Fényes jövő előtt áll a debreceni vívás
A híres, nagy tekintélynek örvendő, vívóedzőként tevékenykedő egykori vívószövetségi tag néhány éve a debreceni DHSE- PMD Vívó Klubnál segíti az ifjú tehetségeket. Vele beszélgettünk a sportág hazai helyzetéről, a debreceni vívás kiemelkedő szerepéről.
1976 óta foglalkozik vívásoktatással, ez nem kis idő. Hogyan látja a vívás helyzetét jelenleg hazánkban?
Kőrösi László: – Úgy gondolom, mély hagyományokkal rendelkezik hazánkban a profi vívás (ez a bécsiekkel közös gyökereinkhez vezethető vissza) és hihetetlenül ügyes nép a magyar. Nagyszerű esélyekkel indulhatunk szerte a világban. Minden jelentős vívónemzet tagjai egyedi, kivételes stílusban vívnak. A szakavatott szemek azonnal kiszúrják, ha egy német, orosz, vagy magyar vívó küzd a páston. Hihetetlen érték ez az egységes stílus, amely a 90-es évekig egyértelműen felismerhető volt sportolóink mozgásán, manapság azonban már kezd eltűnni. Egységes, országos koncepció és megfizetett, lelkes edzőgárda együttes munkájára lenne szükség. Az a gond a vívás jelenlegi helyzetével, hogy nem kamatoztatjuk a lehetőségeinket, nem a pluszból veszünk el, hanem közös örökségünket, a tőkét éljük fel.
Hogyan látja a vívás jövőjét a cívisvárosban?
Kőrösi László: – Komplex projektet megvalósításán dolgozunk Debrecenben. A német Tauberbischofsheim mintájára szeretnénk egy nemzetközileg elismert és használt olyan vívócentrumot létrehozni, ahol egymásnak adják a kilincset különböző európai országokból érkező, tudásukat fejleszteni szándékozó vívók és edzők. Ennek az infrastrukturális feltételeit nagyrészt pályázati forrásokból igyekszünk előteremteni. Egy hasonló létesítményhez megfelelő közlekedés, szálláslehetőségek, edzőterem is szükségesek, tehát itt nem csupán egy kisebb bővítésről lenne szó. Fontosnak tartjuk, hogy bekerüljünk az európai vívás vérkeringésébe, tanuljunk és saját tudásunkkal is fejlesszük más nemzetek vívóit. Minden, amit teszünk, összefügg. Nyári edzőtáboraink az együttműködést, a közelmúlt infrastrukturális fejlesztései pedig a megfelelő körülmények biztosítását szolgálják. Ha létrejön ez a vívócentrum, a válogatottak folyamatos képzése mellett szakszerű edzőgárda segítségével megvalósulhatna az eredményes utánpótlásképzés és a nemzetközi mezőny élvonalában helyet tudnánk magunknak biztosítani.
Ugye még van erő önben ehhez a feladathoz?
Kőrösi László: – Én egyszer már úgy láttam helyesnek, itt az ideje, hogy visszavonuljak, Úgy éreztem, a vívásoktatás is, mint nagyon sok minden, kezd „elgyáriasodni” és én a jövőt inkább műhelyek létrehozásában láttam. Itt, Debrecenben, azonban szó szerint újra felvettem a kesztyűt, mert hiszek abban, hogy itt kiváló koncepció mentén tudunk olyat alkotni, amely engem túlél és hazánk büszkeségévé válik. Eddigi tetteink eredményei azt mutatják, jó irányba haladunk, hiszen az itt tanuló fiatalok kitűnő ütemben fejlődnek, különösen kiemelném Zavoda Dórát, Mihály Katát és Serra Soltot, akik országos viszonylatban is kiemelkedő helyezéseket érnek el.
Miben látja a felvázolt nagyszerű tervek legnagyobb buktatóit?
Kőrösi László: – Egyértelműen az anyagi feltételekben. Nagy szerencsénkre a debreceni városvezetés sportbarát és nyitott az elképzelések iránt. Egyik kiváló sportolónk, Mihály Kata jelenleg harmadik az országos ranglistán, így esélye nyílhat arra, hogy kijusson a következő, riói olimpiára. Minél rutinosabb egy versenyző, annál nagyobb esélyekkel indulhat egy-egy megmérettetésen, ehhez azonban szintén pénzre lenne szükség, hiszen a felkészülés az olimpiára nem olcsó mulatság.
Reális alapjai vannak tehát, hogy a következő olimpián debreceni vívó is indulhasson? Milyen esélyei vannak Katának?
Kőrösi László: – Nos, egyelőre még korai esélylatolgatásokba belemenni. A női párbajtőr egyébként is az egyik legkiszámíthatatlanabb sportág. Úgy gondolom, Kata igen tehetséges, kitartó, nagyszerű eredményekkel rendelkezik. Hosszú út áll előttünk az olimpiáig, ám úgy vélem, ez a lány megérdemli az esélyt a kijutáshoz. Amit sportolói részről hozzá kell rakni a dologhoz, azt ő hozzátette, a kijutás legnagyobb buktatója ismét az anyagiak hiánya. A vívás nem egy olcsó sport, csupán a felszerelés több százezer forint. Egyre több kvalifikációs versenyt rendeznek a tengerentúlon, s az utazás, szállás jelentős összegeket emészt fel. Segítségre van tehát szükségünk. Ha Kata fejlődése ugyanilyen egyenletes lesz és nem jön közbe semmilyen sérülés, betegség, valamint az anyagi feltételek is adottá válnak, igen jó eséllyel indulhat a megmérettetésen. Az én célom azonban nem csupán az, hogy részt vegyen az olimpián, hanem hogy a nemzetközi mezőny élvonalában elhelyezhetővé váljon.
Czibere Ágnes
