Szabolcsihír
2018.02.05. 09:10
Nem tudni, miért tért át a másik sávba.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 31 éves férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint a debreceni lakos október 3-án 22 óra körül egy Skodával közlekedett a 354-es számú úton, Bocskaikert felől Debrecen irányába. Haladása során áttért a gépjárművel a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő Seat típusú gépkocsival.
A baleset következtében a Seatot vezető férfi, valamint két női utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették, míg a jármű további két utasát és a Skoda vezetőjét súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.
A rendőrök
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.24)