A debreceni türelmes ember
A Hortobágyon még elmenne, bár flóráját tekintve ott sem tartozna a marhák kedvence közé, de Debrecenben végképp szokatlan. Kössük ki: nem kertségben, műveleti, építési területen, gazdátlan földön, hanem a belvárosban járunk. Két percre a nagyságos Fórumtól, ugyanannyira a Kandia utcai kupitól. Ha úgy vesszük, mindkettő a civilizáció része. A kettő között félúton azonban adódik ez a kis vadregény – ahogy látszik, tulajdonképpen nem is olyan kicsi. Egy Jean-Jacques Rousseau bizonyára örülne neki: ez a föld, amiből vagy, és amihez majd visszatérsz, becsüld meg. Azon vagyunk, megbecsülnénk mi, ám e két, egyáltalán nem elhanyagolható jelentőségű elfoglaltság között (születés és halál) valamit szeretnénk is kezdeni vele, mondjuk használni, csak arra nem alkalmas. Azt pedig egyelőre még nem találtuk ki, mire lenne jó ez a terep még. Épülhetne rajta egy kisebb plaza, mondjuk mint a másik három előszobája. Nem jó: sok errefelé az idős, nincs vásárlóerő. Vagy egy újabb kupi, de ahhoz meg temérdek a környéken a gyerek.
Ne fokozzuk tovább a vágyat: ez egy játszótér. Csituljon a lakó, évezredeken keresztül elmatatott az embergyerek a porban, mit akar, szabadtéri jacuzzit? Egy generáció evett tízóraira száraz tyúkszart, amire azt mondták az öregek, egyet se félj, fiam, beépül a mész csontba, jobb lesz tőle még a vérképed is. Nem is hőbörgésnek szánjuk. Mi csak állunk a belvárosi játszótér mellett a gyerekekkel, és várjuk, hogy történik-e valami azon kívül, hogy rendszeresen megtrágyázzák ezt a szép darab anyaföldet a hajléktalanok. Mely természetszerű cselekvésnek a környező 200 ablakból alkalmanként több nézője van, mint Alekosznak és Hajdú Péternek együttvéve.
Tíz hónapja a játszótér képe változatlan. (Nem. Hazudunk! Télen hó borítja). Tavaly ilyenkor a pitypang helyén még repedezett beton terült: annak felverése közben ígérték, idén már játékok is lesznek. Nem lettek. Lett négy uniós hinta, alatta puha „töltelékkel” és sajnos egy hullával, mellette pedig egy homokozó, amit csak azért nem fotóztunk le, mert szakasztott mása lenne a fenti képnek. Kutyát szoktak itt futtatni: egy boxert és egy pitbullt. Legalább nekik legyen jó. Sőt! Más, konstans örömünk is van: a DEHUSZ és az AKSD dicséretére legyen mondva, az embereik olyan lendülettel seprik a falevelet és szedik az itt tanyázó, 13 éves hétvégi alkoholisták után a kannás bor flakonját, hogy szinte már unatkozik az ember, mert nincs mibe belekötni.
Abba se lehet, hogy nincs a környéken (másik) játszótér. Van. Szép, szabvány, körbekerített, kényelmes, kutya- és kakamentes. Oda még vagy jutott pénz, vagy ahhoz közelebb lakik egy képviselő. Már elnézést, de így szokott ez menni. Meg úgy, hogy az ember, a pitiáner, sír-rí, pedig máshol még játszótér sincs. Normális betegellátó és nyugdíjrendszer sincs és csatornahálózat sincs és közbiztonság sincs és kulturális érdeklődés sincs és közlekedési morál sincs. Meleg víz és két kifli sincs. És eszünk sincs, hogy álszent módon egy város terhét vesszük magunkra ahelyett, hogy igenis önös, fehér aggályainkon belovagolnánk a városháza elé. Most nekünk ez hiányzik: most épp játszótér nincs.
Mert az mégiscsak gusztustalan, hogy mi minden meg van.
Bereczki-Csák Helga
csak.helga@civishir.hu
