nézzük. Ezen hogyan tudunk változtatni? Ebben nagyon jó partner az Igazgyöngy Alapítvány tevékenysége! De végig kell csak menni az utcán: aszfaltozott utcák, vízelvezető árkok, kaszált közterületek, új sportpálya, míg ezek omladozó, elhanyagolt házak sokaságával körülvéve.

Mintha kiveszett volna az emberekből a felelősségtudat. Nem csoda, hogy se iskola, se bolt, se kocsma.

A Magyar Falu programban próbáltunk boltot nyitni, de nem találunk vállalkozót, aki működtetné, mert azt mondja, nem éri meg. Így marad a heti kétszeri mozgóbolt. A lakosság kénytelen bejárni Keresztesre vásárolni. A buszjárat sem túl gyakori, így sokan specializálódtak a személyszállításra – tudatta. Bármennyire is furcsa, Béres Barnabás polgármester küldi el a toldi fiatalokat a faluból. –  Menjenek, tanuljanak! Aki itt marad, közmunkás lesz. Ne ez legyen nekik a cél. Tanuljanak, és ha munkát keresnek, ott van Biharkeresztes, ami csak 6 kilométer Toldhoz. Innen oda át lehet járni dolgozni.

Az Igazgyöngy fénye

A polgármester is és a megkérdezett lakosok is szóba hozták az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységét. Ma az önkormányzat után a második legnagyobb munkaadó, de ami ennél is fontosabb, 13 éve dolgoznak az itt élő gyerekek esélyeiért, három éve ők lettek a szakmai megvalósítók a Belügyminisztérium Felzárkózó Települések programjában. Sok család kapcsolódik hozzájuk. Hogy mit jelent az alapítvány tevékenysége Told közéletében, már az is sokat elárul, ahogyan oda kerültek 13 évvel ezelőtt. – A biharkeresztesi általános iskolában működtetünk művészeti iskolát, ahová toldiak is járnak. A művészetoktatásért nem kell fizetni a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek. Járt azonban egy családból több, nagyon elhanyagolt otthoni körülményeket sejtető gyermek, akiknek a jövedelmük alapján fizetni kellett. Mint kiderült azért, mert a különböző segélyekkel és egyéb juttatásokkal az otthoni egy főre eső jövedelem már nem tette lehetővé az ingyenességet. Nem értettem, hogy lehet ez. Hogy megnézzem, hol élnek a gyermekek, elmentem hozzájuk. A faluban a legelhanyagoltabb, legnyomorultabb sorsokkal szembesültem, és akkor ütötte meg a lelkem a toldi helyzet. Ezekkel a gyerekekkel, családokkal valamit kezdeni kell. Akkor döntöttük el, hogy az alapítvány az oktatási tevékenysége mellett küzdeni fog a társadalmi leszakadás ellen is – válaszolta a Cívishír kérdésére L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Ilyen előzmények után kezdtek a 20 évre tervezett esélyteremtő stratégia modellprogramjába. Ennek a különlegessége, hogy a leszakadást teljes társadalmi beágyazottságában értelmezik, minden problémára igyekeznek összehangolt hatással lenni.

– A kezdetekkor a mostanihoz képest sokkal rosszabb állapotban voltak a házak kívül és belül, bútorozatlan szobák, sok gyereknek hiányos volt a ruházata – folytatja az alapítvány vezetője. – Hoztunk adományokat, de láttuk, ez ebben a formában nem segít, mert csak a tanult tehetetlenséget erősíti. Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az nem elég, ha csak a hiányt pótoljuk. Elindítottuk a közösségfejlesztést. Tudatosítottuk, be kell tartani azokat a szabályokat, amelyeket mindenki el tud fogadni az adományozás, továbbá a bűn és az uzsora megelőzése ellenében.

A gyerekeknél a tanoda létrehozásával elkezdtük bepótolni a szegregált oktatás okozta hátrányokat. Immár tíz éve működik a tanoda, és nem jellemző már az évismétlés, csökkent a lemorzsolódás mértéke.

Ugyancsak egy évtizede kezdtük el a társadalmi foglalkoztatást, a kézművességet, az élelmiszer-feldolgozást, és mindezzel párhuzamosan sok közösségi foglalkozást tartottunk, főleg az asszonyoknak. Mindezt a többségi és a kisebbségi önkormányzattal, a védőnői hálózattal, a rendőrséggel, az óvodával, az iskolával, a családsegítővel, a gyerekjóléti szolgálattal, a gyámhivatallal, vagyis a teljes intézményrendszerrel összefogva tesszük.

Eredmény? Természetesen van!

Hat embert foglalkoztatnak, de az eredmény leginkább a gyermekeknél mérhető azzal, hogy javultak a tanulmányi eredményeik. A rendőrség is elismeri, hogy csökkent a beavatkozásukat igénylő esetek száma. Igaz, ebben a kamerarendszer is benne van. A „boltocskázást”, a fuvarozást, az illegális cigaretta-árusítást sajnos nem tudták felszámolni, de nagyon durva szinten nem megy egyik sem. A családok élete az önfenntartás irányába mozdult el. Felszerelték a villanyórákat, ehhez bevezették a kártyás rendszert; ezzel legalizálták az áramfelhasználást. Előtte hosszabbítókkal vitték egyik házból a másikba az áramot, amit pénzért adtak.

Minden évben segítenek vetőmaggal, szántással azoknak, akik kiskertet művelnek, korábban baromfiólakat építettek bontott téglából, és művelnek egy közösségi kertet is.

Sikeres a fogamzásgátló program is, már nem jellemzőek a 18 év alatti szülések. A házak állapota javult, sok bútort tudtak adni, és kályhát, keverőtárcsás mosógépet, centrifugát is. Működik az adósságkezelő rendszerük, továbbá összehangolják a személyszállítást. Egy program keretében a védőnői szolgálatnak 2,5 millió forintért vásároltak eszközöket. Ugyancsak ehhez a programhoz kapcsolódva 56 millióból elkészült egy rekortán borítású focipálya és egy játszótér is. Működik a lekvárfőző üzem, a kézművesprojekt, továbbá a téli beüzemelésre vár a szalmabrikettáló gép.

– Az Igazgyöngy nem kényszer, hanem lehetőség. Csak annak segítünk, aki kapcsolódik hozzánk, és él azokkal a lehetőségekkel, amiket kínálunk egy biztosabb, kiszámíthatóbb jövőért – összegez L. Ritók Nóra.

LuMi