Levél a kocsmából: újabb zenekar vont vissza fociindulót

civishir.hu

2016.02.18. 10:29

 Levél a kocsmából: újabb zenekar vont vissza fociindulót

Nem a mostaniakkal ünnepeltük a győzelmeket, hamisan szól a dal, nincs is kinek énekeljük.

Hirdetés



Felrobbant az internet, mióta nyilvánosságra került Gerry Marsden nyílt levele, amelyet a Liverpool FC vezetőségéhez intézett. Szerkesztőségünknek sikerült megszerezni az eredeti példány másolatát, amelynek szöveghű fordítását ezúton tesszük közzé:

Tisztelt Mr. Purslow!

Engedje meg, hogy személyesen Önhöz forduljak, mielőtt még a The Sun vagy a Daily Express megszellőztetné, vagy az eredeti szándékot elferdítve tévesen számolna be mondandómról. Ön nem ismer engem; jövőre már betöltöm a 75. életévemet, ahogy a jeles magyar író, Mr. Moldova fogalmazott, az élettől már elment a kedvem, a halálhoz viszont még nem jött meg, így a hátralévő időmben igyekszem elszámolni múltam felfeslett szövedékeivel. Testvérem, Freddie már tíz éve itt hagyott, egy zenei kiadó viszont hamarosan emlékalbumot bocsát ki rólunk. Igen, valamikor híresek voltunk, egy lapon emlegettek bennünket a Beatles-szel, sőt együtt is koncerteztünk Hamburgban és Liverpoolban; igaz, mi már 1951-ben is felléptünk.

Egy átmulatott éjszaka után döntöttünk úgy, hogy felvesszük a Gerry and The Pacemakers nevet, ami már akkor is hülyén hangzott, de mi csak a zenével törődtünk. Ontottuk a slágereket, számos dalunk került fel a sikerlistákra. A 60-as évek elején Freddie az Egyesült Államokba utazott, és az egyik végzős egyetemi osztály búcsúzóján feljegyzett egy dallamsort, amit egy este nekünk is megmutatott. Másnap már el is játszottuk egy helyi kocsmában, ahol több idős vendég is elsírta magát; kiderült, hogy már a második világháború során is énekelték; a hozzátartozójukat, barátaikat elvesztett emberek érzéseit fejezte ki, és némi vigaszt nyújtott nekik. Másnap alaposan áthangszereltük, többszólamú vokálhangzással dobtuk fel, de a szöveget és címet változatlanul hagytuk: You’ll Never Walk Alone. John Lennon kedvenc kocsmájában, a Ye Racke színpadán énekeltük el, ott volt néhány liverpooli klasszis futballista: Billy Liddel, Louis Bimpson és John Evans is, meg persze rengeteg szurkoló.

A siker leírhatatlan volt; a dal négy héten át vezette a sikerlistákat; ez volt pályafutásunk csúcsa, nem is tudtuk ezt igazán feldolgozni, a zenekar pár évvel később fel is oszlott. A dal azonban önálló életre kelt, azóta a Liverpool FC szurkolói ezt éneklik minden mérkőzés előtt, alatt és utána is. Sőt, még tucatnyi más csapat is, de én angol vagyok, ezért fordulok Önhöz. Tudja, a 60-as évek eleje óta minden megváltozott. A kortársak közül sokan már nem is élnek, John kocsmájába migráns suhancok járnak, a fociról elég csak annyit, hogy a akkoriban a magyaroktól féltünk a legjobban. Bizonyára Ön is furcsállaná, ha egy oroszok elleni meccs előtt még mindig az Internacionálét játszanák el, ezért bízom abban, hogy egy megfáradt, öregember kérését nem hagyja figyelmen kívül: hagyjanak fel az általunk terjesztett nóta skandálásával. Ha én sem leszek már, mennyire hangzik majd hitelesnek, hogy sohasem mész egyedül?

Nem a mostaniakkal ünnepeltük a győzelmeket, hamisan szól a dal, nincs is kinek énekeljük. Bár köztudottan konzervatív szavazó vagyok, tudom, hogy a csapatot nem azért hívják Vörös Ördögöknek, mert két korábbi idegenlégiósról kiderült, hogy kommunista érzelműek. Nincs bennem sem anyagi haszonlesés, sem politikai motiváció, amikor azt kérem, zárjuk le a múltat, jöjjenek a mai sztárok, ahogyan mi képesek voltunk, a ma nemzedéke is megtalálja a szívhez szóló, a megváltozott világhoz illeszkedő hangot, melyből megalkotja a maga friss himnuszát. Bízom benne, hogy az új opusz is győzelemre segíti majd a csapatot, lemondok 50 éven át esedékes jogdíjamról is. A honlapon természetesen akár letölthető formátumban is fennmaradhat, a múltat lehet, de nem illik végképp eltörölni.

Maradok tisztelettel: Gerry Marsden

Szalmási Nimród

Hirdetés



Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés