Robbanó modor
Ültünk abban a csöndes kiskocsmában, a fellógatott tévében éppen nem az aktuális Tótkomlós-Méhkerék tétmeccset adták; híradó ment éppen. Láttuk azt a teljesen megzöldült osztrák Ulrike Lunacek képviselőasszonyt, akinek előterjesztését az elhanyagolt transzhomokosokról (LMBT), mint az EU legégetőbb fájdalmát – kínos magyar asszisztenciával – elfogadta a teljesen megroggyant brüsszeli gyülekezet. Láttuk a kiugrott Szabó Tímeát, aki legújabb törvénymódosító indítványában azt proponálja, hogy csökkentsék a büntetési tételt abban az esetben, ha az anya saját újszülöttjét megöli. És hát persze láttuk az LMP teljes hölgyállományát, amint a kis pöpec bömbijeikkel széttrombitálták a parlamenti végszavazást, nyilván a „mindenki hülye, csak mi nem” szellemében.
Nem sejtettük, hogy mi jöhet még, mondjuk fény- és hanggránát, bűz- és füstbomba, bekenik-e vajon ragasztóval az üléseket, esetleg madzagot húznak a széksorok között, de nagyjából ezen a ponton kúszott be a társalgásba abszolút főszereplőként szegény hülye Balogh képviselő, aki egy időre elfeledtette velünk, hogy mostanában egyre illetlenebb dolog az asszonyverés, pedig talán erősebb gyökerekkel rendelkező hagyomány társadalmunkban, mint a nyereg alatt puhítás vagy az egyke; korunkban ez a nemes örökség kiveszőben van, már csak eldugott iparvárosokban és honatyai hazalátogatásokkor elevenítik fel néhanapján a népszokást.
Kiindulván a fenti alapesetből, a verés alapesete a pofon, amiből megkülönböztetünk védekező és támadó jellegűt, kár hogy a képviselő úr nem ismerte a finomhangolásokat. A védekező jellegű arculcsapás általában egy verbális roham lefékezésére szolgál, ilyenkor a kiszolgáltatott és természetéből eredően szófukar férfi ezzel a gesztussal zárja le a mondatot, jelezve mintegy, hogy több felvetést már nem tud érdemben megválaszolni, mivel elfelejtette a vita elejét, és szeretne fellélegezni, összegzi észrevételeit, ehhez pediglen csöndre van szüksége. Ez a módszer vagy sikerrel jár, vagy nem. Védekező jellegűnek tekinthető még a tehetetlenségi pofon is, amikor a százszor elmondott dolgok elismétlése helyett valaki a fizikai felelevenítés ezen formáját választja. Ennek támadó jellegű változata az emlékeztető pofon, amikor az ütés még a helyteleníthető cselekedetet megelőzően csattan el, mintegy az ugye-nem-akarsz-megint-élt-vasalni-a-zoknijaimba megjegyzés helyett. A támadó jellegű pofon klasszikus esete azonban bűntudat pofon, amikor szeretőnktől hazatérve morzsát találunk a konyhakredencen, és egy villámgyors, visszakézből levezetett mozdulattal állítjuk helyre viharzó lelkiismeretünket.
Egynél több pofon semmilyen körülmények között sem ajánlott, részben mert elveszíti jelentőségét, megvilágosító jellegét, részben pedig esetleg a hatodik és hetedik között partnerünk felocsúdik, és szétveri rajtunk a gáztűzhely öntöttvas edénytartóját, ami nem esik jól, arról nem is beszélve, hogy hamarosan a hétköznapok részévé válik, és lehet keresni valamilyen drasztikusabb fegyelmező eszközt helyette. Ilyen például az ököllel történő asszonyverés. Ez talán még inkább eltűnőben lévő módszer, mint a pofon, nincs védekező jellegű változata és nagyobb összeszokottságot igényel.
Az ökölcsapás (szájba vágás, lecsapás) a pofonokhoz már hozzászokott partnerek esetében használatos, és a legjobb részegen végrehajtani, mert a fogak által okozott sérülések a kézfejen egyébként elég fájdalmasak lehetnek. Az ütésnél feltétlenül mérlegelni kell a kiválasztott testrész sérülékenységét és feltűnőségét. Ebből a szempontból a legmegfelelőbb a hát és a haj által takart részei a fejnek, amennyiben nincs rá esély, hogy alanyunkat hosszabb időn át egy elsötétített szobában tudjuk tartani. Igaz, ezáltal elvesszük az örömét, hogy munkahelyén, bevásárlás közben, házibulin büszkén mesélhesse ismerőseinek, milyen egy állat pasija van. Az ököllel történő verést egy kapcsolaton belül nem érdemes két-három alkalomnál többször bevetni, mert még azt gondolhatják rólunk, hogy tényleg brutális parasztok vagyunk.
A rúgás vagy rugdalás talán a legritkább formája a fizikai fegyelmezésnek, a tulajdonképpeni végső megoldás, amennyiben a jégcsákányt nem számítjuk. Szinonimája a köztünk mindennek vége, illetve a ne haragudj, de már nem szeretlek kifejezéseknek egy preverbális korból, amit már csak a legeldugottabb hagyományőrző táborokban oktatnak a kopjafafaragás és sulyokvetés között.
A tévében közben Göncz Kingát mutatják, amint éppen megszavaz egy Magyarországot elítélő határozatot, de a fentiekből remélhetőleg mindenki számára világossá vált a magyarázata annak az igencsak elterjedt szokásnak, hogy a nők legelőször a férfiak kezét és cipőjét, esetleg a hátuk mögött settenkedő döglött vak komondort veszik szemügyre, mielőtt egyáltalán fogadnák a köszönését.
Szalmási Nimród
